Part 36. - És most?

4.9K 132 20
                                    


- Éhes vagy?

- Egy picit igen.

- Rendeljek?

- Inkább főzzünk valamit közösen, mit szólsz?

- Benne vagyok, mit kívánnál?

- Téged. – Nevettem el magamat.

- Engem már kétszer megkaptál ma.

- Tudom, de sok idő kimaradt és be kell pótolnunk mindent.

- Imádom, hogy ennyire perverz vagy édesem.

- Hát igen, látod, ha nem baszakodtál volna annyit az elején már rég egy pár lehettünk volna.

- Hányszor kell még elnézést kérnem miatta?

- Sokszor. – Kuncogtam.

Adam konyhájának a közepén álltunk éppen és próbáltuk kitalálni, hogy mi legyen a vacsora.
Már egy egész hete otthon voltam mert James nem engedett vissza menni dolgozni csak ha rendesen felépültem és kipihentem magamat. Úgy tervezem, hogy másfél hét kényszer pihenő bőven elég lesz és jövőhét hétfőtől újra megyek dolgozni, mert már kurvára hiányzik a munka.
A meglőtt sebhelyem szinte teljesen begyógyult és lelkileg is kezdek teljesen helyre jönni a sok szarság után, ami történt.
Adam igyekszik itthon lenni velem, és ha úgy van lesi minden kívánságomat, habár ez tetszik.

- Figyelj, beszélhetnénk?

- Persze miről?

- Gondolkodtam és szerintem abba kéne hagynod.

- Micsodát?

- A gyógyszer szedést.

- Mármint a fogamzásgátlóra gondolsz?

- Igen.

- Hagyjam abba?

- Hát valamikor igen, mondjuk egy negyed év – fél év múlva.

- És miért szeretnéd, hogy abbahagyjam?

- Mert csak.

- Mert csak? Ez komoly? Ez a válaszod?

- Szerinted mi a faszért akarom, hogy abba hagyd? Azért, mert gyereket akarok majd tőled.

- Oh nem korai ez még egy kicsit?

- Nem, miért lenne az?

- Mert még csak pár hónapja vagyunk együtt.

- Jó oké, akkor várjunk még egy kicsit, de nem fogjuk elfelejteni a témát.

- Oké, rendben.

- De azért vacsora után gyakorolhatnánk nem gondolod?

- De, ez egy jó ötlet.

Vacsora alatt végig Adam szavai jártak a fejemben. Gyereket akar tőlem és ez kibaszottul boldoggá tesz, de még tényleg várni akarok egy kicsit a dologgal.
Mikor végeztünk elmosogattunk és közösen lezuhanyoztunk. Imádtam Adammel zuhanyozni mert visszahozta a szép emlékeket az első dugásunkról.

Így mentek a dolgok minden nap. Adam ágyba reggelit és kávét hozott nekem, igyekezett a legjobb barát lenni és nagyon sok közös programot csináltunk együtt.
Elmentünk a szüleihez vacsorázni, ahol szerencsére nem Lucas volt a téma és varázslatos volt, elmentünk moziba, színházba, uszodába, és sokat sétáltunk esténként a városban.
Vasárnap este éppen a Johnston parkban sétáltunk a hatalmas szökőkút mellet, mikor hirtelen megállt és szorosan magához ölelt.

- Gyere ide. – Ölelt szorosan.

- Itt vagyok életem, baj van?

- Nem, nincs semmi, csak hálás vagyok, hogy vagy nekem.

- Én is, hidd el, nagyon az vagyok.

- Ha csak eszembe jutnak a történtek, ha csak bele gondolok, hogy mi lett volna ha...

- Hé, fejezd be, ne gondolj ezekre, itt vagyok, túl éltem, és ennek kell örülni, nem szabad vissza gondolni arra a keserű múltra.

- Tudom, de akkor is ideges leszek, ha rá gondolok.

- Ne gondolj rá, inkább gondolj a séta előtti fantasztikus konyhai dugásunkra.

- Na igen, az kibaszott jó volt.

- Na látod, vannak sokkal jobb emlékeid is mint az a szarság, ami történt.

- Hálás vagyok érted, és nem tudom elmondani mennyire kibaszottul szeretlek téged, Anna.

- Én is szeretlek Adam, nagyon szeretlek. Ha fél évvel ezelőtt valaki megkérdezi, hogy foglak e valaha szeretni téged, kapásból rávágtam volna, hogy az ki van zárva.

- Én már fél évvel ezelőtt is kedveltelek.

- Tudom, de ugye nem kellet volna annyit szarakodni, hanem rögtön elhívhattál volna egy randira.

- Igent mondtál volna rá?

- Ha elhívsz egy randira? Nem tudom, lehet hogy ijedtemben rávágtam volna, hogy nem.

- És most igent mondasz?

Adam ellépett mellőlem és fél térdre ereszkedett. Elővett egy apró fekete dobozt a kabátja zsebéből és kinyitotta. Egy hatalmas gyémánt köves gyűrű volt benne.

- Adam, mi a...

- Anna, tudom, hogy egy bunkó paraszt voltam veled a legelején és utáltál engem, nem volt szép ahogy viselkedtem, de remélem egy élet elég lesz rá, hogy jóvá tegyem a rossz emlékeidet velem kapcsolatban. Nincsenek rá szavak, hogy mennyire szeretlek téged és azt akarom, hogy ez sose múljon el. Veled akarok lenni és azt akarom, hogy te legyél a feleségem és a rosszcsont gyerekeink anyja, melletted akarok felkelni és lefeküdni minden nap és azt akarom, hogy egész életünkben dugjunk olyan jókat, mint amilyen jó volt a legelső dugásunk.
Anna Black, hozzám jössz feleségül?

Adam keze remegett az izgalomtól én pedig éreztem, hogy könnyek folynak le az arcomon.
Amennyire vártam, hogy Adam megkérjen arra, hogy legyek a barátnője a legelején, annyira vártam már hogy egyszer megkérje a kezemet, de nem számítottam rá ennyire hamar.
Gondolkodnom sem kellet a válaszon, mert már régóta tudtam, hogy mit akarok.

- Igen, hozzád megyek.

- Baszki, nagyon szeretlek.

A nyakába borultam és heves csókokkal halmoztam el a száját. Az Ő arca is vizes volt a könnyeitől, mert ő is elérzékenyült.
Felállt a földről és felhúzta az ujjamra a tökéletesen passzoló gyűrűt.

- A méretet már pár napja levettem rólad miközben aludtál.

- Te kis sunyi. – Nevettem.

- Boldoggá foglak tenni édesem. Köszönöm, hogy vagy nekem.

- Szeretlek.

Vad csókolózásba kezdtünk mire éreztem, hogy Adam igenhamar megkeményedik a nadrágjában.

- Szerintem haza kéne mennünk, és egy hatalmas keféléssel megünnepelni az eljegyzésünket. – Mondta.

- Nem kéne előbb elújságolni a szüleidnek mondjuk?

- Nem, azonnal magamévá akarlak tenni, gyere induljunk.  

Vágyaim mocskos titka. +18 - BEFEJEZETT.Where stories live. Discover now