Zenére hangolva

Harmincadik fejezet

Egy héttel később.

Csak fél pillanat erejéig vettem észre őket, de már annyi elég volt, ahhoz, hogy irányt változtassak, és Villámmal alattam megcélozzam a kerítés azon részét, ahonnan engem figyeltek.

- Hiányoztam öcskös? – vigyorgott rám Szabi, amikor odaértem hozzájuk, és visszafogtam Villámot. – Jól áll a lovaglás – dicsért meg.

- Mit kerestek itt? A versenyen kéne lennetek – néztem hol Szabira, hol pedig Hannára, akivel az elmúlt egy hét során nem is beszéltem.

Már vasárnap reggel bűntudat mardosott, amiért azt mondtam neki, hogy tartsa magát távol Patriktól, de tudtam, hogy nála semmire se megyek a bocsánatkéréssel. Hannánál meg kellett várni, míg megnyugszik és ő keres engem. Akkor már vajra kenhető volt, de nem keresett, ezért Dávidot és Szabit zaklattam, hogy mi van Hannával. Mindketten megnyugtattak, hogy minden rendben van vele, bár Szabi leginkább arról panaszkodott, hogy lehetetlen Hannával együtt dolgozni, mert túl sok.

- Ott is leszünk. Szóval kapd össze magad – jelentette ki Hanna mosolyogva.

- Hova?

- Hát a táborba te hülye. Megharagudtam, amikor anyáék közölték, hogy nem jössz, ezért össze szedtem Szabit és eljöttünk érted!

- De hát versenyben vagy!

- Az utolsó leszek! – legyintett.

- Te pedig zsűrizel – villant a tekintetem Szabira.

- És jövőre nem lehetek zsűri, ha nem csipkeded magad!

- Ó, oké – ugrottam le a nyeregből és átadtam az új istállófiúnak, Ádámnak a kantárt. – Visszavinnéd, kérlek és lecsutakolnád, mielőtt indulnának?

- Persze – mosolygott rám és kivezette Villámot az elkerített részről, én pedig átlendültem a kerítésen és Szabi kocsija felé indultam.

Beszálltam a hátsó ülésre, Hanna pedig becsusszant mellém, aztán legnagyobb döbbenetemre, vetkőzni kezdett. Az ölembe dobta a bőrdzsekit, majd a fekete egybe ruha cipzárját kezdte el piszkálni.

- Mit művelsz? – kérdeztem, amint megtaláltam a hangom.

- Én megmondtam, hogy lehetetlen vele együtt dolgozni – válaszolta Szabi nyugodtan. – Vetkőzz öcskös, nem nézek oda!

- Hát nem éppen így képzeltem el a pillanatot, amikor arra kérsz, vetkőzzek – motyogtam magam elé hitetlenkedve, mire felröhögött.

Miközben mi Hannával a hátsó ülésen szenvedtünk az öltözködéssel, addig Szabi elől a rádióval együtt énekelgetett, teljesen figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy két lány a hátsó ülésen öltözködik. Na, pontosan ilyen volt egy tisztességes pasi. Mikor már rajtam volt a fekete ruha, a bőrdzseki, a fekete nejlonharisnya és a fekete bokacsizma, a hajamat pedig Hanna felkontyolta nagyából úgy, ahogy neki volt, egy tincset kihagyva, megérkeztünk Bélapátfalvára. Az ablakon kibámulva zakatoló szívvel merültem el a gondolataimba. Újra fogom látni Patrikot, egy színpadon fogok vele állni és énekelni fogok vele! Természetesen tudtam a dalt, mindkettőt megtanultam a versenyek között, pihenés gyanánt, nem tudom miért egyszerűen csak hiányzott, hogy dalszöveget tanuljak, ezért hát megtanultam, amit múlt hét szombaton a kezembe kaptam.

- Elmondod, hogy miért nem akartál eljönni?

A kérdés Hannától érkezett, de én nem válaszoltam azonnal. Neki még mindig nem mondtam el, hogy esténként Patrikkal beszélgettem és őszintén megvallva nem most szerettem volna megtenni. A kérdésre pedig a válasz, hogy miért gondoltam meg magam? Azért, mert csütörtök délután segítettem Zolinak szerelni a kocsiját, a ruhám és az arcom tiszta olajfoltos volt, aztán eszembe jutott, hogy Patrik azt írta, még úgy is jól néznék ki. Ezért megkértem Zolit, hogy készítsen rólam egy fényképet, ahogy a motorháztető felé hajolok és amint a kép elkészült azonnal elküldtem Patriknak, de nem csak a képet küldtem, hanem írtam is neki. Méghozzá azt, hogy: A beszélgetéseink őszinték voltak! Nem kaptam rá választ, meg se nézte, pedig az üzenetet kézbesítette. Mikor másnap arra sem reagált, hogy feltöltöttem az oldalamra azt a videót, amit ő készített rólam, amin Varga Vivien: Nem a szó című dalát énekelem, akkor már megharagudtam rá és egész este sírtam. A videó egyébként nagyot ment, a hozzászólások csak úgy pörögtek, az emberek azon tanakodtak, hogy vajon ez a visszatérésem-e, meg, hogy mire célzok ezzel a dallal, és a hozzá kiírt részlettel, ami ez volt: Keresem a fényt a fal mögött, de az árnyék sokszor el lökött. Aztán megérkeztek azok, akik teljesen eksztázisba esve kezdtek el azon pörögni, hogy tuti én voltam akkor Patrikkal, amikor készült a felvétel, mert mindkettő a Lak völgyi tónál van és akkor tuti együtt is vagyunk, a ship nevünk is meglett. Latrik. Azt tettem, amit Patrik a múltkor, semmit nem reagáltam a hozzá szólásokra, ahogy Patrik se reagált se az üzenetemre, se a videóra, annak ellenére sem, hogy csomóan megjelölték a videóm alatt.