A maffia angyala

~3~

Justin meghívott egy italra, hogy legalább fogyasszunk valamit a köztünk lévő kínos csendben. Végül én kezdeményeztem a beszélgetést.

– Hogyhogy hazajöttél?

– Tudod, külföldön sok izgalmas dolog történt velem. Úgy volt, hogy csak egy kis időre utazok ki, de kaptam egy nagyon jó lehetőséget a jövőmre nézve, és egyszerűen nem tudtam nemet mondani neki. Megígérem, hogy erről majd később részletesebben mesélek, de most az a fontos, hogy... – nyúlt volna a keze az enyém után, de én elhúzódtam tőle.

– Nem, nem. Mesélj csak! – vágtam hirtelen a szavába.

– Hát jó. Te is nagyon jól tudod, hogy muszáj volt elmennem.

– Igen, tudom – sütöttem le a fejem.

– Azt az állapotot, ami otthon volt, egyszerűen már nem bírtam. Azért dolgoztam egész tizenéves koromban, hogy ott hagyjam az alkoholista anyámat, aki akkor még mindig az apámat siratta, mert ő lelépett. Elmentem külföldre az összekapart kis pénzemmel, amit ott megdupláztam, aztán megtripláztam, és így tovább. Erre fel figyelt valaki. Mármint arra, hogy tizennyolc évesen milyen jól bánok a pénzel. Egy befolyásos üzletember, aki egyéni vállalkozásból él. Munkát ajánlott nekem, és én elfogadtam. A kezdeti siker annyira elvette az eszem, hogy nagyjából minden itthoni dologról megfeledkeztem, és ezek között ott volt a legfontosabb is.

– Micsoda?

– Nem micsoda, hanem kicsoda.

– Ja, az anyád.

– Nem – nézett határozottan a szemembe – Te! – sikerült most már megfognia a kezem.

Nekem erre a szívem hatalmasat dobbant.

– É-én? De-dehát... Mi legjobb barátok vagyunk, bármikor találkozhattunk volna újra – próbáltam oldani a hangulatot, de sajnos csak egy kínos mosoly ült az arcomra.

– Cath, tudok egy-két dologról.

– Mármint?

– Most már akkor végig mondom, jó? Szóval két év után azért engem is elfogott a honvágy. Hiányzott ez a város, és persze te is. Úgy döntöttem, hogy hazajövők. Tegnap érkeztem meg repülővel, és nem hiszed el, sikerült összefutnom Jennyvel.

– Jézusom! – most valóban elmosolyodtam, mert elképzeltem, hogy a drága barátnőm, mennyire örülhetett Justinnak, amikor meglátta.

– Mit ne mondjak, semmit nem változott. Ugyanaz a hiperaktív kiscsaj, aki megállíthatatlan. A hazajöttöm miatt végig örvendezve ugrált és visítozott az utcán.

– Hát igen. Jenny már csak ilyen.

– Azonnal szerveznie kellett nekem egy welcome partyt. Elráncigált magához, és este már össze is hívta a bandád. Téged is hívott, de te nem vetted fel.

– Nem, öhm... Mindegy, majd elmondom, miért.

– Jó, na mindegy. Buliztunk és Jenny egy kicsit többet ivott a kelleténél. Te is tudod, ilyenkor milyen, ha iszik.

– Aha. Pletykál folyamatosan, és a legféltettebb titkokat is kifecsegi. Köztünk szólva, ezért nem érdemes neki semmit elmondani – nevettem el magam – Mondjuk annyira cuki, amikor másnap kéri a bocsánatot.

– Ja. Az van, hogy aggodót, amiért nem vetted fel a telefont és szegény kétségbeesetten, na meg persze ittasan kérte a segítségemet veled kapcsolatban.

– Várj! Mi?

– Elmondta, hogy te többet éreztél irántam, vagy érzel most is többet, mint barátság, de ő látta is rajtad, hogy totál belém voltál zúgva, és hogy ezt akkor mondtad volna el nekem, amikor én bejelentettem, hogy elutazom, viszont önzetlenségből nem tartottál vissza. Nem hazudok, én ezt elpoénkodtam. Nem mintha ez nem lehetne kölcsönös, de nem vettem annyira komolyan, vagy úgy gondoltam, majd meglátjuk, mi lesz. Viszont akkor azt is elmondta, hogy egyszer majdnem meghaltál. Na ott én is megijedtem. Hirtelen dühös lettem magamra, hogy eddig alig kerestelek, és azt hittem, talán már nem is akarsz velem szóba állni. Bajban voltál, és még csak nem is tudtam róla. És... Nem is tudom, mit mondjak erről az előbbi jelentről azzal a férfival – vágott értetlen arcot – A lényeg, hogy szeretném, ha tudnád, most már itt vagyok, és számíthatsz rám. Ha szeretnéd, én vigyázok rád.