Francia, gitár és Louis

1. Fejezet

Arra ébredtem, hogy valaki halkan lépdel a szobámban az ajtótól az ablakom felé. A takarómat a fejemre húzva, morogva, mint egy nyűgös kiskutya, próbáltam menekülni az ablakon lassan beáramló, szeptemberi napfény elől. A csatát sajnos elvesztettem, mert anyukám, a fényt beengedő, gonosz tündér megcsikizte a védelmet nyújtó takaró alól kilógó talpamat.

-Nee! Anya, nee! - nyüszítettem.

-Dee! – nevetett – Irány az iskola. Lent várlak – mondta, majd mosolyogva a lépcső felé vette az irányt.

Hát igen, ez vagyok én, Harry Styles, aki idén, pontosabban ma kezdi első évét a Flags gimnáziumban, Anglia egyik eldugott kisvárosában. Kikászálódtam az ágyból és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Mivel ez lesz az első napom, jó benyomást kell keltenem. Levettem a pizsamámat és beléptem a zuhanyzóba. Egy gyors, alig öt perces frissítő zuhany után megigazítottam az éjszaka során összekuszálódott tincseimet és a törölközőmmel a derekamon visszabattyogtam a szobámba. Kivettem a szekrényből egy fekete farmert, szürke pólót és egy sárga inget, majd felöltöztem. A tükörbe nézve inkább kigomboltam az inget, mert úgy jobban tetszett, de olyan egyszerűnek tűnt így ez a szett. Felkötöttem hát a gondosan beállított göndör tincseim közé egy szürke kendőt, és felvettem a sárga Converse-emet. Mikor ezzel is készen lettem, képzeletben jól pofon vágtam magam, hogy ennyi időt töltöttem készülődéssel, mert így már nem fogok tudni reggelizni. Mindig ez van. Felkaptam a táskámat és futottam, egyenesen a konyhába.

-Harry, drágám, hát elkészültél? – kérdezte anya kedvesen – Ma van az első napod, úgyhogy elviszlek autóval, egyél nyugodtan – mosolygott.

-Köszi anya.

Leültem az asztalhoz és az utolsó falatig megettem a palacsintákat, amiket anya készített. Ezután felszaladtam az emeletre, megmosni a fogam, majd lefutottam, hogy indulhassunk a suliba. Viszont az ajtón kilépve észrevetten, hogy fent hagytam a tesicuccom, úgyhogy rohanhattam vissza. Mikor végre beszálltam az autóba, rájöttem, hogy ma még nem is lesz tesink. Ezért futottam? Szét vagy esve Harry... Mindegy, már így marad.

Anya leparkolt az iskola előtt, és egy puszit nyomva a homlokomra, sok sikert kívánt. Kiszálltam az autóból és a suli felé vettem az irányt. A Flags főépülete egy hatalmas narancssárga és lila épület óriási ablakokkal. Ehhez kapcsolódik két ugyanekkora, szürke építmény. Az egész körül egy hosszú futópálya húzódik, körülötte sok-sok fával. Már most érzem, hogy utálni fogom, mivel nem igazán szeretek futni. Jó, valójában gyűlölök.

Az ajtón belépve az aulába jutottam. Az óriási diáktömeg megtöltötte az egész helyiséget. Az évnyitón már jártam itt, de mivel azt a tornacsarnokban tartották, így fogalmam sem volt, hogy hol van az emailben megnevezett 19-es terem. Az osztályfőnök azt írta, hogy nyolcra érkezzünk az osztályterem elé. Na jó, de hol az osztályterem? Ebben a pillanatban egy hozzám hasonlóan elveszett tekintetű, vöröshajú, szeplős lány lépett oda hozzám.

-Szia, Molly vagyok, elsős művészetis. Te ki vagy? – nézett rám mosolyogva.

-H-Harry vagyok – makogtam. Hát igen, egy elcseszett, tizenöt éves, stréber, meleg srác, aki még beszélni sem tud rendesen. Megértem, hogy utáltak általánosban.

-Oké, értem. Megmutatnád nekem a 19-es termet? Tudod, új vagyok.

-Ő, persze. Vagyis nem. Kérdezz inkább valaki mást.

Értetlenkedve elfordult tőlem és hamarosan talált is egy felsőbbéves lányt, aki elkalauzolta a teremhez. Már így is kellemetlenül éreztem magam, hogy ilyen bénán kezeltem a helyzetet, de ez az érzés csak fokozódott, mikor egy hirtelen ötlettől vezérelve lopakodva követni kezdtem a két lányt. Istenem, de gáz vagyok! Mikor megpillantottam a termet, ahová néhány másodperc múlva belépett Molly, még rosszabbul kezdtem érezni magam. Mit fog gondolni, ha most bemegyek? Tuti megutál majd. Vagy legalábbis hülyének néz. Végül erőt vettem magamon és beléptem a terembe. A kis helyiséget megtöltötte a fény, az ablakokban mindenféle színes cserepekben növények csücsültek. A szoba közepén egy hatalmas ovális alakú asztal foglalt helyet, körülötte tíz székkel. A tíz szék közül már csak egy volt szabad, a folyosón megismert Molly mellett. A padlót pásztázva odasétáltam az üres székhez és leültem. Pont a tanári szék mellé. Szuper. Ennél jobb már nem is lehetne. Feszengve kémleltem körül, hogy jobban szemügyre vegyem a helyet. A falakon üres parafa táblák várták az év során rájuk kerülő alkotásokat, a terem hátsó végében pedig tíz, fehér, zárható szekrény állt. Az ablakok a velem szemben lévő falon voltak, így az előttem lévő asztalrészt tökéletesen megvilágította a természetes fény. De, ha egy borúsabb napon ez nem lenne elég, az asztal közepén egy nagy lámpa foglalt helyet, amelynek tíz, mozgatható feje volt. Ha bekapcsolnánk, mindegyiket a készülő rajzok és festmények fölé lehetne irányítani.