A Pszichiáter

SEVEN

Fogalmam sincs mit beszélhetett Dr. Grey, Jennaval. Engem elküldött lemosni a sminkemet, azt mondta nem azért mert rossz, hanem mert nincs rá szüksége a bőrömnek. Mire vissza értem, a telefonbeszélgetés már megtörtént. Megkaptam az orvosom egyik pólóját, hogy kényelmesen tudjak aludni az éjjel. Egy nagyobb, szürke darab volt, semmi minta, bár hova is gondoltam? Borzasztóan lógott rajtam.

- Egy pohár bort adok, rendben? Aztán alvás. - kötötte ki és a konyhában lévő, barna szekrényhez ment. Pont a hűtő felett volt. Kivett egy bontatlan üveget és a fiókokhoz lépett.

- Nincs töménye?

- A bor nem elég tömény? - nevetett. Megszeppenve figyeltem ahogyan kinyitja, kivesz egy borospoharat és pontosan félig önti.

- Az mondta egy pohárral kapok. Ez annak a fele.

- Ez az embereknél egy pohárnak számít. - letette az üveget és a törékeny poharat a kezembe adta. A vörös folyadékot néztem. Az illata az orromba kúszott és önkéntelenül visszatartottam a levegőt. Az élénknek tűnő emlék, rosszabbnál rosszabb képekkel traktálta az agyamat. Anya a borospoharat fogva nevetett. Egyik kezében a pohár, másikban az üveg. - Baj van?

Dr. Greyre néztem, kíváncsi szemei az arcomat stírölték. Talán könnyes lehetett a szemem, mert a tekintete hírtelen ellágyult és a vállamhoz akart érni, de tartózkodóan hátrébb léptem.

- Nem szeretnéd elmondani, mi miatt iszol?

- Nem igazán. - feleltem csendesen. A poharat a számhoz emeltem és amikor megéreztem a bor ízét, szó szerint egyben lehúztam az egészet. Üres gyomrom nem igazán örülhetett az alkoholnak, mert fájdalmasan megkordult. Szerencsére csak az én fülem hallotta.

Dr. Grey ágyba parancsolt, leoltotta a lámpát és távozott. Én pedig csak feküdtem ott, bűntudattal és dühvel. Mindez pedig anyát és Jennát is érintette. Aztán pedig eszembe jutottak a barátaim, azok a barátok, akik már nem az életem részei. Tényleg ennyire rossz ember lennék? Egy barátot sem érdemlek? Mindent tönkre teszek. Gyenge vagyok és nem elég jó egy gyereknek, egy barátnak, egy lánynak. Jézusom, még pasim sem volt soha és itt vagyok tizenhat évesen. Ugyan itt leszek 25 évesen is. Egyedül fogok meghalni. Végülis kinek kéne egy lelkileg tönkretett ember? Sosem lesz a lelkem már olyan amilyen és minden próbálkozásommal csak elhalad mellettem az élet. Gyenge vagyok. Gyenge, hogy beszéljek róla, gyenge az élethez, gyenge a gyógyuláshoz. Gyenge a döntéshozatalhoz. Úgy fogom végezni mint az anyám..

Nagy lendülettel keltem ki az ágyból és téptem fel az ajtót. Letrappoltam a nappaliba, onnan a konyhába és egy széket a hűtőhöz tolva, felléptem a puha anyagra. Feltéptem a barna szekrényajtót. Éppen, hogy csak megfogtam az üveget, egy furcsa érzéstől vezérelve hátra fordultam. Dr. Grey keresztbe font karral állt és felvont szemöldökkel nézett rám.

- Hangosabban le sem tudtál volna jönni. - mondta és közelebb lépett, én pedig leugrottam a székről. A pult két oldalára kerültünk. Kihúztam a dugót és belekortyoltam a keserű folyadékbe. Dr. Grey a jobb oldalamról jött, de nem volt elég gyors. Mire a helyemre ért, én már az ő kiindulási pontján voltam. - Nem szabad eljátszani más jóindulatát. Egy pohárral engedtem.

- Úgyse inná meg. - újra belekortyoltak az üvegbe, de félre nyeltem és köhögni kezdtem. A pultot kerülgettük. - Komolyan itt akar velem körözni, amíg meg nem iszom?

- A gyerekek sokszor követik a szülők mintáját.

Lesápadtam.

- Miről beszél?

- Ha valakinek az egyik szülője alkoholista, két variáció van. Vagy teljesen kerülni fogja felnőtt korára az alkoholt, vagy követi a példáját. Te miért követed anyukád példáját?