Inuzuma árnyéka

V.

A lángok felcsaptak az épület megmaradt deszkáin amikhez megannyi emlék fűz. A térdeim felmondták a szolgálatot és összecsuklottak alattam. A barátami akiket testvéremként szerettem, most holtan fekszenek szanaszét, a vérük beborít mindent és én tehetetlenül és megtörve bámulom ahogy a tűz felemészti a testüket. A könnyek megállás nélkül folytak a szememből, egy hangot sem adtam ki, nem szipogtam, nem csuklottam a levegőhiánytól. peddig kellet volna. Belül ordítottam, átkoztam aki ezt tette és magamat amiért nem voltam itt.

-Fáj, igaz?- jött egy kérdés közvetlen mögülem. Azt hittem megöl, hogy engem is az elhunyt társaim mellé küld. Akkor nem ellenkeztem volna. Elvették az egyetlen dolgot ami számított az életemben. De nem ez történt

-Yuuki Ayame! A Yuuki klán fejének idősebb lánya akit eldobtak az örök életért! Felhatalmazlak az örökkévalósággal, hogy az örökkévalóságig engem szolgály. Nem mondhatsz nemet nekem, csak azt teszed amit mondok és az árnyékomban élsz.

-Nem!- mondtam elcsukló hangon.

-Nem?- kérdezte hisztérikus hangnemben.- Nem akartam ehez a módszerhez folyamodni, de úgy tűnik túl makacs vagy a szépszóhoz.- a testemben villámok cikáztak mintha szét akarnának tépni és felperzselni a bőröm. Felordítottam a fájdalomtól amit akkor éreztem először.- Ha nem engedelmeskedsz rosszabb lesz. Vagy ha ez sem elég, meglátjuk, hogy reagálsz ha az engedetlenségedért vetetem egy ártatlan fejét.

-Rendben!- mondtam erőtlenül és átkozva a gyengeségem amiér behódoltam neki. Baalnak.

Hirtelen ültem fel, csurom vizesen. Kellett pár perc amíg eszembe jutottak a történtek, hogy majdnem vízbe fulladtam és, hogy egy erősebb roham jött rám. Az viszont furcsa, hogy nem a hóban vagyok, hanem egy elég melegnek mondható helyen, és a víz amit a hátamon érzek csak az izzadságom.

-Felébredtél?- kérdezte mellőlem Albedo akit csak most vettem észre. Egy széken ült az ágy mellett amiben feküdtem és a jegyzettömbjébe firkált.

-Te hoztál ide?- kérdeztem figyelmenkívülhagyva a kérdését amire egyértelmű a válasz.

-Igen.

-És ki adott rám tiszta ruhát?- kérdeztem lehunyva a szemem. Féltem a válaszától

-Én.- mondta ugyan olyan faképpel mint eddig. Valami elpattant bennem és már csak a csattanásra eszmáltem fel. Az erős ütéstől oldalra billent a feje. Az alkímista szemében meglepettség csillogott ami az arcán is meglátszott mert elnyílt ajkakkal tapogatta a vöröslő kézlenyomatomat.

-Mégis, hogy képzelted? Levetkőztetsz miközben ájult vagyok?

-A tested veszélyesen ki volt hűlve. Pár perc és meghalsz ha nem teszem. Elhiheted, hogy semmi hátsó szándékom nem volt, nem érdekelnek az ilyen dolgok.- ált fel a székből és lépett egy munkaasztalhoz.

-Meghalni? Akkor inkább hagytál volna meghalni!- úgysem tudok. Tettem hozzá magamban. Erre a kilyelentésre teljes testével felém fordult és nagy szemekkel nézett rám.

-Érdekes szerzet vagy te Ayame. Először ráveszel, hogy hógolyozzak, most meg alig pár perc leforgása alatt már másodjára lepsz meg. Szívesen tanulmányoználak!- tette karba a kezét.

-Felmondok!- ültem fel az ágyban.

-Ha ellenzed persze hanyagolhatjuk.- vont vállat és fordult vissza a munkaasztalához.-Mondstadtba nem mehetsz hisz egy nyomós ok miatt fogadtad el az ajánatom menekülés gyanánt, nem igaz?- mondta rámpillantva türkiz szemeivel. Nagyon okos és ez idegesít. Bizonyára azonnal levonta a következtetést amint visszarohantam elfogadni az ajánlatot.

-Ch. Nekem aztán semmilyen nyomós okom sem volt.- tagadtam az igazat a lábamat vizslatva.

-Ha te mondod.- vont vállat és ügyködött tovább valamivel az asztalon. Most, hogy jobban körbenéztem, vettem észre, hogy egy barlangban vagyunk. Pár könyvespolc tele alkímiai könyvekkel, két asztal tele papírokkal és üvegcsékkel, egy tűzhely a barlan szájánál ahol főzni lehet. A két ágynak használt matrac, melyek közül az egyikben én fekszem, a barlan egyik zugában vannak ahova kintről be sem lehet látni. Az a váltóruha volt rajtam amit magammal hoztam, míg a vizes ruhadarabok a tőzhely mellett lógtak egy kötélen. Ha jobban megnézem egész otthonos, egy alkímistának. Albedo még mindíg el volt foglalva így engedve kívácsiságomnak odasétáltam a háta mögé.

-Mit csinálsz?- kérdeztem átkukkantva a válla fölött.

-Egy fontos projekten dolgozom ami veszéjes, így tanácsosabb lenne távolabb álnod.

-Te csak ne félts engem!- ültem fel az asztal üres részére.

-Nem téged féltelek. Ha megzavarsz és elrontom akkor előröl kell kezdenem az egészet ami kábé három hónapot vesz igénybe. E mellett a labor is felrobbanhat.

-Óóh- csúztam le lassan az asztalról. Leégetni a labort azért nem szeretném.

-Te most pihenj, még nem vagy teljesen egészséges.

-Igenis Dr. Albedo úr!- forgattam meg a szemem. Az átkomnak hála gyorsabban gyógyulok, de igaza van, még nem vagyok teljesen jól. Azt tettem amit mondott és vissza feküdtem az ágyba. Legalább pihenhetek.

//////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

Bocsánat a késésért de zsúfolt hetem volt tele dolgozatokal. Azért is bocsánat ha a szokásosnál is több a helyesírási hiba de elhihetitek, hogy mindjárt elalszok.

Remélem tetszett a rész és elnézést, hogy rövidebb lett.