Francia, gitár és Louis

2. Fejezet

Reggel rosszkedvűen ébredtem, egyáltalán nem akartam felkelni. Mondjuk ki akar?

Az esős, hűvös időre való tekintettel egy barna, kötött pulcsiban indultam útnak. Ma már nem vitt el anya, de nem bántam, mert szeretek sétálni. Mikor kiléptem az ajtón, megsimogattam Tofu buksiját, majd feltettem a fejhallgatómat és elindultam a suli felé. Nagyjából öt perce sétálhattam, mikor eleredt az eső, és mire odaértem az iskolához, bőrig áztam. Szuper! Ez a nap is jól indul...

A sulihoz érve majdnem elütött egy, a futópályán futó fiú. Aztán többen is jöttek.

-Szia Harry! - kiáltotta Louis lihegve, majd futott tovább, hogy ne maradjon le a többiektől. Nem is tudja, mennyire örültem, hogy felismert.

Beléptem a termünkbe, ahol még csak Noah és Molly ücsörgött. Lehuppantam a székemre, majd elővettem a tolltartóm és a rajztömböm. Noah csak érdeklődve figyelte, ahogy pakolászok, pedig azt hittem, hogy majd kapok valami frappáns beszólást így reggelre. Lassan a többiek is megérkeztek, de senki sem volt bunkó velem, amit furcsáltam. A rajztanárnő megérkezett és kezdetét vette az első óra. Egész órán egy ló rajzolásával foglalkoztam, kidolgoztam az izmait, a fejét, és minden apró részletet. Mikor kicsengettek, a tanárnő elengedett minket szünetre, majd a második óránk is vele volt.

-Látjátok, vannak ott hátul szekrények, - mutatott a terem hátsó végébe, mire az osztály egy emberként fordult arra - mindenkinek jut egy, kaptok rá egy órát, hogy megtervezzétek. Olyat készítsetek, ami négy évig változatlanul így marad, tehát jól gondoljátok át - adta ki a feladatot Mrs. Scott.

Mindenki elővette a füzetét és szorgosan tervezgetni kezdte a mintákat, mire én csak ültem ott kukán, és némán meredtem magam elé.

-Harry drágám, te nem dolgozol? - kérdezte a tanárnő kedvesen.

-D-de, csak...

-Csak nincs élete, és nem tud mit ráfesteni, nem igaz? - nézett rám Stacy hamis vigyorral a képén.

-Hagyd már, Stacy - nézett rá bosszúsan a mellettem ülő Molly - tudja mit akar, csak még nem döntötte el, hogy hogyan fogja megvalósítani. Igaz, Harry? - fordult felém a lány mosolyogva.

-I-igen... - bólogattam bénán, majd gyorsan a papír fölé görnyedtem, hogy megpróbáljam elfojtani előtörni készülő könnyeimet.

Végül úgy döntöttem, hogy egy hosszú, barna hajfonatot tervezek a szekrényemre. Nem túl kreatív, de legalább nem csúfolnak majd érte.

A következő óránk ének volt, ahol a tanárnő felmérte azt, hogy kinek milyen hangja van. Mivel senki nem jelentkezett elsőnek, ezért felraktam a kezem, mondván, hogy csak nem halok bele, ha én kezdem. A tanárnő szólított is, majd felálltam és énekelni kezdtem Michael Jacksontól a „You are not alone" -t. Miss. Jane kikerekedett szemekkel hallgatta, majd mikor végeztem a dallal, felállt és tapsolni kezdett, amit az osztálytásaim is követtek. Elpirulva, leizzadva ültem le a helyemre. A taps után a tanárnő is leült, majd szólította a következőt.

Óra után Miss. Jane odahívott magához. Totálisan megsemmisülten sétáltam oda hozzá, próbáltam levenni a tekintetem a cipőm orráról, több-kevesebb sikerrel.

-Harry, neked csodálatos hangod van. Volna kedved külön énekórákat venni hétfőnként a nyolcadik órában? - kérdezte reménnyel teli hangon.

-Pe-persze - bólintottam.

-Ez remek, akkor szeretettel várlak téged - kedvesen mosolygott, majd elindult, egyenesen a tanári szoba felé.

Vigyorogva ültem vissza a helyemre és elővettem a telefonom, hogy megírjam anyának ezt a remek hírt.

Ebédszünetben már nem esett az eső, így kimentem a suliudvarra és leültem egy padra, természetesen egyedül. Kinyitottam a könyvem, és olvasni kezdtem. Ekkor halk lépésekre lettem figyelmes, de nem tulajdonítottam nekik nagy figyelmet, egészen addig, míg valaki hátulról ki nem kapta a kezemből a könyvet.

