Zenére hangolva

Második fejezet

A tetőn ültem, lábamat a levegőben lóbáltam és lehunyt szemmel adtam át magam Szabó Ádám hangjának, aki mindig képes volt megnyugtatni engem, amikor szükségem volt rá. Őt hallgattam a versenyek előtt, vagy éppen akkor, amikor egy fontos dolgozat előtt álltam és szerettem volna, hogy sikerüljön. De Ádám volt az, aki akkor is megnyugtatott, amikor kilátástalannak éreztem a helyzetem, vagy éppen elvakított a düh esetleg féltem. A lényeg, hogy minden nyűgömre tudta a választ, pusztán csak azzal, hogy énekelt.

- Menj arrébb – hallottam Hanna hangját, mire odébb csúsztam és segítettem neki kilépni a tetőre. – Jesszusom. Még mindig nem értem, hogy miért szeretsz itt lenni – pillantott fintorogva az alattunk elterülő mélységre.

Halvány mosoly költözött az arcomra és körbe hordoztam a tekintetem a birodalmamba. Joggal tekinthetem a tetőt a birodalmamnak, ugyanis rajtam kívül senki sem szokott ide feljárni. Nagy ritkán Hanna kimerészkedett velem, de nagyon gyorsan vissza is vonult. Egy ideig mindketten hallgatunk, ő szigorúan a telefonja képernyőjét bámulta, én pedig az alattunk meghúzódó kertvárost, majd a pillantásom Budapest belvárosa felé vándorol és sóhajtottam egy nagyot. Hogy én mennyire örülök annak, hogy már nem kell minden nap bejárnom a suliba, tekintve, hogy itt a nyári szünet. Mellettem Hanna sóhajtott egy nagyot, majd kikapcsolta a zenét a telefonomon, én pedig azonnal ránéztem.

- Elég időt hagytam szerintem – törte meg a csendet.

- Hagyhatsz akármennyi időt a véleményem nem fog változni. Nem kérheted tőlem azt, hogy menjek el helyetted egy zenés táborba!

- Nem kérném, ha nem lenne fontos. Kérlek Lau... fontos nekem ez a sorozat és nem hagyhatom ki ezt a lehetőséget!

- Akkor hívd fel a tábort és mond meg nekik, hogy nem tudsz menni.

- Nem tehetem! Te is nagyon jól tudod, mennyire akartam azt a tábort. Szerinted örülök neki, hogy így alakult? Nagyon jól tudod, hogy minden vágyam az volt, hogy profikkal dolgozhassak együtt, hogy megismerjek még több olyan fiatalt, mint én, hogy velük együtt zenéljek, hogy barátokat szerezzek. Igaz barátokat és nem olyanokat, akik csak a hírnév miatt szeretnének velem barátkozni. Kérlek tesó! – nézett rám könyörögve Hanna, zöld szemei könnyben úsztak.

Elkaptam róla a tekintetem és lassan megcsóváltam a fejem. Szerettem volna segíteni neki, Isten a tanúm rá, hogy mennyire szerettem volna, de a múltban történt kudarc után, egyszerűen képtelen voltam rábólintani erre az őrült ötletre. Még egyszer nem akartam elviselni azt a megaláztatást, amit akkor éltem át. Többé nem akartam hallani a gúnyos nevetéseket, amiket akkor kaptam, amikor leblokkoltam a színpadon, élő adásban, majd szégyenszemre elsírtam magam és most jön a legrosszabb elájultam. Az incidens után, hetekig ki se mertem dugni az orromat a házból, anyuék eltiltottak a közösségi oldalaktól, amiért utólag nagyon is hálás voltam nekik. Mindez akkor azért történt, mert az volt az első olyan fellépésem, aminél Hanna nem volt velem. És én Hanna nélkül teljesen elveszett voltam. Nekem az éneklés csak akkor volt élvezhető, ha ott volt mellettem a testvérem. Nélküle teljesen értelmét vesztette és ezért is kezdtem egy teljesen új hobbiba, hogy ne függjek mindig csak Hannától.

- Nem kérheted ezt tőlem Hanna – suttogtam.

- De az évekkel ezelőtt volt Lau! Már senki sem emlékszik rá!

- Elég, ha én emlékszem! Nekem nem megy! Én nem tudok egyedül énekelni! Képtelen vagyok rá!

- Képes vagy rá Lau – nevetett fel Hanna. – Tudsz énekelni és szeretsz is. Ha képtelen lennél nélkülem énekelni, a zuhany alatt sem tennéd.