Vágyaim mocskos titka. +18 - BEFEJEZETT.

Part 35. - Ez a mennyország?

Nyugalom.
Fehérség.
Nyugalom.
Fehérség.
Ezt érzem. Ezt látom. A mennyekben vagyok. Ez a mennyország lesz.
Próbálok emlékezni, de nehezen megy. Bevillan egy kép egy erős, szenvedélyes és szeretettel teli emberről, aki mindent megtett értem a világon.Felnyitom a szemem és nem a mennyországban vagyok, hanem egy fehér kórházi szobában.
Élek?
Nem haltam meg? Ez, hogy lehetséges?
A gépek mellettem sebesen csipogni kezdenek, mire érzem, hogy pánikolni kezdek és egy elég erős pánikroham tör rám.
Nem tudok megszólalni sem mert egy cső van a számon át a torkomba letolva.
Kinyílik a szobám ajtaja és két orvosnak látszó egyén sietett be rajta.

- Hölgyem, kérem, nyugodjon meg, lélegezzen lassan, ne kapkodjon.

Pár perc után sikerül úgy ahogy lenyugodnom, de még mindig nem tudom mi a fene történik itt.
Az orvos egy nővér segítségével kiveszi a számból a csövet, és végre megtudok szólalni, de annyira fáj a torkom, hogy szinte csak suttogni tudok.
Tapogatom magamat és érzek egy erős és vastag kötést az alhasamon. Félre rántom a takarómat és a bekötözött területet nézem.
Ekkor villan be az első emlék.
Lucas holtteste a padlón.
A fegyver Adam tarkójának nyomba.
Hol van Adam?
Életben van?
Az egyik nővér valamilyen folyadékot enged bele az infúzióba és pár perc után éreztem hogy újra elalszom.

Mikor órákkal később kinyitom a szemem már nem süt a nap, sötét van kint.
Körbe pillantok a szobában és az egyik széken meglátom a szerelmemet, Adamet.

- Adam.

- Úristen, Anna, szerelmem hát fent vagy. – Sietett oda hozzám.

- Mi történt?

- Kórházban vagy, majdnem meghaltál, ó szerelmem, nem is hiszed mennyire aggódtam érted.

- Te jólvagy?

- Igen, semmi bajom. Emlékszel mindenre?

- Kicsit, néha bevillan pár kép.

- Vissza fog jönni az emlékezeted is szép lassan.

- Mennyi ideje vagyok itt bent?

- Két hete.

- Két hete?

- Igen, olyan súlyos állapotban voltál hogy mély altatásban tartottak addig míg javulni nem kezdtél, de ezt az orvos is elfogja mondani neked részletesebben.

- És akkor most úgy nézz ki jobban vagyok?

- Igen, javult az állapotod és a sebed is szépen gyógyul, így tegnap már nem kaptál altató folyadékot, várták, hogy magadhoz térj és felébredj.

- Köszönöm, hogy itt voltál mikor magamhoz tértem. – Szipogtam.

- Édesem, fejezd ezt be. – Ölelt szorosan magához.

- Lucas meghalt ugye?

- Igen, jól emlékszel, egy rendőr lelőtte.

- És Sophie?

- Sophiet is behozták ide, Lucas megerőszakolta őt még az érkezésed előtt és nagyon durván bántalmazta is, de ő már pár nap után haza mehetett.

- Szegény Sophie, basszus.

- Rendben van, ne aggódj, most az a fontos, hogy te felépülj rendesen, és haza gyere velem.

- Haza?

- Igen, minden holmid a lakásomon van már, elhoztam őket.

- Hogy mi?

- Nem hagylak egyedül egy percre sem, vigyázni fogok rád életem végéig.

- Szeretlek Adam, nagyon.

- Én is szeretlek édesem.

Másnap bejött hozzám James és Abi is. Boldogok voltak, hogy felépülök lassan.
Az orvosok elmondták mi történt velem és azt is, hogy pár napig még bent kell maradnom, de a kötésem lassan le kerülhet rólam, mert szépen begyógyult a sebem is.
Mikor épp az ebédemet hozták, valami pépesített szart, egy idegen hölgy kopogtatott be az ajtómon.

- Elnézést, Ön Anna Black?

- Igen, kicsoda maga?

- A nevem Lucia Fraser.

- Tessék?

- Lucas Fraser felesége, vagyis most már özvegye.

- Mit szeretne tőlem asszonyom? – Ijedtem meg.

- Tudnánk beszélni egy picit?

- Foglaljon helyet.

- Köszönöm.

Lucia picike volt és törékeny ahogy leült az ágyam melletti székre, de az arcán egyáltalán nem láttam a szomorúságot.

- Nos, mit tehetek önért Lucia?

- Anna, el kell mondanom, hogy nagyon sajnálom amit Lucas önnel tett és a másik lánnyal Sophieval.

- Maga tud Sophieról is?

- Igen. Lucas nem csak magukat bántotta, hanem engem is.

- Micsoda?

- Hiába voltam a felesége, folyamatosan bántalmazott engem is és rendszeresen megerőszakolt, amikor csak tudott.

- Miért nem szólt a rendőrségnek?

- Halálosan megfenyegetett, és nem mertem szólni senkinek sem erről. Attól féltem, hogy bántani fogja a gyerekeket és azt nagyon nem szerettem volna. Lucas nem volt normális.

- Tudja, hogy Lucas ölte meg Christit?

- Volt egy olyan sejtésem, hogy igen. – Törült le egy könnycseppet az arcáról.

- Sajnálom, hogy magának is át kellet ezeket élnie.

- Nem akarom, hogy bolondnak nézzen engem Anna, de el kell mondanom, hogy olyan hosszú idő után, az elmúlt két hét volt számomra maga a gyönyör és megnyugvás.

- Az az?

- Örülök, hogy Lucas nincs többé.

- Na látja, ennek én is örülök.

Lucia vagy három órát volt bent nálam, és végig beszélgettünk. Fantasztikus egy nő, kedves, szeretet teljes és nagyon okos is, nem értem, hogy lehetett együtt Lucassal.
Az elkövetkezendő öt napban próbáltam pihenni, megnyugodni és mihamarabb felépülni.
Adam mindig bent volt nálam órák hosszat, mert nem akart magamra hagyni.
A rendőrök többször is bejöttek hozzám a vallomásom miatt, hogy felvegyék és végre lezárhassák ezt az ügyet. Kiderült, hogy több mint 20 lányt bántalmazott és erőszakolt meg Lucas, egy igazi rohadék volt.

Lassan vége eljött a csütörtök délután kettő óra és elindulhattam haza, Adammel közösen, a lakásunkba. Majdnem sikerült is össze vesznünk, mert közöltem vele, hogy nem akarok a terhére lenni, de hajthatatlan volt és nem engedte, hogy egyedül legyek.