A maffia angyala

~11~

– "Válassza ki a számára legszimpatikusabb portrét!" – töltögettem ki unalmamban a pszichológiai tesztet – Ezt a baromságot. Talán a 2-es. "Epilepsziás"? Mi van?! "Az ilyen gondokkal küzdő emberekre jellemző viselkedés az ingerlékenység, a kitörő düh, az agresszió. Ez gyakran elfojtott tudatalatti emlékekkel van összefüggésben, amelyek..."

Ekkor látogatóm érkezett.

– Helló! – üdvözölt apa.

– Szia!

– Na, milyenek itt a napjaid?

– A sok eleve agy károsultat leszámítva nem annyira para, mint gondoltam. Például nem sokára csoportterápia. Ha nagyon figyelsz, elég érdekes és extrém sztorikat is lehet ott hallani.

– Úgy látom, azért kicsit jót tett neked az, hogy itt vagy.

– Hát nem olyan, mint Hawaii, viszont tényleg jól esett egy kis lazítás. Csak az az egy dolog aggaszt, hogy napok óta nem érem el Justint. Esetleg nem tudsz róla valamit?

– Nem. Nem hallottam semmit.

– Nálunk sem keresett engem?

– Nem.

– Fura, pedig legutóbb azt mondta, hogy... Mindegy. Én már nem tudom, hogy mit gondoljak róla. Hol felém, hol Amber felé húz.

– Apropó Amber, a minap találkoztam vele. Mesélt a kis összetűzésetekről, nagyon pipa volt rád, aztán elkezdtünk mélyebben beszélgetni egymással.

– Ez mit jelent? – lettem kicsit ingerültebb a hír hallatán.

– Rávilágított arra, hogy talán ideje lenne tovább lépnem. Kimondhatatlanul szerettem Angelat, azonban tíz év után azt várni, hogy ugyanolyan legyen minden, mint akkor, nem kicsit őrültség, és hogyha egyszer csak meg is jelenne, beállítana ismét az ajtón, kizárólag neki kellene magyarázkodnia. Azt hiszem, túl régóta vagyok egyedül ahhoz, hogy újra boldog lehessek valakivel. Úgy döntöttem, hogy egyelőre szüneteltetni fogom ezt a látszólag reménytelen keresést, és elfogadom Amber ajánlatát.

– Miféle ajánlatot?

– Randizni fogok vele. Igaz, konkrétan nem magára gondolt, de szerinte szükségem lenne újra egy társra, aki levenné a gondjaim nagy részét a vállamról. Én őt választottam.

Most tényleg egy világ omlott össze bennem, szilánkjai pedig véresre karcolták a szívemet.

– Miután elmész innen, szerintem önként fogok kényszerzubbonyt kérni. Te csak szórakozol velem, ugye?

– Nem, Cath. Ha továbbra is így folytatom, bele fogok őrülni a magányba.

– Ch... – már majdnem sírtam.

– Tudom, hogy ez most nagyon fáj neked, én nem is akarok nélküled semmilyen döntést meghozni, viszont erre a randira akkor is el fogok menni, és...

– Az a hülye picsa csak azon van, hogy elválasszon mindenkitől, aki fontos nekem! Fogadni merek, hogy Justinnál is ő kavart be, emellett mivel Martin kórházban van, nem bírta ki, hogy ne hálózzon be téged is.

– Ez egyáltalán nem igaz! Nem kellett engem "behálózni". Amúgy elgondolkodtál már azon, hogy nem másokat kéne hibáztatni, ha elvesztesz valakit?

– Ja, persze. Mi lenne kedvezőbb egy ragadozó nő számára, mint egy elkeseredett, magányos, nem mellesleg igen jóképű, elismert üzletember?

– Komolyan, nem értem, hogy mi a problémád vele. Amióta ismerjük, szeretett volna a bizalmadba férkőzni, viszont minél több lépést tesz feléd ennek érdekében, te végül csak támadásnak veszed. Amber nem rossz ember, csupán...