Szürkület: a vörös vonás

31

A folytatás Olivia szemszögéből

Nivard halott, még tegnap este fogadott ezzel a hírrel Kade. Hogy, hogy halt meg? Nem tudom, de nem is igazából érdekel, annyit tudok, hogy utána elégedték. És, hogy miért csak őt? Erre a válasza az volt, ne, hogy véletlenül újra meg kelljen vele küzdenie. És, hogy azt is megosszam veletek, nem engedtem, hogy Kade velem aludjon, szegényt kiküldtem a kanapéra. Azért sajnálom, de még nem érezheti azt, hogy legszívesebben a kezei közé rohannék. Így reggel mikor én felkelltem, ő már a kanapén jó formán, hogy csak nem unatkozott.

-Jó reggelt.-köszönt.

-Reggelt.-köszöntem vissza még álmosan.

-Arra gondoltam, hogy ma haza mehetnénk Newportba.-nézett rám, és én egy cseppet sem rebbestem örömömben.

-Nem.-válaszoltam, majd reggelit kezdtem készíteni magamnak.

-Mi az, hogy nem?-állt fel a kanapéról, és kicsit úgy éreztem mintha most számon lennék kérve.

-Itt vagyok már négy hónapja, itt van az orvosom, és itt van Bernarda is. Nem fogok szülés előtt elmenni innen.-magyaráztam, majd a szendvicsemet kezdtem enni.

-Otthon is van orvos, és Bernarda is eltud velünk jönni.-mondta, majd leült velem szembe.

-Nem.-zártam rövidre. De ha te haza akarsz menni, hát menj Isten hírével.-mondtam.

-Nem hagylak magadra.-lett mérges.

-Akkor meg fogadd el, hogy a gyerekem Mexikóban fog a világra jönni.-közöltem.

Erre már nem válaszolt semmit, csak nézte ahogyan eszek. Miután befejeztem az evészetett, Kade segített nekem a nemrégiben vásárolt baba cuccokat, és kiegészítőket elpakolni, illetve mégnézte, hogy a gyermekemnek eddig milyen ruhákat sikerült vennem. Hát azt mondta, elég slamposak, így veszekedtem vele, hogy sajnos most csak erre volt pénzem. De nem igazán értettem, hogy mi a baja velük, hiszem majd nem mindegyik jó minőségű volt. A baja inkább csak az lehetett, hogy ő egy darabot sem vett még eddig a fiúnknak.

-Szép lett az a szoba.-nézett körbe Kade.

-Igen, közösen csináltuk Bernardával.-mondtam és a felhőket kezdtem bámulni a falon.

-Nem is tudtam, hogy ilyen jó a kézügyességed.-nevetett.

-Hahaha, az ágyban nem ezt mondtad nekem.-néztem a szemébe, ő pedig az egyémbe, majd hirtelen megcsókolt. Nem mondom, hogy nem hiányzott, de muszály vagyok határokat szabni.

-Sajnálom, én nem akartam.-mondta, miután látta, hogy enyhén sokkot kaptam.

Nem, semmi.-mondtam érzelemmentesen, de belülről majd kicsattantam az örömtől.

Négy hónappal később

Kade már négy hónapja újra szerves része az életemnek, szinte minden pillanatban velem van, sose hagy magamra, kivéve akkor ha vadászni megy. Mondhatni tökéletesen megvagyunk, természetesen az elején még az, hogy itt hozom a világra a fiúnkat vita tárgya volt a kapcsolatunkban. Azonban Kade hamar belátta, hogy nem tágítok emellől, és hogy fölöslegesen veszekedik velem én akkor is itt maradok. Legalábbis addig még a fiam meg nem születik. Az orvos készülünk ma, ez lesz az első közös vizsgálatunk együtt, sose láttam még, hogy Kade ennyire izgult volna valami miatt. Érdekes volt őt, így látni, de nem mondom, hogy nem tetszett. Az orvoshoz sétálva meséltem neki a helyről, és arról is, hogy mit csináltam itt. Nem is kell, mondanom, hogy a hasam már akkora, hogy szó szerint ha lefelé nézek nem látom a hasamtól a lábaimat, vagy az aszfaltott.

-Kérem fáradjanak be.-szólított minket Suzette asszisztense.

-Hogy van a kismama?-kérdezte, és Kade hirtelen kilépett a hátam mögül.

-Jól.-válaszoltam.

-Maga lenne az apuka?-kérdezte Suzette, és jól felmérte azt, hogy kivel áll szemben, vagyis ült.

-Igen.-felelte kimérten Kade.

-Akkor kezdjük is a vizsgálatot.-mondta Suzette, majd a hideg krémet a hasamra kente.

Miközben a hideg krém felkenése után vizsgálni kezdte a hasamat, azt mondta minden rendben van. Természtesen Kade kérésére a fiúnk kikerült a monitorra, így már ő is láthatta a szeretet gombócomat.

-Hogy fogják hívni?-kérdezte Suzette Kadere nézve.

-Még nem tudjuk.-válaszolta, és láttam a meghatódottságot az arcán.

-Végeztünk.-mondta Suzette, nem sokkal azután, hogy leszedte a hasamról a zselét.

-Mikor kell újra jönnöm?-kérdezte Kade mellett állva.

-Csak szülés előtt egy héttel kell.-mondta.

-Mikorra is vagyok kiírva?-kérdeztem.

-Január 4-ére.-mondta, pont az napra mikor Kade is született.

-Rendben, köszönöm.-mondtam, majd az ajtón kilépve Kade ölelt magához.

-Köszönöm.-mondta, és életemben előszőr, és szerintem utoljára láttam sírni.

-Szeretlek, és mindig is szerettelek, és szeretni foglak.-mondtam neki, majd a kórhát közepén csókban forrtunk újra össze.

-Én is szeretlek Olvia Clark, és mindig is szeretni foglak, és már akkor szerettelek mikor először megmentettem az életedet. És még sose feküdt, olyan ártatlan, és végetelen nő az ágyamban, mint az nap akkor te.-mondta, majd kézen fogva kiléptünk a kórház ajtaján, és az új közös, boldog életünk felé kezdtünk sétálni.