Másvilág (Otherworld)

10.

Sikoltásból átlényegült jajveszékelés zúzta omladvánnyá a jól megszokott nyugodalmasságot. Fogalma sem volt, kik lehetnek a behatolók, mi okból furakodtak be az időközben ravatalozóvá alakult meghitt otthonba. Amint meghallotta, hogy sírógörcsöt kapva a keresztnevén szólítgatják, gyanakvóvá vált, bizonyára ismerhetik a családot, közeli rokonok netán munkatársak lehetnek. Vétek volt azt hinni, hogy senkinek sem tűnik fel Carla és Vance pótolhatatlan hiánya, hisz minden áldott nap bejártak dolgozni, ráadásul sűrűn megfordultak a városban. Szapora léptekkel közeledett a szobájához valaki mialatt mindvégig az ő nevén szólítgatta. Számos alkalommal nyújtott azíliumot az ágya alatti sötét szűkös tér, míg más gyerekek inkább irtóztak attól az ördögadta szeglettől, ő mégis biztonságban érezte ott magát. Ha az apja vagy az anyja leteremtette néha napján, vagy úgy tapasztalta, hogy bosszúsak reá, akkor ott várta ki, míg megbékélnek. Ha rosszat álmodott, megrémült a lakásba berepülő rovaroktól, furcsa zajt hallott, végig odalent böjtölte ki a félelmét. Ez egész addig működött, amíg rá nem lelt Paradiso világára. Akkor is átszökhetett volna, de attól tartott, mire visszatérne, elvinnék őket, és azt nem engedheti.

Kinyílt a szobaajtó, női cipőket látott. Ketten jöttek - állapította meg. Az egyik az orvosi rendelőt hívta kétségbeesetten. A női hang ismerős volt, de akármennyire is rágódott rajta, nem tudott hozzá arcot társítani. Annyit leszűrt, mielőtt felemelkedett volna az ágyról lelógó lepedő, hogy az egyik hölgy nagyon idős lehet. Egészen közelről látta a vászonleplet felrántó gyűrűs ujjakat, a barna harisnyát, amikor az illető térdre borult az avítt parkettán. Fény került a sötétségbe, és azzal együtt identifikálta az arcot is. A keresztanyja jött el hozzá.

– Édes Istenem! – kiáltott fel Gina könnyes szemekkel.

Ruth nem tudta megállapítani, hogy vajon a lecsorgó könnyár bánatból vagy örömből buzog.

– Gyere ki innen drága kincsem – nyújtotta a kezét.

Meg sem várta a viszonzást, mert megragadta a kislány karját, és könnyed mozdulattal kiszakította a biztonságot jelentő óvóhelyről. Zsarnokian magához ölelte, erős karjaival körbefonta nyápic derekát, vállára borulva hosszasan zokogott az Úr nevét hajtogatva.

Ruth akkor pillantotta meg a másik hívatlan vendéget, de az ágas-bogas ősz hajú, szemüveges, ráncos képű idős asszonyt sosem látta előzőleg.

Hamar megérkezett Lumsden háziorvosa is. Ruth nem figyelhette meg mit művelhet szülei holttestével Turner doktor, mert Gina a tenyerével lefedte a fél arcát, így semmit sem látott. Alig tették ki a lábukat a házból, máris megérkezett a rendőrség, és a rettegett ébenfekete gépjármű, a Saskatchewan temetkezési vállalat egyetlen sofőrjével, az állandó derűs kedvű Mister Melvinnel. Hihetetlen gyorsasággal vált egyenlővé Ruth számára a pokolbéli valóság kegyetlen rémálommá.

Az összes porcikája reszketett a félelemtől mialatt Gina az autójához kísérte. Nem merészelt megszólalni sem, pedig kérdések százai fogalmazódtak meg benne, és a legjelentősebb az lett volna, hogy hová viszik őket, mi fog történni velük, látja-e még valaha a lesatnyult ábrázatukat. Megijedt a következményektől, noha nem is csinált semmi rosszat, pusztán csak egy valamit akart elérni, azon fáradozott majd minden átkozott percben, hogy újra élhessenek boldogan, egészségügyi problémák, anyagi gondok nélkül az ő másvilágában. A nő beültette az autójába, zavart hangon, felkavart belvilággal elhadarta neki, hogy nem lesz semmi gond, idővel minden jóra fordul, és visszarohant a házba. Utánanézett, aztán megtört képpel, vöröslő könny marta szemmel a túloldali búzaföldre pillantott. Szépen felszárította a nap sugara az összes éretlenül zöldülő kalászokat, még azok az esővert szárak is felemelkedtek a pocsolyából, melyeket földre kényszerített a kíméletlenül zord időjárás. Ők képessé váltak felegyenesedni, nem hagyták megtörni magukat, nem úgy, mint ő. Harmatgyengének minősítette önmagát, akiből kiapadt a remény. A tenni akarás megvolt, csupán erő szükségeltetett volna hozzá. Gina viszonylag hamar visszatért, kezében a medvével és a pingvinnel.

– Csak ezeket találtam elől, gondolom velük játszottál többet – mosolygott rá, majd Jack ölébe ültette Jad-et.

Beült az autóba, és kertelés nélkül felvázolta Ruthnak a továbbiakat. A megszeppent leányzó hamar rádöbbent, hogy az úti cél North Battleford. Remegő, legörbülő szájszéllel tekintett vissza az egyetlen otthonára, arra a rogyadozó kunyhóra, amely sosem feledteti el vele azt a szörnyűséget, ami megesett vele. Hibásnak érezte magát, amiért húzta az időt, és nem cselekedett. Senkire nem számíthatott, kizárólag önmagára.

Nadrágzsebében kitapogatta a csokipapírt. Gina végig az utat figyelte, közben szóval illette azt az idős nőt, akivel megjelent. Megígérte, hogy mostantól sűrűn fogja látni Anika asszonyt, mivel ő a nagymama. Ruth előhúzta a leharcolt csomagolópapírt, és abban a pillanatban hirtelen döntést hozott. Lemond a világáról, és az irányítását átadja másnak. Markába gyűrte, és a leeresztett ablakon kidobta. Bizakodott benne, hogy bárki kezébe is kerül, biztosan jobb vezető lesz, mint ő volt, és ha ez a világ élhetetlenné válik a sok gonoszság miatt, lesz hová menniük azoknak, kik jólelkűek.