Inuzuma árnyéka

III.

-Erősebben tartsd a kardod!

-De a visionom nélkül nem megy, sensei!

-Peddig muszály!

-Dehát ha van visionom minek?

-Sokat kell még tanulnod Ayame.-mondta és leált a támadásommal.- Nem a visionod tesz erőssé. Már eleve azért kaptad mert az vagy, itt bent- bökött a melkasomra- A vision csak az istenk segítsége és új esélyek kulcsa. Meg kell tanulnod nélküle is elég erős lenni, hogy szolgáhasd a Shogunt.

-Sensei, én értem mit mondassz de ha a visionom mindíg ott lesz nekem minek tanulnék meg nélküle is harcolni?

-Biztos vagy benne, hogy mindíg ott lesz neked?- Kérdeszte megsimítva hosszú, fehér szakállát. Amikor ezt csinálja mindíg nehéz, néha megválaszolhatatlan kérdéseket tesz fel.- Mi történne ha egyszer a visionod nélkül ébrednél fel, nem lenne ott neked és neked csak az űr maradna. Tudod mi történik azokkal akiknek elveszik vagy megsemmisítik a visionjukat?

-Meghalnak?- kérdeztem kissé félve a választól.

-Rosszabb! Mindent elvesztenek. A érdeklődésüket, a kedvüket, az önérzetüke, mindent ami emberré teszi őket. Ezeknek az embereknek csak két választásuk van, vagy felálnak és küzdenek minden erejükkel azért, hogy ne vesszenek el, vagy hadják magukat és örökre elvesznek a sötétségbe. Te hogy tennél Ayame?- kérdezte meséje befejeztével, még mindíg a szakállát simogatva.

-Felálnék és küzdenék!- mondtam határozottan, nem csak azért mondtam mert ezt akarta hallani, én komolyan gondoltam. Nem veszek el a sötétségben!

-Helyes! Mindíg emlékezz erre Ayame! Adjon erőt a nehéz időkben.

Mesterem szavai jártak a fejemben miközben sűrű köhögőrohamomtól nem kaptam levegőt. A kendő amit a szám elé tartottam már átázott a bíborvörös folyadéktól ami minden köhögésemnél kirobban a számból. Már egy jó tíz perce görgyedek a szobám padlóján és várom a rohamom végét, ami csak a Shoguntól függ. A köhögés lassan abbamaradt és végre rendesen kaptam levegőt. az est csöndje letelepedett a szobára amit mostmár nem a fulldoklásom hangja tölt be. Lassan felkászálódtam és eldobtam a kendőt amit ha holnapig sikálnék se lenne tiszta már, soha többe.

Pont mint a kezem, annyi vér tapad már a kezemhez, ártatlanoké, bűnösöké, gyerekeké, időseké, gazdagoké és szegényeké egyaránt. Hiába nyugtatom magam azzal, hogy Baal kényszerített, én tettem és nem csinálhatom vissza. Ezért utálom a csendet és a nyugalmat. Ilyenkor mindig elmerülök a gondolataimban és arra jutok, hogy egy szörnyeteg vagyok, akit azért teremtettek, hogy egy másik szörnyeteget szolgáljon.

-Elnézést, Ayame-san!-jött a kopogás az ajtó felől. Jól van? Hallottam, hogy nagyon köhög.

-Igen rendben vagyok, biztos csak megfáztam kicsit!- kiáltottam ki a hazugsgomat az ajtón.

-Rendben, jó éjszakát.

-Viszont!

Még csak az hiányzik, hogy valaki réjöjjön a gyenge pontomra. Nem engedhetem le a védelmem, főleg most, hogy Inuzuma keres és még a visionom sem használhatom.

Keservesen felnevettem nyomorúságomon. Ideje lefeküdnöm, holnap munkát kell találnom mert kell a pénz és én hülye megígértem, hogy kifizetem a károk felét.

Erre az emlékre egy türkizkék szempár ugrott be, amit minél hamarabb ki akarok űzni a fejemből. Nagy morgások küzepedte beletúrtam vörös tincseimbe, melyek a szokásostól eltérően nem voltak szoros coffba fogva, hanem lágyan a vállamra omlottak.

Bedőltem az ágyba és lehúnytam a szemem, hogy elmerülhessek az álmok világában de úgy látszik a türkiz szempár és szőke tincsek nem hagytak nyugodni.