-Mi van, nyomi? Kinyitott a könyvtár? - röhögött gúnyosan Peter, majd Noah kezébe dobta az olvasmányt.

-Add vissza! - kiáltottam, majd futkosni kezdtem Peter, Noah és Tom között, akik a könyvem dobálták.

-Nézd már! A nyomi nem csak dadogni tud! - röhögött Tom.

-„A kis herceg." Mi vagy te, kislány? - vihogott Noah, majd hirtelen Louis lépett oda hozzá, és kivette a kezéből a példányt.

-Megtanultál olvasni, pisis? - kérdezte tőle a kékszemű, majd meghúzkodta a fülét - Vigyázz a seggedre kisfiú, mert szétrúgom! - suttogta, majd karon ragadott és behúzott az aulába.

-Tessék - nyújtotta felém a könyvet - legközelebb jobban vigyázz rá.

-Kö-köszönöm - makogtam szerencsétlenül, majd átvettem tőle a tárgyat.

-Semmiség. Majd kölcsönadod? - kérdezte, mire én csak bénán vigyorogtam és bólogatni kezdtem - Szuper. Na én most megyek, majd találkozunk. Vigyázz magadra, Harry!

Inteni akartam neki, ha már arra semmi esély sem volt, hogy megszólaljak, de mire felocsúdtam, ő már rég nem volt sehol. Felmentem hát a terembe, és némán olvasgatni kezdtem.

Mikor becsengettek, furcsa volt, hogy senki sincs a teremben, így megnéztem az órarendem, hogy biztosan a 19-esben lesz-e a hatodik óra, a szolfézs. Jól gondoltam, rossz helyen várakoztam. Gyorsan összeszedtem a cuccom, és hatalmas léptekkel a földszintre igyekeztem. Bekopogtam a kettesbe, és vártam a választ. Mivel nem jött, halkan benyitottam, és az évfolyamról négy diákkal találtam szembe magam. Molly volt ott, két lány az a-ból, és egy fiú. A srác mellé ültem le, ugyanis itt is egy nagy körasztal foglalt helyet.

-Szia, Niall vagyok - mosolygott kedvesen a szőke srác, majd, mivel nem válaszoltam semmit, folytatta - Benned kit tisztelhetek?

-Harry vagyok - mondtam, és engem is meglepett, hogy nem dadogtam.

-Örülök, Harry - küldött felém egy kedves pillantást, majd belépett a tanár, és kezdetét vette az utolsó óra.

Épp hazafelé indultam, mikor Niall megkérdezte, hogy merre lakom. Elmondtam neki, majd közölte, hogy ő is arra megy, így akár mehetnénk együtt. Beleegyeztem, tehát közösen vágtunk neki a körülbelül húsz perces sétának. Útközben megtudtam, hogy Niall imádja a focit, és a gyorskaját, valamint azt is, hogy azért kezdett gitározni a gimiben, hogy könnyebben fel tudja szedni a lányokat. Na, én mondjuk nem ezért. Mikor hazaértem megettem az ebédet, majd a leckéimmel a kanapéra vetődtem. Szerencsére elég keveset adtak fel, hiszen még csak ez volt az első érdemleges napunk. Be kellett fejeznem a szekrénytervet, majd meg kellett néznem egy francia gyerekmesét, amiből egy szót sem értettem, hiszen csak ma kezdtem a nyelvet, de nem baj, a tanárúr szerint a kiejtés miatt fontos. Mikor ezekkel elkészültem, felmentem a szobámba és böngészni kezdtem egy könyvesbolt oldalát. Találtam is néhány jó darabot, így azokat meg is rendeltem a zsebpénzemből.

Mikor anya hazaért, segítettem neki a főzésben, majd egy hosszú, forró fürdő után az ágyba dőltem. Megnyitottam a telefonomon az instagramot, majd hosszas vívódás után rászántam magam, hogy küldjek egy üzenetet Louis-nak.

Harry:

"Szia Louis! Köszönöm, hogy segítettél nekem. Egyedül nem tudtam volna elbánni velük."

Néhány másodperc múlva érkezett is a válasz.

Louis:

"Szia! Igazán nincs mit, máskor azért figyelj oda jobban, nehogy ellopják a könyved! :P"

Harry:

"Haha! Majd igyekszem..."

Louis:

":D"

Ma este is mosollyal az arcomon hajtottam álomra a fejem, és ismét Louis volt az oka...