A maffia angyala

~1~

Ahhoz képest, hogy a nyolcadik szülinapomon egy rózsaszín tüllruhában pózoltam a kamera előtt, és mindenki azt gondolta rólam, hogy pár év múlva belőlem biztosan egy gyönyörű hercegnő lesz majd, eléggé megváltoztam. Egyáltalán nem akartam hasonlítani a nyolcéves, szőke, kék szemű Catherine Diamondra, aki egy szép napon elvesztette az anyját. Ez a tizennyolc éves Cath Diamond fekete hajú, barna kontaktlencsét hord, állandóan bömbölteti a rockzenét, és éppen magasról leszarja a világot meg annak működését. Elképesztő, hogy tíz év alatt a gyerekben lévő hiány és fájdalom mennyire át tudja formálni az elméjét. Igen, szerettem volna egy felnőtt barbibaba lenni, akit mindenki körberajong, de kipukkant a színes buborék, és most már inkább firkálgatok a véremmel a falamra. Ezt például az apám észre sem veszi, ahogy engem sem, meg azt sem, hogy a legtöbb éjszaka részegen, benarkózva jövök haza. Azt hiszem, az anyámmal együtt az apámat is elveszettem, ugyanis ő csak azzal van elfoglalva, hogy megtalálja anyát. Hogy ez a veszteség nekem is fájt, éjszakákat sírtam át miatta, nem figyelt rá. A legtöbb esetben le voltam passzolva, hol egy családtagnak, hol a szomszédnéninek. Most a narkós haveroknak, amit persze én választottam. De már ez sem számít.

Viszont volt valami, ami mégis picit változtatott a helyzeten. A legjobb barátnőm, Jenny buliján kicsit túltoltam egy számomra ismeretlen cuccot, és egyszer csak azt kezdtem érezni, hogy hirtelen felgyorsult a szívverésem. Folyamatosan csak azt hallottam, hogy mindenki a nevemet zengte, én szédülni kezdtem, aztán minden elhomályosodott körülöttem, elájultam. Pár percen múlt csak az életem. A többiek is nagyon megijedtek a magas pulzusom miatt, ezért kérdés nélkül hívták a mentőket. Nem számított, hogy milyen, esetlegesen illegális szerek voltak abban a lakásban, nem hagytak meghalni. Igazából nem tudom, hogy ez szerencsémre volt-e, vagy sem. Az apámat is értesítették, amikor már a kórházban voltam. Az volt életem egyik legmeghatóbb pillanata, amikor láttam a könnyekkel teli, aggodó arcát az ágyam felett, ahelyett, hogy jól leszidott volna.

Tény, hogy azóta többet foglalkozik velem, bár én kezdtem unni ezt a színjátékot, így annyit kértem tőle, hogyha azt akarja, hogy javuljon az elidegenedett apa-lánya kapcsolatunk, akkor egy délután meséljen nekem arról, hogy milyen volt a viszonyuk anyával, hogyan ismerkedtek meg, és mi történt azon a napon, amikor eltűnt. Ugyanis eddig akárhányszor kérdeztem erről, mindig kerülte a témát. Nehezen, de megtette.

– Tudod Cath, a mi kapcsolatunk eléggé különleges volt. Volt a városban egy szórakozóhely, ahol törzsvendégnek számítottam. Igazából egy bár volt, ahová eléggé rossz arcok jártak. Köztük én is.

– Te? Rossz arc? A kivasalt ingeddel és a nyakkendőddel?

Apa erre a megjegyzésre elmosolyodott.

– Ha hiszed, ha nem, én tiniként olyan voltam, mint most te. Egymásba nyúló éjszakák és nappalok, rossztársaság, drága italok, az is igaz, hogy rengeteg jó csaj vett engem körül. Aztán az egyik este megjelent anyád abban a bárban. Sokan megbámulták, hiszen úgy nézett ki, mint egy hétköznapi egyetemista. Mégis mit keresne egy ilyen lány azon a helyen? Közelebb ment a pulthoz, és a maga vékony hangján kikért egy italt. Körülötte a többiek nevetve sugdolózni kezdtek, de ő csak magabiztosan mosolygott. Azt gondoltam, hogy odamegyek hozzá, és elkezdem cukkolni.

– Eltévedtél a koli felé, kislány? – szóltam hozzá.

– Először is nem vagyok kislány, másodszor meg, ha tudni szeretnéd, most végeztem ott a felügyelői műszakommal – láttam rajta, hogy benne van a játékban.

– Biztosan szigorú nevelőnő lehetsz. Kipróbálhatnád rajtam a pálcádat – erre ő édesen elnevette magát – Most meg mi az? Csak egy ajánlat volt.