Inuzuma árnyéka

VIII.

   !!!!!!!!!!!!! A fejezet véres jeleneteket tartalmaz !!!!!!!!!!!!!!

-Tényleg azt hitted, hogy elbújhatsz előlem?- suttogott a fülembe egy túlságosan ismerős hang. Azonnal kipattantak a szemeim de nem az fogadott mint amire számítottam. teljes sötétség uralkodott mindenhol, egyedül őt lehetett látni. Ott ált előttem életnegyságban életem legnagyobb félelme, az electro archon, Raiden Shogun.

-Hogy találtál meg?- a hangom olyan halk volt mint egy egércincogás de ő így is meghallotta.

-Megtanulhattad volna az alatt a sok év alatt, hogy előlem nem tudsz elmenekülni- könnyek gyűltek a szemembe. Megtalált. Azt hittem új életet kezdhetek és örökre elbújhatok előle, de most itt van előttem és én annyira remegek a félelemtől, hogy meg se tudok mukkanni.-Ayame, Ayame, Ayame. Mivel büntesselek meg a tettedért? Az nem lesz elég ha félholtra verlek igaz? Téged ezzel nem lehet megtörni, mert sosem a te épséged volt a fontos hanem a szeretteidé. Emlékszel még a tanonc társaidra? Akiket hideg vérrel lemészároltak a távollétedben aztán leégették az egész birtokot. Emlékszel látványra, a vérre és az égett hús szagára.- továbra is hallottam a hangját de már nem láttam. Helyette egy égő őpületet pillantottam meg magam előtt. Nem kellett sok mire rájöttem mit is látok pontosan. A szemeim megteltek könnyel és a melkasomban egy olyan marcangoló érzés keletkezett ami szinte kibírhatatlan volt. Térdre estem és zokogni kezdtem, nem tudtam tovább magamban tartani.

-Elég! Fejezd be!-könyörögtem elcsukló hangon.

-Ugyan már még el sem kezdtem.- hallatott egy ördögi kacajt majd a környezet megváltozott és egy holttestekkel és vérrel teli utsznán térdeltem.-Emlékszel még az első klánra amit kiírtottál? Nem tudtad volna megtenni ha nem adok némi löketet.-ahogy felnéztem a temérdek holtestről megpillantottam egy sötét alakot az utca közepén háttal nekem. A kardjáról csöpögött a vér ahogy lassan megfordult. A csukjája alól kilátszottak vörös tincsei és egy feket maszkon keresztül egyenesen a hideg szemeibe néztem. Nem volt bennük semmi fény vagy remény. Mérhetetlen gyász, bűntudat és megtörtség. Hogy honnan tudom pontosan mit érez? Magamat láttam abban a maszkban amit Baal eröltetett rám, hogy ne könyörüljek meg senkin. Egy boszorkánnyal csináltatta, hogy elvegye a könyörületet és a józan észt a viselőjétől. Amikor rajtam volt a maszk, még én is féltem saját magamtól. Mindenkit megöltem aki az utamba került és amikor levettem, az elnyomott bűntudat felszínre tört és marcangolni kezdett, amit meg is érdemeltem.-Tudod mit tettél ezután Ayame?- kérdezte a fülembe suttogva.

-Fejezd be!- ordítottam el magam. Nem akartam látni ami most következik. Nincs hozzá gyomrom. Viszont a kép nem tűnt el és hiába húnytam le a szemem vagy fordítottam el a fejem, akkor is ugyan azt a jelenetet láttam. Ahogy lassan leemelem a maszkot és a földre ejtem. Lassan körbenézek és eluralkodik rajtam a bűntudat, az ilyettség és a hányinger. A hányinger saját magamtól. Minden érzésre és gonolatra emlékszem ami akkor lejátszódott bennem.

Lassan emeltem fel a katanámat és rászorítottam a markolatra. A penge élét egyenesen a melkasomra szegeztem és felnéztem az égre amin egy csillag sem ragyogott. Lehúnytam a szemem és összeszorítottam a fogsorom. Egy határozott mozdulat és a penge hegye már kiált a hátamból én meg térdre rogytam. A vér vasas íze töltötte be szám és homályosan láttam, majd oldalra dőlve lehúnytam a szemem.

-Szegény Ayame. Sosem tudtad elfogadni, hogy téged csak egy isten tud megölni. Hányszor jádszottad még el ezt a kis túldramatizált öngyilkossági kísérletet?- hallotam meg a hangját a hátam mögött.- Hiába próbáltál így vezekelni a bűneid előtt, te csak egy gyilkos maradsz akinek többszáz ember vére tapad a kezéhez.- lassan felemeltem a kezem amin eddig támaszkodtam és megint elszorult a torkom. A tenyeremet ellepte a vörös vér amiben eddig térdeltem.-Te csak egy gyilkos vagy.- suttogott tovább a fülembe.