Farka vastag volt és az a pont jó méret.
Se kicsi, se nagy, pont olyan volt, amit imádtam. Éreztem a ki düledező ereket rajta és ez még jobban beindított. Hallottam egy halk nyögést a szájából, ami kurvára izgató volt számomra, így gyorsítottam a tempón és még jobban rámarkoltam az ismeretlen idegen kemény férfiasságára.
Engedett a szorításán és már nem nyomott minden erejével a falnak, így még jobban hozzá tudtam a hátammal simulni. Szabad kezével a bimbómat morzsolgatta és húzogatta majd erősen rájuk markolt .
Sebesen vertem az idegen farkát továbbra is és éreztem, hogy egyre jobban remeg a teste.
Elengedtem a farkát, kicsit előre dőltem és merészségemre hivatkozva széthúztam a fenekemet.- Dugj meg. – Lihegtem. – Most azonnal dugj meg.
Mr. szexi idegen közelebb lépett hozzám, kezeivel a puncimhoz igazította a merev férfiasságát és óvatosan elkezdte betolni.
Feszített a vastag farka, de nem tudtam leállni, azt akartam, hogy mocskosul durván dugjon meg. Zavarnia kellet volna a tudatnak, hogy bárki lehet mögöttem a titkos idegen, de annyira szexelni akartam és elélvezni végre egy igazi faroktól, hogy semmi sem állíthatott volna meg jelenleg.
Miután eléggé a farkához tágultam gyorsított a tempón és egyre gyorsabban kezdett el dugni. Hangját nem nagyon hallatta még mindig, de éreztem minden egyes lihegését, teste remegését, farka lüktetését.Elkezdte csókolgatni a nyakamat, mire minden erőmmel magamhoz húztam és szinte a szájába nyomtam minden egyes nyögésemet, de nem csókolt meg.
Még gyorsabban dugott és egyik szabad kezével még izgatta is a csiklómat pluszba.
Olyan hangosan nyögtem, hogy ha valaki elsétált az ajtó előtt akkor tuti hallotta, mi folyik idebent.
Annyira sötét volt a zuhanyzóban, hogy tényleg nem láttam semmit sem. A víz még mindig folyt ránk miközben keféltünk, de ez abszolút nem zavart minket a dologban.- Mindjárt elélvezek. -Lihegtem.
Az idegen ekkor kikapta belőlem a farkát és az egyik öltöző padhoz húzott, azt hiszem. Leült rá engem pedig az ölébe ültetett. Szemben voltam vele, de így sem láttam rendesen az arcát, nem tudtam felismerni az arca vonásait. Éreztem hogy az arca épp annyira kellően borostás mint amilyen szőrös a farka körül a bőr. Kibaszottul vonzó egy férfi lehet.
- Ne hagyd abba, dugj meg keményen. – Imádtam mocskosul beszélni szex közben.
Lovagolni kezdtem rajta és újra éreztem, hogy hatalmába kerít az orgazmus.
A hajamat húzta és éles fogaival újra megcélozta a nyakamat. Minden egyes szívás és harapás egyre közelebb lökött az orgazmus irányába.
Ennek a harapásnak tuti nyoma marad majd.
Melleim csak úgy ugráltak a mellkasomon, amit az idegen lelkesen ki is használt. Olyan erővel nyaldosta őket mintha évek óta arra várt volna, hogy végre megkaphassa őket. Hatalmas kezeivel majd szétszakított. Olyan volt mintha egymás nagy szerelmei lettünk volna és hosszú idő után most baszunk először.
Nem kellet sok, elég volt nagyjából kettő perc.- Basszameg, aahh... - Úgy reszkettem, mint még szex után sohasem.
A szexi idegen teste is megfeszült és éreztem, hogy lüktetni kezd a farka.
Bennem.
Mekkora kibaszott mázli, hogy szedek gyógyszert.
Az orgazmus hatására a nyakába vájtam körmeimet. Kicsit hadd jelöljem meg én is őt.
Fejét a mellkasomra hajtotta miután kicsit lecsillapodott és újra csókolni és harapdálni kezdte a nyakamat.
Szívem szerint újra szexeltem volna vele egyet. Vagy kettőt.
Felálltam az öléből néhány perc után és vissza sétáltam a zuhany alá.
Mr. szexi idegen köhögött egyet és a hangokból úgy sejtettem, hogy felkelt a padról.- Ne szólalj meg. Kösz ezt a fantasztikus dugást, és... – Mielőtt befejezhettem volna a mondatomat és a köszönet nyilvánításomat hallottam, hogy becsukódott az ajtó és a lámpa hirtelen vissza kapcsolódott.
Hát ez szuper. Az idegen simán itt hagyott. Tipikus kihasználós dugás. Remek.
Megmostam magam újra és a puncimból kimostam az összes forró ondót.
Amilyen gyorsan csak lehetett felöltöztem, és mihamarabb igyekeztem elhagyni az irodát.
Kurva merésznek tartottam magam míg hazafele metróztam, de mikor beléptem a házam ajtaján és mentem fel a lépcsőn a lakásomhoz már nem voltam ennyire biztos magamban.
Ki tudja ki volt az az idegen, aki megdugott ma. Lehet valamelyik kretén csávó volt? Vagy valamelyik idősebb vén perverz alak lehetett az?
Királyságomat átvette a pánikolás és az aggodalom.Megakartam tudni, hogy ki az az idegen, de eszembe jutott az is, hogy vajon az idegen tudta, hogy én vagyok ott bent?
Nem vagyok az a tipikus szexi csaj, vagyis hát valamilyen szinten szexinek mondanám magamat, de mivel husis csaj vagyok, nincs sok önbizalmam.
Eddig egyik férfi sem mutatott irántam érzelmeket vagy vonzalmat, ezért tartom furának a történteket.
Basszameg. Lehet egy fogadásnak vagyok az áldozata?
Nem, az nem lehet.
Bementem a fürdőszobába és a tükörben nézni kezdtem magamat. A nyakamon megtaláltam Mr. Szexi idegen nyomait, harapásának az ékes bizonyítékát. Újra nedvesedni kezdtem ahogy eszembe jutottak az emlékek és az ahogy harapdálta a nyakamat miközben elélvezett.Muszáj valahogy megtudnom, hogy ki volt az a férfi, aki ma nekem esett és életem egyik legjobb dugásában részesített.
Holnap körbe szimatolok, hogy tud e valaki valamit. Addig is muszáj lefeküdnöm aludni, és hagyni, hogy az elmúlt óra dugása álomba ringasson.
YOU ARE READING
Vágyaim mocskos titka. +18 - BEFEJEZETT.
Romance" A hajam egyre jobban habosabb lett, így mindkét kezemet bevetettem a hajmosáshoz. Már majdnem végeztem mikor hirtelen megfogott egy erős kéz. Testem teljesen nekifeszült a hideg fali csempének. Kinyitottam a szememet, de sötét volt mindenhol. Leka...