Francia, gitár és Louis

6. Fejezet

Újabb hétfő, egy újabb hét kezdete. Mióta pénteken megtudtam, hogy Lou anyukája kórházban van, mardos a gondolat, hogy hogyan tudnék nekik segíteni. Éppen ezen gondolkodtam, mikor kivágódott a fürdőszoba ajtaja és beviharzott rajta egy kiöltözött, csodaszépen kisminkelt, káprázatos nő: az anyukám.

-Remélem elkészültél, különben nem viszlek el. Sietek - kezdte a gondolatmenetet kissé túlpörögve. Tudniillik ma lesz az állásinterjú a cégnél, ahová anya is jelentkezett. Nem díjazom az ötletet és ezt ő is tudja. Bár kétségkívül jól keresne az új munkával, de nem szeretném, ha túlhajszolná magát.

-Inkább sétálnék Niallel, ha nem nagy baj - mondom őszintén, mert nincs túl sok kedvem hétfő reggel az hallgatni, hogy milyen jó lesz az új munkahelye, mikor én első órában szódogát írok franciából. Hát igen, Mr. Bouquet, az apai ágról félig francia tanárúr minden bizonnyal imád minket...

-Hát rendben, de akkor is igyekezz, mert vele is félkor szoktatok indulni - figyelmeztetett a sminkjét igazgatva, majd ismét egyedül hagyott a tusfürdőkkel és egyéb piperecuccokkal. Néhány perc és egy fogmosás után, hátizsákkal a vállamon lebaktattam a földszintre, hogy elvégezzem az ottani teendőimet.

-Szia kicsim, délután találkozunk, drukkolj! - nyomott puszit anya a homlokomra, majd kinyitotta a bejárati ajtót és kilibbent rajta.

Bepakoltam a reggelim, felvettem egy pulóvert és elindultam az utcára, hogy Niallel közösen megkezdjük az utunkat a suli felé.

Francián nem igazán ment a dolgozat, pedig elég sokat készültem. A húsz szóból csak nyolc jutott eszembe, de azokban sem voltam egészen biztos, hogy jól írtam-e. Az pedig egyáltalán nem rémlett, hogy megtanultam volna, mi a teknős francia neve. Hát ez igazán kellemetlen... Jól van Harry, legalább biztos lehetsz benne, hogy nem leszel a tanár kedvence, hiszen rögtön az első jegyed kettes... jó esetben.

Az angolórának hamar vége lett, egész idő alatt azon izgultam, hogy milyen lesz a délutáni külön énekóra Miss. Jane-nel.

A művtöri érdekesen telt. A tanárt az udvaron vártuk, ahogy legutóbb megbeszéltük. Mr. Brenner úgy döntött, hogy az év első felelőjét kihúzza egy kalapból. Nos... Kade-nek „nem volt kedve felelni", így rögtön az első pillanatban leszögezte, hogy őt igazán hagyják békén. Peter és Noah egymás vérét szívták, nem hallottam pontosan, hogy mivel, de a tanárúr ezt megelégelte, így őket választotta, hogy bizonyítsák tudásukat. Természetesen ez nekik nem tetszett, ígyhát sztrájkot hirdettek, és egyetlen kérdésre sem voltak hajlandóak válaszolni. Így visszagondolva, ez lehet, hogy azért történt, mert egyre sem tudták a választ... Végül mindketten egy „ronda, de legalább büszke" egyessel zárták a feleletet.

Éneken Miss. Jane megismertette velünk Beethoven életét, és a lelkünkre kötötte, hogy másnapra megtanuljuk, vagy elfelejthetjük a gólyaavatós jókedvünket, mert a tanárnőnek végzős osztálya van, és ellenkező esetben tenni fog róla, hogy ne kíméljenek.

A nyugis ének után tesi következett, ahol Mr. Müller közelebbről is összeismertetett bennünket a kinti futópályával és felmérte, hogy negyed óra alatt hány métert tudunk teljesíteni. Ahogy gondoltam, a teljesítményem nevetségesen gyengének bizonyult, jóval az utolsó lány után végeztem, mindössze ezernyolcszáz méterrel.

-Harry, neked valóban nem erősséged a futás - mormolta a vörös hajú testneveléstanár, majd lefirkantotta az eredményem a csíkos noteszébe - remélem az évvégi felmérést majd jobban teljesíted.

Örültem, hogy nem alázott porrá az osztály előtt, mint az általános iskolás tesitanárom tette minden adandó alkalommal. Nagyon nem bírtam azt az ürgét.