A maffia angyala

~9~

Egész éjjel egy percet sem tudtam aludni, most meg már hajnali 5 óra van. Folyamatosan csak Martin és Jenny járt a fejemben. Vajon sikerül-e majd nekik kijutni? Vagy már ki is jutottak? Akkor biztosan szóltak volna. Talán rá kéne írnom Martinra. Úgysem válaszoltam neki az előző üzenetre.

Szia! Na mi a helyzet?

Ez olyan béna. Annyira, hogy még öt perc után sem reagált rá semmit, pedig megnézte. Remélem, nincs semmi baj.

Tudom, hogy biztosan szólnál, ha lenne valami fejlemény, csak annyira aggódom. Kérlek írj, ha végeztél!

Azonban ezt az üzenetet már meg sem kapta. Utálok ilyen tudatlanságban élni. Miután már majdnem egy órája sem válaszolt, úgy döntöttem, hogy megpróbálom felhívni, de még csak ki sem csengett a telefon. Nagyon rossz előérzetem lett. Kétségbeesésemben Jennyt is hívni akartam, szintén hiábavalóan. Nem volt más választásom, Ambert kellett megcsengetnem, hátha ő tud valamit. Szerencsémre az ő telefonja legalább megcsörrent.

– Igen? – szólt bele a készülékbe félálomban.

– Figyu, ne haragudj, hogy felzavartalak, csak azt szeretném megkérdezni, hogy Martin hazaért-e már?

– Nem hiszem. Legalábbis mellettem nincs, odalent pedig csend van.

– Csak mert nem tudom elérni, és szerintem gond lehet.

– Cath, a maffiával szembemenni nem olyan egyszerű. Martin biztos helyén kezeli a helyzetet, viszont ha te folyamatosan keresgéled őt, akkor csak megnehezíted a dolgát. Valószínűleg nem tud veled jelenleg beszélni, és nem akar téged is jobban veszélybe sodorni, ezért kerüli a kommunikációt.

– De így halálra aggódom magam miattuk. Te hogy vagy képes aludni?

– Hát így sehogy – jegyezte meg – Nézd! Ha elmesélek neked valamit, akkor megnyugszol egy kicsit?

– Micsodát?

– Emlékszel, amikor azt mondtam, hogy szövetségesek vagyunk?

– Igen. Hogy jön ez ide?

– Én... Sajnos csak az elmúlt évtizedemre emlékszem az életemből. Nem tudom, hogy mi történt előtte, de amit másnak születésnek hívnak, az nekem csak egy nagy villanás volt. Sokáig csak hányódtam a világban, és senki nem tudta nekem megmondani, hogy ki vagyok. Elegem lett ebből. Mivel sehová nem akartak felvenni a kétes személyem miatt, a saját kezembe vettem a dolgokat. Igen, minden az ilyesmikkel kezdődött, mint a közokirat–hamisítás, sikkasztás, lopás, rágalmazás, zsarolás, jogtalan fegyverhasználat. Így találkoztam először Martinnal. Egyből megvolt köztünk a szikra. Akkor mesélt nekem a főnökéről is, akit én még egyáltalán nem ismertem. Szóval találkozgattunk, úgy nézett ki, hogy komolyan össze is jövünk, nagyon sok lelki dolgot megosztottunk egymással, ő tanított meg tökéletesen lőni is, viszont közbelépett valaki, aki nem más volt, mint Richard Grey. Én teljesen véletlenül futottam össze vele egy bárban, azt sem tudtam, hogy ki ő egyáltalán. Teljesen boldog voltam Martin mellett, nem is értem, hogy miért hagytam, hogy elcsábítson.

– Várj egy kicsit! Hogy mi van?!

– Igen. Nem tudtam, hogy Martin főnöke és Richard Grey az egy személy, nagyon sokáig vacilláltam is a két férfi között, végül egy mámorosabb éjszakán lefeküdtem Richarddal. Utána rájöttem, hogy hiába érzem magam nagyon jól Martinnal, valami ebben a férfiban erősebben vonz. Viszont az a szemét, miután megkapott, egyszerűen csak kidobott engem. Kihasználta az érzéseimet, darabokra törte a szívem, a legrosszabb mégis az volt az egészben, hogy nem tudtam, hogyan mondjam el ezt Martinnak. Kivártam a legalkalmasabb estét, és mindent bevallottam neki, közben úgy éreztem, hogy a föld alá süllyedek a szégyentől.