Amint vége lett a megbeszélésnek kiszaladtam a tárgyaló teremből és egyenesen a mosdóhoz rohantam. Berohantam az egyik szabad fülkébe, ismét magamra zártam az ajtót és mély levegőket kapkodva letoltam a nadrágomat és a bugyimat. A falnak dőltem, benyálaztam a kezemet és habozás nélkül erősen dörzsölni kezdtem a puncimat két ujjammal.Izgatni vagy nedvesíteni már nem kellet, hiszen nagyon be voltam indulva és tudtam, hogy nem mehetek be Adamhez úgy, hogy ennyire fel vagyok izgulva. Le kell higgadnom minél hamarabb, és azt csak egy módon tehetem meg.
Hátamat a falnak feszítettem és a számat harapdálva nyögdécseltem.
Végig Adamre gondoltam és arra, hogyan tudnám felpofozni két punci nyalás között az irodájában és hogy hogyan tudná tépni a hajamat miközben a vastag farka a számban van.
Egyre gyorsabban és gyorsabban dörzsöltem magam míg végül pár pillanat alatt el is élveztem.
Összeszorítottam a számat és halk nyögésekkel a csúcsra értem.
Sosem élveztem el még ilyen gyorsan, és sosem voltam még ennyire felizgulva sem.
Felöltöztem, kimentem a zárt fülkéből, megigazítottam a hajam és megmostam a kezem.Vissza sétáltam a helyemre és ittam egy hatalmas korty vizet, mert a játszadozás magammal kiszárított.
Néhány percre leültem a gépem elé és válaszoltam pár email-re, de tudtam, hogy még mindig be kell mennem Adamhez. Ezen mihamarabb túl kell esnem.
Vettem néhány mély levegőt, feláltam és elindultam az irodája felé.
Az ajtó előtt megtorpantam, mint egy idióta. Nem tudtam mit hezitálok, nem is értettem miért félek ennyire, hiszen Adam nem vonzódik hozzám nyilvánvalóan, ezért nem fog rám gondolni, mint a titkos szexpartnerére.
Kopogtattam az ajtón és füleltem, hogy mikor kiabálja ki, hogy bemehetek.- Gyere. – Szólt ki azon a vadítóan szexi mély hangján.
Határozottan benyitottam és próbáltam magabiztosnak tűnni, mint aki mindenre is szarik az életben, de a legjobban rá.
- Adam, itt vagyok, mit akarsz? – Kérdeztem kissé lekezelően.
- Anna, gyere kérlek ülj le egy percre, szeretnék beszélni veled.
Az asztalához sétáltam és leültem az egyik vele szemben levő székre.
- Miért akarsz beszélni velem?
- Szeretnék elnézést kérni tőled.
- Mi a fasz.
- Igen.
- És mi késztetett erre a lépésedre?- Bunkó voltam veled nagyon tegnap. Nem volt szép, amiket mondtam és ezért elnézést szeretnék kérni tőled. Átgondoltam a dolgokat és egy hatalmas paraszt voltam veled.
- Oké.
- Tudod a húgom úgy jött haza tegnap az iskolából, hogy nagyon sírt és mikor elmesélte, hogy egy srác bántotta őt a haja miatt nagyon megsajnáltam. Tudtam, hogy ő ugyan azt élhette át, amit te tegnap miattam mikor beszóltam és ezért nagyon rosszul éreztem magamat egész este.
- Oké, értelek, sajnálom a kishúgodat.
- Te nem kedvelsz engem ugye? - Váltott hirtelen témát.
- Kedvelnem kellene egy olyan férfit, aki mindig bánt, megaláz és egy köcsög velem? Szerintem nem.
- Igazad van, nem kell kedvelned.
- Nem értem, hogy miért vagy ennyire gyerekes és miért nem tudsz felnőtt férfi módjára viselkedni egy ilyen komoly munkahelyen Adam?
- Magam sem tudom.
