A Pszichiáter

TWO

– Szóval, sikerült megcsinálnod a lapokat? – kérdezte Dr. Grey, két percel azután, hogy levetettem magamat az előtte lévő bőrfotelbe.

Azta, ez nagyon kényelmes. Tényleg jobban jártam volna, ha az előző alkalomnál leülök.

Ma egész nyugodt voltam. Magamhoz képest. Hamarabb véget értek az óráim, így még volt időm anyához is bemenni. Aztán haza mentem, azzal a tervel, hogy reggelig alszom. Viszont Jenna otthon volt, így már fordulhattam is vissza ide.

– Violet – hallottam a nevemet. Felkaptam a fejemet.

– Hm?

– Megcsináltad a feladatot, amit adtam? – felvonta dús szemöldökét.

Feladatot? Oh a picsába, a lapok!

– Oh, hát az egy érdekes történet. – kezdtem, ő pedig össze fonta ujjait az asztalon. Várakozóan figyelt, mint aki mindenre fel van készülve. – Tegnap eszembe jutott és elővettem. Letettem az asztalra és elolvastam az első kérdést. Aztán ketté téptem.

Kikerekedett a szeme. Megköszörülte a torkát és komoly hangnemben megkérdezte:

– Feldühített az első kérdés?

– Ja nem, csak hülyeség volt. Aztán szereztem celluxot és össze ragasztottam. Mondom nem baj, majd a második jó lesz. Hát az se vitt előrébb úgyhogy a két darabból, négy lett. Itt fel adtam, mert rájöttem, hogy ha a harmadik kérdés is szar lesz, akkor már nem fogom tudni össze ragasztani a darabjait.

Dr. Grey elgondolkodva bólintott, aztán hátrébb gurult a székével és kivett egy mappát a fiókból. Ugyan azt a fehéret, amit múltkor. Aztán a kérdésekkel teli lapot vette ki belőle. Le tette az asztalra és vissza húzta magát az előző állapotába. Az első kérdésre bökött az újjával.

– Milyen a szüleid kapcsolata az életedben?
A: elváltak
B: élettársak
C: házasok

Dr. Grey kérdőn nézett rám.

– Egyik sem – adtam meg magamat. – Amikor még anya együtt volt apával, nem tudom milyen szerepet töltöttek be. Gondolom élettársak voltak, de aztán apa meghalt és így az egész kérdés egy hülyeség.

Miközben beszéltem, egyszer sem néztem rá. A táskámba nyúltam és kivettem egy dobozos coca colát. Felpattintottam a tetejét és bele kortyoltam. A szénsav marta a nyelvemet. Hm..

– Hány éves voltál, amikor meg halt apukád? – kérdezte, mire felé lestem. Lenyeltem a kortyot és megrántottam a vállamat.

– Talán hét, nem tudom.

Újjával a következő kérdésre bökött.

– Milyen a kapcsolatod a szüleiddel?
A: nagyon jó
B: átlagos
C: rossz

– Mondtam. Hülye kérdések. – ittam még egy kicsit, aztán letettem a dobozt az asztalra.

– Na és, ha csak anyukádat nézzük. Vele milyen a kapcsolatod?

Megdermedtem. Kihúztam magam a fotelben és hosszan beszívtam a levegőt.
Bármit megadnék azért, hogy olyan kapcsolatom legyen az anyukámmal, mint ami manapság a normát illeti. Örülnék neki, ha fontos lennék annyira, hogy messengeren zaklasson, mégis merre járok. Ha rám szólna, hogy rosszak a jegyeim, ha kiabálna velem, hogy ne egész nap csak a telefonomat nyomkodjam. Biztos gyűlölném, amikor büntetéseket szabna, mert nem mosogattam el vagy mert nem értem haza időben. Akarom, hogy kiabáljon velem, hogy aztán visszakiabálhassak. Mondhassam, hogy utálom, aztán bűnbánóan vissza menjek bocsánatot kérni. Akarom, hogy fontos legyek annyira, hogy megbocsásson, megöleljen. Szeretném hallani a szájából csak egyetlen egyszer, hogy mennyire nagyon szeret. Hogy fontos vagyok. Akarok elég fontos lenni neki. Annyira fáj, hogy sose leszek az...