Mióta legelőször a szemébe néztem nem tudom kiverni a fejemből és ez rémisztő. Nagyon remélem nem az a helyzet amire gondolok mert a szerelemnek most nincs helye az életemben, sőt nem is lesz.

Végül nem aludtam semmit sem az éjjel és félek egy ideig nem is fogok tudni. Na de munkát kell találnom és kifizetnem a szökőkút javíttatásának felét. Igen, én az egyik felét, Albedo peddig a másikat. Habár felajánlotta, hogy az egészet álja, nem engedtem a döntésemből. Meg mondtam Jeannak, hogy fizetek. Milyen embernek nézne ha nem tenném?

Az első megálló a Favonius lovagok könyvtára. Megkérdezem Lisát nem segítkezhetnék-e a könyvtárban.

//////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

-Nos nagyon sajnálom de a könyvtárban nincs olyan feladat amit ne tudnék egyedül elintézni- mondta Lisa egy könyvet rakva a helyére

-Értem.-sóhajtottam fel.- Fogalmam sincs, hogy szerezzek munkát.

-Ayame- chan?- kérdeszte megpördülve a boszi.

-Te tudsz kardot forgatni igaz?- mutatott a derekamon pihenő katanámra.

-Igen

-És van már tapasztalatod igazi harcban is, igaz?

-Igen?- válaszoltam inkább kérdezve és felvonva a szemöldököm.

-Hmm. Értessz az alkímiához?

-Csak alapfokon. De ez miért fontos?

-Tökéletes! Albedo pont egy ilyen aszisztenst keres mert vissza megy Dragonspinebe.

-Nem!- vágtam rá talán túl hamar is. Nincs az az isten amiér én vele dolgoznék. Így se tudok megszabadulni a szemeitől a fejemben, hát ha minden nap látnám.

-Oh, tán nem jöttök ki?- kérdeszte meglepetten Lisa a kétségbe esett arcomra.

-Nem arról van szó. Csak... nem szertnék alkímiával foglalkozni. Ez minden.

-Ez sajnálatos, jó aszisztens lennél.- hallottam meg Albedo hangját az ajtóból. Remek, még csak ez hiányzott.

-Mint mondtam nem szeretnék alkímiával foglalkozni, remélem megértitek.- mondtam mindkettőjüknek és elindúltam az ajtó felé. Most megyek, még sok dolgom van. Viszlát- a választ meg se várva mentem el. Nem szeretnék sok időt Albedo közelében tölteni.

Alig, hogy leértem a lépcsőn meghökkentem. Kujo Sara nekem háttal beszélt az egyik őrrel. Kutyaszorítóba kerültem és alig van pár percem felmérni a hejzetem. Ha most el is tudok tünni a szeme elől, hova megyek utána? Mondstadton kívül minden ország szigorúan ellenőrzi az idegeneket és hiába vannak hamis papírjaim rájönnének ki vagyok. Egy Archon felismeri az átkomat. Ez a másik oka amiért ide jöttem. Mondstadtnak jelenleg nincs Archonja vagyis nem tud leleplezni. Ha itt maradok megtalál, olyan hely kell ahol nem keres, amire nem számít.

Eszeveszett tempóban rohantam vissza a főhadiszállásra és berobbantam az ajtón nem kis meglepetést okozva az íróasztala fölött görnyedő Lisának és az épp olvasó Albedonak.

-Vállalom!

-Remek!- kaptam egy félmosolyt Albedotól, mintha tudta volna, hogy elfogadom az ajánlatát.-Holnap hatkor indulunk!

//////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////

Íme a kövtkező fejezet, ahogy ígértem. Bocsánat, hogy későn teszem ki de ma nehéz napom volt és csak most tudtam leülni írni. Nem tudom neki fogoke a következőnek de nem ígérek semmit. két házidolgozatot kell megcsinálnom és taulnom a matek félévire. Ha most nem írom meg akkor a héten valamelyik nap biztosan.

Nagyon Köszönöm hogy már ennyien olvassátok a könyvem, tudom 19 olvasó nem sok de nekem akkor is sokat jelent és felvidítja a napom ha ránézek a könyvre és látom, hogy még valakit érdekel.

Még egyszer bocsi a késésért és persze az esetleges helyesírási hibákért is. J