Lonely Hearts Club

Tizenhetedik fejezet

- Na végre! - csapta össze két tenyerét Oakley unottan, amikor megpillantott a nagy tömeg közepén.

- Sziasztok! - léptem a pultnál ácsorgó társasághoz ruhámat igazgatva.

- Azt hittem már sose érsz ide... - forgatta meg szemét Oakley, mire csak egy nyelvöltéssel válaszoltam.

- Jaj Oakley, egy kis késés nem a világ vége! - legyintett lemondóan Sophia és rögtön nyakamba csimpaszkodva szorosan megölelt. - Inkább beszéljünk arról, hogy mennyire brutál szexi vagy! - kezdi el legyezgetni arcát szórakozva, mire elpirulva nevetni kezdek.

- Kétség kívül tényleg az vagy! - bólogat elismerően társaságunk egyetlen férfi tagja. - Titkos hódoló? - húzogatja szemöldökét.

Telitalálat.

Az tény, hogy ma nagyon törekedtem, hogy Sophia szavait használva; Brutál szexi legyek. Egyetlen célom mára, lenyűgözni a színpadon álló pasit. A körülöttem legyeskedő srácok pillantásait elnézve, nem veszett ügy. Egy vörös selyem ruha volt rajtam, lánc pántjai lazán ölelték körül nyakamat. Ruhámhoz illő rúzst kentem fel és tust húztam, hajamat pedig lazán felfogtam, pár tincset kihúzva elől, amiket begöndörítettem. Meztelen lábamon egy fűzős magassarkú ékeskedett, ami felfutott egészen a térdemig. Talán túl lőttem a célon, lehetséges, de minden vágyam rácáfolni, hogy ma este Õ fogja értem csorgatni a nyálát és nem pedig Én érte.

- Ott van Harvey! - sikkant egyet mellettem Soph éppen abban a pillanatban, amikor testvére a mikrofonhoz lép. Tökéletes. Már már pofátlanság, amilyen jól néz ki. Fekete inget viselt, aminek gombjai hanyagul nem voltak begombolva felül, lábait pedig egy bő szakadt farmerbe bújtatta. Hajának teljesen olyan beütése volt, mintha éppen most kelt volna fel, olyan kusza volt. Bele szeretnék túrni.

Amint az első sort megtöltő kislányok is észrevették, hangos sikítozásba kezdtek. Furcsa érzés kezdett el belülről mardosni, amit úgy hívnak, hogy féltékenység. Számomra ismeretlen volt a bennem tomboló érzés, mert nem igen találkoztam még vele. Volt már barátom, bár tény, hogy nem egy tartós kapcsolatról van szó, de akkor se találkoztam igazán ezzel a "szörnnyel", ami kedve szerint marcangol belülről. Szívem szerint oda mennék és hangosan elkiáltanám magam, hogy "Hé ribik, Ő az Én pasim!", de mivel a mi kapcsolatunk szigorúan titkos, nem tehetem meg. Így hát italomat kavargatva a barátaim társaságában némán, álmodozva figyeltem Harveyt, ahogy átadja magát a zenének. Fantasztikusan tehetséges, nem is értem, hogy miért nem ezzel foglalkozik, a tanítás helyett. Elég csak az arcára nézni hétköznaponta, lerí róla, hogy utálja az állását.

- Toby hol van? - fordultam barátnőm felé kíváncsian, mert tudásom szerint, utoljára még azt említette, hogy Õ is itt lesz és még azt is hozzátette, hogy tervei szerint izgalmas estét fognak együtt eltölteni.

- Közbe jött neki valami, de már úton van. - sóhajtott egyet gondterhelten és egy újabb ital után nyúlt, amit rögtön le is húzott. Eltorzult arccal csapta le a pultra és ült le a bárszékre.

- Ez volt a negyedik. - hajolt fülemhez Oakley. Oh Mária! Estére nem barátnőm pátyolgatását terveztem. Harvey említett valami meglepetést és reménykedem benne, hogy lesz egy kis időnk kettesben is.

- Nos a következő dal, nem szerepel a dalok között, amit ma ide szántam, de megláttam egy hölgyet és minden vágyam ezt elénekelni neki. - szólt Harvey a közönséghez, mire mindenki kíváncsian várta a következő lépést. Páran felháborodottan próbálták kitalálni, hogy kiről beszélhetett az előbb, az imádott sztáruk, és olyan is volt, aki teljesen meg volt győződve, hogy Õ a szerencsés.