- Nézd, én megértem, hogy nem kedvelsz engem, nem is kell, nem kedvelheti az embert mindenki. Na de az, hogy úgy beszélj velem egy ügyfél előtt, vagy négyszemközt, hogy te baszatlan picsa, na az túlmegy minden határon. Akkor inkább ne is szólj hozzám, legyenek meg a kötelező jó reggelt és viszlát köszönések hogy Jamesnek ne okozzunk kellemetlenséget és többet nem is kell beszélnünk.
- Sajnálom, hogy úgy bántam veled és nem akarok olyan lenni veled mint akit az előbb leírtál.
- Jólvan, bocsánat kérés elfogadva, viszont most megyek vissza dolgozni mert James rengeteg munkát adott ma nekem és nem érek rá sajnos mindenre.
- Jólvan, de mielőtt visszamész, odaadhatom a 448-as számú megrendelés papírjait? Készen lettem velük ma délelőtt és tudom hogy majd kelleni fog Jamesnek.
- Oké, adhatod.
Adam elkezdett az asztalán a papírok között keresgélni és a kezével levert egy kupacot a földre.
Közelebb léptem hozzá, hogy segítsek, de nem engedte.- Hagyd, majd én felveszem. - Mondta.
Lehajolt a földre, hogy összeszedje a lapokat, de mikor elkezdett felállni, egy hosszú másodpercre megállt és szippantott egyet a levegőbe.
Pont a kezemnél.
Pont annál a kezemnél, amivel fél órája még magamat izgattam és ujjaztam meg.
Egy pillanatra elgondolkodott majd felegyenesedett és a szemembe nézett. Elvesztem a kurvára kibaszottul szép kék szemeiben.
Tudta pontosan, hogy mit tettem. Megérezte a puncimat, pedig alaposan kezet mostam.- Akkor én megyek is, szia. – Mondtam majd az ajtóhoz siettem.
- Örülök, hogy beszéltünk Anna.
- Én is.
Becsuktam az ajtót és szó szerint levert a víz.
Nem tudtam, hogy jó dolog-e, hogy Adammal kibékültünk végre. Lehet ez csak pillanatnyi megbánás volt a részéről és a következő héten újra bunkó lesz velem.
Nem tudtam mit tenni így visszamentem az irodámba és próbáltam újra a munkára összpontosítani.- Fúj, már megint csirke az ebéd, de utálom azt. – Jegyezte meg Anita, amikor hárman csajok beálltunk a sorba ebédnél.
- Nincs is étvágyam, maradhattam volna dolgozni inkább. – Mondtam.
- Mi a baj? Történt valami? – Kérdeztem Abigel.
- Adam ma behívatott magához, hogy bocsánatot kérjen a bunkó faszfej viselkedése miatt.
- Micsoda? Ez egy igazi úriember.
- Kurvára az. Nem tudom, hogy mire fog ez vezetni és egyik napról a másikra kedves lesz majd velem és nem egy hatalmas bunkó.
- Ha újra paraszt lesz veled, beverem a rusnya pofáját.
- Nem tetszik neked? – Kérdeztem.
- Nem, kis csúnya.
- Akkor nem is dugnál vele?
- Baszki Anna milyen kérdés ez? Persze hogy nem. Hiszen tudod, már amúgy is van egy kurvája innen, akit kúrni szokott a zuhanyzóban.
- Attól mert szexel vele valaki, nem lesz kurva. Meg nem azt mondtad, hogy azt hitte te vagy?
- De, azt hitte én vagyok.
- Ez olyan mintha nem tudná kit dugott meg.
Leültünk az egyik szabad asztalhoz és ebédelni kezdtünk.
Pár perc múlva megszólalt valaki a hátam mögött.- Leülhetnék ide csajok? – Kérdezte a hang. Az ő hangja.
KAMU SEDANG MEMBACA
Vágyaim mocskos titka. +18 - BEFEJEZETT.
Romansa" A hajam egyre jobban habosabb lett, így mindkét kezemet bevetettem a hajmosáshoz. Már majdnem végeztem mikor hirtelen megfogott egy erős kéz. Testem teljesen nekifeszült a hideg fali csempének. Kinyitottam a szememet, de sötét volt mindenhol. Leka...