Francia, gitár és Louis

8. Fejezet

A szerda reggel gyorsabban érkezett, mint vártam. Miután anya szokásosan felébresztett, kicsit összeszedtem magam, majd nagyjából fél óra szekrény előtt ácsorgás után eldöntöttem, hogy az én kényelmes öltözetem aznapra egy szürke melegítő lesz, egy nagy, fekete pulcsival, valamint egy egyszerű sportcipővel. Talán már meg sem kell említenem a tényt, hogy ismét nem maradt időm reggelizni, helyette sietősen elindultam Niallel a suli felé. Hiába keltem 8:45-kor, így is képes lettem volna elkésni, pedig csak tízre kellett beérni. Az épület előtt rögtön elváltak útjaink, hiszen őt, az osztálya többi tagjával együtt félrehívták a futópályára téglákkal a kezükben négykézláb körbe-körbe mászni. Hát, egyáltalán nem sajnáltam, hogy ez nekem kimaradt.

Mikor beléptem az aulába, megpillantottam kis osztályom többi tagját, ahogy egymáshoz kötözve (kinek a kezét kötötték a másik lábához, kinek fordítva) próbáltak eljutni az emeleti termünkbe. Természetesen, amint beléptem az ajtón, az egyik 12 b-s fiú azonnal lecsapott rám, és engem is hozzákötözött egy párhoz, név szerint Mollyhoz és Noahhoz. Nagyjából húsz perc esés-kelés után bebotladoztunk a termünkbe, ahol eloldoztak minket és leülhettünk a helyünkre. Boldog voltam, hogy az eddig Noahhoz csomózott bokám végre szabad, de nem is sejtettem, hogy a neheze még csak most következik.

-Kedves kilencedik b. Szeretettel köszöntelek titeket a gólyaavató első napján! - kezdett bele a beszédbe a kék pólós Nina, akiről mindössze azért tudtam, hogy így hívják, mert egy aprócska névtábla lógott a mellkasán.

-Igen, mindenkit üdvözlünk! - vágott a szavába Kai, egy magas, fekete hajú, szemüveges srác - Mostantól kezdve három napig szívni fogtok. Ja, és a végére, péntek estére találjatok ki egy koreográfiát a következő zenére - itt elindította Taylor Swifttől a Shake it off című slágert. Az osztály egyszerre nevetett fel, aminek az lett a következménye, hogy a varjak mindenkinek leragasztották a száját duct tape-pel.

-És jobb lesz, ha megjegyzitek, hogy itt most mi vagyunk a főnökök - jelentette ki egy másik fiú, Callum.

Mikor megkaptuk a zenét egy pendriveon, a varjaink ismét előre tolták Kait, hogy ismertesse a következő napirendi pontot.

-Na, srácok, most pedig szépen egy sorba álltok, vagyis hasaltok - vigyorgott kárörvendően - majd egymás lábát fogva átkúsztok a 11 b-be. Viszünk nekik egy kis ajándékot - jelentette ki, majd mindenkiről lesegítette a ragasztószalagot.

-Gyerünk már, kiscsigák! - kiáltozott Callum egész úton, mire Nina csitítgatni kezdte, a többi osztály nyugodt tanóráira hivatkozva. Kissé túl buzgó ez a Callum gyerek...

-Hajrá törpék, már nincs sok hátra - biztatott minket Dante, mikor már csak egyetlen kanyar választott el bennünket a célegyenestől.

Mire odaértünk a 14-esbe, őrült kacagás lett úrrá a 11 b-s diákokon. Mindenkinek nagyon tetszett, ahogy mi szenvedünk, és tényleg, felettébb mulatságos lehetett végignézni, ahogy tíz, itt-ott már koszos, földön csúszó, csapzott kilencedikes megérkezik a nyugodt rajzóra kellős közepén. Én borzasztóan kényelmetlenül éreztem magam, mivel nem voltam hozzászokva az ilyen jellegű megaláztatásokhoz és az ehhez hasonló testedzéshez.

-O-ó - kapta kezeit a szája elé Dante - ott felejtettük az ajándékot a főbejáratnál! Gyerünk, bogárkáim, békaügetés, közben pedig énekeljük a „There's nothing holding me back-et" Shawn Mendestől! Remélem, tudjátok a szöveget! Aki nem, az pedig próbáljon úgy tenni, mintha lenne fogalma róla, mert, ha észrevesszük, hogy elcsaljátok, akkor bünti lesz!

És így ment ez három teljes napon keresztül...

Végül végre eljött a péntek. A csütörtökön elkészített egyenpólómban ücsörögtem a folyosón, kezemben az ebédemmel, egy csokis fánkkal. Rendkívül kimerült voltam, ugyanis napok óta órákon keresztül szökdeltem, kúsztam-másztam, bukfenceztem. A hangom pedig nem tudom, melyik tejútrendszert látogatta éppen a menő űrhajójával, de imádkoztam, hogy mielőbb visszatérjen, mert még szükségem lehet rá. Éppen a koreográfiánkat gondoltam át, mert nem jutott eszembe, hogy mi jön a karhullám után, mikor egy ismerős, rég hallott hang ütötte meg a fülemet.