Másvilág (Otherworld)

3.

Sebfertőtlenítő folyadékból locsolt a színileg elváltozott hámrétegre. A férfi lábáról lerángatta a zoknit, és azzal törölte szét a szúrós szagú löttyöt, majd mikor feljebb húzta a nadrág szárát, elképedve észlelte, hogy lényegesen több, vérerezetre hasonlító mintázat fut végig az alsószáron. Megesett vele is számos baleset, melyből adódóan itt-ott sebessé vált a bőre, de ilyet még sosem látott. Az elrettentő látványtól jelentősen felfokozódott benne az aggodalom, amely eddig is ott csömörkélt benne.

– Nagyon beteg vagy – megállapításának adott hangot. – Anyu sincs túl jó passzban. Bárcsak tudnám, mi történhetett veletek.

Jóval több sebtapaszra volt szüksége, ezért az egész doboznyit magához vette. Lekuporodott a kihűlt test mellé, és szépen, egyenként ragasztotta le az elmúlás undok foltjait, amíg a készülő étel a tűzhelyen rotyogott.

Alighogy végzett, felállt, megkerülte a furcsa szagot árasztó tetemet. Látni akarta az arcát, ezért közvetlen leguggolt elé. Egészen közel hajolt az elfagyott aszalódásnak indult orcához. Így első látásra olyannak tűnt, mintha nem is az apja lenne. Sosem látta ilyennek az arcformáját, még akkor sem, amikor elkeseredett volt.

– Nem jó így látni téged. De semmi baj, felvidítalak – röpke pillanatra elmosolyodott.

Komoly ábrázatot öltve felegyenesedett, ellépett kettőt oldalra, ismételten leguggolt. Megmarkolta a hullamerev csuklókat, és tündéri vigyorral csendben dalra fakadt:

– Ha jó a kedved üsd a tenyered – a strófa végén nehézkesen egymásnak csapta a félig-meddig kővé dermedt tenyereket. – Ha jó a kedved üsd a tenyered. Köztünk vagy és jó a kedved másoknak is mutasd ezt meg, jó a kedved üsd a tenyered.

Könnyek szöktek a szemébe miután elengedte a karokat, s azok a padlólécen koppantak. Még a hangja is elcsuklott, de sűrű szipogások közepette rendületlenül folytatta.

– Ha jó a kedved dobbants nagyokat – sebtében elterült a padlón, belekapaszkodott a félig feltűrt nadrágszárba, megemelte, majd kétszer a földhöz csapta az elgémberedett mezítelen lábat. – Ha jó a kedved dobbants nagyokat – ugyanazt tette ismét. – Ha köztünk vagy és jó a kedved másoknak is mutasd ezt meg, jó a kedved dobbants nagyokat.

Hangtalanság ereszkedett a fénytelen előszobára. Elnémult a zokogása is, olyannyira belefeledkezett a gondjaiba. Hangos edénycsörömpölés zajára kapta fel a fejét, rögvest felkiáltott.

– Jack!

Felpattant a holttest mellől, és a tűzhelyhez sietett. A serpenyőben főtt étel időközben vesztett a súlyából, így nem tudta megtartani a fogantyúra felfüggesztet plüssmedve súlyát, ezért a sajnálatos szituáció azt kívánta láttatni Ruthal, hogy a medve lerántotta a vacsorának valót.

– Mit tettél?! – förmedt a preparált állatra.

Dühösen összevont szemöldökkel felkapta, maga elé tartva a sötét gombszembe meredt.

– Bajod eshetett volna! Oda akarsz kerülni, ahová apu és anyu?

Magához vette a pingvint is, és a konyhai asztalhoz ültette őket. A hűtőből hideg élelmet, kenyeret tett eléjük.

– Ha már a vacsorát sem lehetett rátok bízni, nem maradt más hátra. Egyetek, nekem dolgom van – adta tudtukra.

Lefejtette a sütőedény füléről a madzagot, odatipegett kihűlt atyjához, és rátekerte a merev nyakára. Pontosan olyan csomót kötött rá, mint amilyent a cipőfűzőjére szokott. Kétszer megrántotta, tompa csontreccsenést vélt hallani. A zsineg másik végét vékonyka karjára gombolyította. Először a szobába hátrálva próbálta meg ily módon behúzni a tetemet, de meg sem mozdult. Aztán gondolt egyet, megfordult, átvetette egyik vállán a masszív kötelet. Lehunyta könnyes szemét, elgondolta, hogy az összes játékfigura szorgoskodva köré gyülekezik, mindnél kivétel nélkül kék madzag van, ők is akképp cselekszenek, akárcsak ő. Mellé sorakoznak, és ügyetlen léptekkel húzzák maguk után a kővé dermedt testet egyenest a háló irányába. Hosszú percek, mondhatni majd egy óra hossza is eltelt, mire zihálva sikerült az ágy mellé ráncigálni. Kimerülten, izzadtan rogyott a heverő szélére. Karjáról letekerte a kék madzagot, amely egész mélyen belevágott a zsenge bőrébe.

– Nem tudlak anya mellé fektetni, túl nehéz vagy. Sajnálom, de ezt az éjszakát a földön kell töltened – magyarázkodott a hullának. – De legalább közelebb vagy hozzá – mosolyodott el. – Szeretlek titeket, és mindent elkövetek annak érdekében, hogy újra élhessetek. Gondtalanul és szeretetben. Bárcsak beszéltem volna nektek erről, és akkor réges-rég ott élhetnénk mind. Vissza sem jöttünk volna soha. Soha. Soha... – ismételgette.

Az est hátralévő részében teát főzött, majd a többi plüssfigurát és a babáját is az asztalhoz ültette, mindannyian megvacsoráztak. Közben eldöntötte, hogy másnap nem megy be az iskolába, hanem alaposan kiterveli az átjuttatást. Még akkor is ezen morfondírozott, amikor szobájában a hintalován ügetett egész késő éjjelig.