Szürkület: a vörös vonás

5

A napló felett töltött hosszú órák meghozták a maguk gyümölcsét, úgyanis végig olvastuk és elemeztük a naplóban leírtakat. A napló különböző családok itt létét tartalmazza. Pontosan a 245-dik oldalon találtuk meg a Nelson családról írtakat, de csak egy oldal szólt róluk. Azon az egy oldalon, pedig az idekerülésük pontos dátuma is le van leírva, ami 1887. De azonban a következő sorok olvasásánál felleltük azt is, hogy egyszer 1975-ben távoztak, majd újra visszatértek. És még mielőtt félreértés esik mindenki neve szerepelt az oldalon, köztük Kade Nelson neve is.

-Mikor is érkeznek a képek?-kérdeztem az ágyon fekve.

-Nem tudom, nem mondta a bácsi.-nézett felém.

- A bácsinak van neve is?-ültem fel az ágyon.

-Van, de nem árulta el.-nézett felém ismételten.

-Van még olyan család a Nelson családon kívül akik még itt élnek?-kérdeztem és mellé léptem.

-Nincs sajnos.-nézett felrám, ő úgyanis egy széken ült.

Fontos megemlítenem azt is, hogy a napló tartalmazta a Nelson család vadászati határát, illetve gyengeségeiket. Kade Nelsonnál például az erősen látható nyaki erek, illetve az egyed illata.

-Tényleg mit is jelenthet az, hogy vadászati határ?-kérdeztem Margarettől.

-Hát, hogy hol vadászhatnak állatokra illetve emberekre.-mondta.

-Szerintem ez nem azt jelenti.-próbáltam magamnak bemesélni.

-És a gyengeségeket mivel magyaráznád akkor?-kérdezte tőlem felhúzott szemöldökkel.

-Én igazából azzal, hogy.-de nem hagyta, hogy végig mondjam.

-Ne akard magadnak bemagyarázni, hogy vámpírok nem léteznek.-csukta össze a naplót.

-Én ugyan nem!-mondtam majd az ajtóhoz léptem.

-Elkísérjelek haza?-kérdezte Margaret mosolyogva.

-Igen.-örülök, hogy megkérdezte.:)

Hazafelé menet egy Margaret számára ismerős bácsiba botlottunk.

-Ő az a bácsi akitől a napló is van.-mondta halkan Margaret.

-Jó napot.-köszöntünk illedelmesen.

Egyszer csak felém lépett és a nyakamhoz érintette a kezét, fájt nagyon fájt.

-Auu.-mondtam halkan mert nem mertem üvölteni.

-Valaki megjelölt lányom.-mondta nekem a bácsi.

- Mi tudja megjelölni az embert?-kérdezte Margaret miközben én még mindig a nyakamat fogtam.

-Egy igen sötét lelkű és erős vámpír tud csak láthatatlan jelölést hagyni az embereken.-mondta az öreg bácsi.

-És mit jelent a jelölés?-kérdezte Margaret és közben egy füzetbe jegyzetelt.

-Azt, hogy kiválasztotta magának.-mondta és botjára támaszkodott.

-Mire?-kérdeztem ijedten.

- A társának, és mivel megérintettelek hamarosan itt lesz.-mondta és a kanyar felé fordult.

Nem sokkal később Kade haladt el melletünk egy szürke G-osztályú Mercedessel. Felénk vagyis inkább felém és az öregember felé nézett, de hamar tovább is haladt.

-Ő volt az?-kérdezte Margaret a bácsitól.

-Igen.-válaszolta.

-Gyere menjünk.-indultam el.

-Tiszta bolond, te elhiszed neki ezeket?-kérdeztem a fejemet rázva.

-Igen.-válaszolta.

-És azt is, hogy azt mondta Kade egy vámpír és, hogy ő jelölt meg engem?-kérdeztem séta közben.

-Igen, hát nem láttad, hogy nézett téged az autóból?-kérdezte felém fordulva.

-Nem, szerintem se, hogy nem nézett engem.-vágtam fejeket.

-Hát akkor bizony vak vagy, majd nem megölte a szemével azt a bácsit.-mondta.

Miután hazaértem megfürödtem majd lefeküdtem az ágyamba, és gondolkodtam, próbáltam feldolgozni azt amit az öregember mondott. Az éjszaka folyamán többször is megébredtem, megébredtem arra, hogy figyelnek de amikor kinyitottam a szememet nem láttam senkit.