A maffia angyala

~2~

Másnap Joshsal találkoztunk egy kevésbé forgalmas helyen. Egy bár egyik privát szobájában beszélgettünk, hogy ne zavarhasson meg minket senki.

– Szeva' tesó! Mi a helyzet? Milyen szép nagylányod van már – hízelgett Josh egy cinkos mosollyal az arcán.

– Igen, köszi – ennek apa nem annyira örült – Szóval most már komolyan szeretném megtalálni Angelat. Bármire képes vagyok az ügy előrehaladásának érdekében. Ugye vágod, mire gondolok?

– Nem igazán.

– Fel kéne frissíteni a kapcsolatokat Coleman bandájával.

– Chris... – csóválta a fejét Josh.

– Nem érdekel, hogy ez mivel jár. Egyszerűen már nem látok más lehetőséget.

– Coleman halott – jelentette ki a férfi rezzenéstelen arccal, amire apával csak elhűlten néztünk össze.

– Mi-mi az, hogy halott? – kérdezte apa a barátját.

– Nézd, én csak annyit tudok, hogy amikor az emberei rátaláltak, vérben úszott az egész teste. Kapott egy szúrást a mellkasába, és három golyót a fejébe. Az egyik tag szerint egy nő intézhette el, ami eléggé durva. Éppen rájuk talált, amikor el akart menekülni a csaj. Sikerült is neki, mert mai napig nem tudja senki, hogy ki ölhette meg a maffia főnökét.

– Ez mikor volt?

– Olyan kilenc éve.

Apa idegesen rácsapott az asztalra. Megjegyzem, engem is teljes sokként ért a hír.

– Van e között és anyám eltűnése között bármilyen összefüggés? – tettem fel a kérdést a feszült csendben.

– Mi köze lenne Angelanak bármilyen okból a maffiához? – nézett rám Josh.

– Hát csak annyi, mint neked – fordult felé apa – Angelanak kapcsolatai voltak a maffia tagjaival. Azt nem tudom, hogy jók vagy rosszak-e. Soha nem beszéltünk erről.

– Akkor honnan tudsz a kapcsolatokról?

– Hogy a saját szemeimmel láttam. És... Mégiscsak van itt egy nyomunk. Egy levél, amit...

– Amit apa tíz évvel később talált meg, illetve találtam meg én, de semmi probléma – vágtam közbe gúnyosan, magam sem értem, hogy miért.

– Héj! – szólt rám apa.

– Milyen levélről van szó? – kérdezte Josh.

– Tessék – nyújtotta át a papírt apa.

Josh figyelmesen olvasta a sorokat.

– Nahát. Angela mégsem volt olyan kis szent, mint ahogy azt sokan gondolták?

– Csak azt nem értem, hogy miért nem mondta ezt el nekem. Oké, ha mondjuk valaki inzultálja, és szét akarja verni a fejét, de most a közös lányunkról volt szó, könyörgöm!

– Eszembe jutott valami. Emlékszel, amikor ott felejtettem nálatok valamit, és azt mondtam neked, hogy átugrom érte? Azt mondtad, nem vagy otthon, de nyugodtan átmehetek, majd Angela odaadja. Akkor Cath még egyéves sem volt.

– Igen. És?

– Azt hittem, nincs jelentősége, de azóta is azon kattog az agyam, ahogy akkor láttam.

– Hogyhogy?

– Először is egy fekete autó hagyta el a házatokat. Azt gondoltam, biztos valami vendég lehetett. Aztán becsöngettem. Angela ajtót nyitott, de... Eléggé idegesnek tűnt. Kicsit megkönnyebbült, hogy engem lát. Kérdeztem tőle, hogy jól van-e, azt mondta igen, de a zavarodott arckifejezése abszolút nem ezt tükrözte. És akkor Cath elkezdett sírni, erre Angela gyorsan odaadta amiért mentem, és jóformán kirakott a házból. Furcsálltam a dolgot, de arra gondoltam, biztos csak rossz napja volt.