Lonely Hearts Club

Epilógus

5 évvel később...

- Hidd el, hogy nagyon jó lesz! - győzködött barátnőm az ágyamon fetrengve.

- Nem is tudom... - kentem fel egy újabb réteg rúzst a számra.

- Ne legyél ennyire lusta, mikor randiztál utoljára? - forgatta meg szemét.

- Lényegtelen, ha most se szeretnék. - igazából már idejét se tudom. Valahol a gimnázium után, de az a pár próbálkozás elvette az egésztől a kedvemet. Mindenkiben egy bizonyos személyt kerestem, emiatt nem tudtam új kapcsolatot létesíteni, nem volt értelme az ismerkedésnek. Az utolsó viharos gimis évem után kerestem egy állást amibe teljesen beletemetkeztem, csak hogy figyelmemet elterelje és kirántson a mélyből. Ott ismerkedtem meg Abigail-lel, aki éppen egy dupla randira próbál elhívni. Pár hónapja összejött egy sráccal, és elregélte neki szánalmas szingli életemet, majd szerencsémre a pasinak pont van egy szintén szingli legjobb barátja és innen származik ez a remek ötlet.

- Jössz és kész, ha akarod, ha nem.

Tekintetem a szekrényre felakasztott piros szűk ruhára siklott, amit Abigail készített ki nekem az estére.

Igaza van. Ha akarok, ha nem, akkor is menni fogok.

Pár órával később már feszülten ültem barátnőm mellett egy drága étterem teraszán. Nagyon hangulatos volt, ahogy este lévén hangulatos fényfűzérekkel világították meg az asztalokat és a körülötte lévő növényeket. Az asztalunk közepén egy szál rózsa árválkodott mellette pedig egy hatalmas gyertya égett. A vörös terítők szépen kiemelték a mellettünk lévő rózsabokrokat és a fekete padlót, amin éppen két gyermek rohangált hangosan kacagva. Gyönyörű környezet, mégis feszültségem nem csitult. Aggódtam, hogy kivel kell töltenem az estét. Nem tudom elrejteni érzéseimet, szóval ha egy számomra nem érdekes, unalmas vagy éppen unszimpatikus ember jön, nem tudom végig nevetni vele az estét. Nem szeretném Abigail-ék estéjét is tönkre tenni, emiatt kénytelen vagyok legjobb színészkedésemet elővenni.

- Tedd már le azt a villát! - kapta ki kezemből barátnőm az evőeszközt, miután már sokadszor néztem meg benne fogaimat, hogy nem-e ragadt rá rúzs. - Jól nézel ki, ne aggódj ennyit!

- Biztos? Rég randiztam már és nem szeretnék leégni. - nevettem fel zavartan. - Ne menjek haza? Randizhatnátok csak ketten! Nem szeretnék zavarni, amúgy se akartam jönni és...

- Késő, ott jön Gareth! - állt fel az asztaltól csillogó szemekkel. Remek. Most már nincs menekvés.

Gareth egy méregzöld galléros felsőt viselt egy fekete öltönynadrággal és hozzá illő cipővel. Mi tagadás, valóban jól nézett ki, de tekintete még jobban belopta magát szívembe, ahogy meglátta barátnőmet, majd felkapja és úgy szorítja hatalmas karjai közé. Aprócska teste már-már eltűnik az ölelésben és forró csókban forrnak össze ajkaik. Ez az igaz szerelem. Nem mondanám magam irigy embernek, mégis ahogy ezt a jelenetet az első sorból néztem végig, mardosni kezdett belülről az a csúnya szörny és csak arra tudtam gondolni, hogy milyen szerencsések.

Annyira belemerültem gondolataimba, hogy észre se vettem, hogy visszatértek az asztalhoz.

- Szia, Emily vagyok! - álltam fel kezemet nyújtva.

- Szia, Gareth! Sokat hallottam már rólad Emily. - ült le mosolyogva Abigail-lel szembe.

- Hát még Én rólad! - nevettem fel.

- Jól van, jól van elég! Inkább arról mesélj drágám, hogy hol van a barátod? - könyökölt az asztalra barátnőm.

- Bármelyik pillanatban megérkezhet, parkolni próbál.