Zenére hangolva

Huszadik fejezet

Onnan tudtuk, hogy a vasárnap tényleg a pihenésé, hogy reggel nyolckor nem szólt az az idegtépő csörgés, hogy felverje a tábor összes lakóját, még azokat is, akik nyugodtan alhattak volna tovább. Senkinek se szólt ébresztő, amitől egy pillanatra mindenki meg ébredt volna, csak aludtunk, amíg kedvünk volt. Én olyan 10 óra környékén nyitottam ki a szemem, arra, hogy össze vissza izzadtam a pizsamám, és, hogy a nap sugarai egyenesen az arcomba világítottak. Mikor felültem az ágyban, a hajamat piszkálva, láttam, hogy egyedül vagyok a szobában, így ahelyett, hogy a közös fürdőbe mentem volna át öltözni, maradtam a szobába. Fintorogva rángattam le magamról a pizsimet, aztán bugyiban és melltartóban kezdtem el áttúrni a bőröndömet, valami olyan ruhát keresve, ami a mai napra pont jó lesz. Olyat akartam, ami nem csak kényelmes, de csinosabb is. A választásom végül a sötétkék overálomra esett, ami magas nyakú volt és combközépig ért, hozzá pedig tartozott egy fekete öv is. Épp egy helyben ugráltam, hogy fel tudjam húzni a fenekemen a ruhát, amikor kinyílt az ajtó és Patrik lépett be rajta.

- Ó basszus – fordított nekem hátat azonnal. – Ne haragudj, azt hittem még alszol.

- És alszok? – kérdeztem miközben még mindig ugráltam, aztán elégedetten biccentve beledugtam a karom a felső rész ujjaiba. – Felhúznád légyszi? – kérdeztem hátat fordítva neki és felemeltem a hajam, hogy ne legyen útba.

- Kopognom kellett volna, de mivel tudtam, hogy egyedül vagy így azt hittem, hogy nem lehet gond – magyarázta.

- Igen tényleg kopognod kellett volna – értettem vele egyet, majd a tekintetem az ablak felé vándorolt és nem hittem a szememnek. – Hát ez meg? – másztam rá az ágyra és az ablakot kinyitva döbbenten figyeltem a sátrakat, amik egészen a szabadtéri színpadig nyúltak.

- Ha a tábor szervezéshez nem is ért Zoltán, a program szervezéshez igen – nevette el magát Patrik.

- Az ott vattacukor és kürtöskalács? – sikkantottam fel boldogan. – Basszus, sietnem kell, mielőtt elviszik előlem – ragadtam meg a smink táskám és az ajtó felé vetettem magam, de Patrik elkapta a kezem.

- Hagyd ezeket – vette ki a kezemből a smink táskát. – Természetesen sokkal jobb – nézett a szemembe.

Zavartan pillantottam rá, aztán bólintottam egyet és a tükör elé állva sietősen kezdtem el kibontani a fonást, amit tegnap este nem volt kedvem szét szedni. Természetesen a befőttes gumi szépen bele ragadt a hajamba és sehogy se tudtam kiszedni, így ott álltam a tükör előtt gubancos hajjal, amiben elveszett egy hülye befőttes gumi.

- Mindig ez van – morogtam.

- Megpróbáljam kiszedni? – ajánlotta fel Patrik.

- Igen, köszi, hátha neked sikerül – vágtam le magam az ágyra, ő pedig beletúrt a hajamba a befőttes gumit keresve.

Általában utáltam, ha valaki a hajamat birizgálta, konkrétan a hideg rázott már kicsiként is, amikor anya esténként megfésülte a hajam, azt pedig kifejezetten utáltam, ha apa próbált kezdeni valamit a hajammal. Az rendszerint katasztrófával végződött. Fodrászhoz is, csak végszükség esetén mentem el, pl, amikor nyolcadikban farsangkor csinos frizurát akartam magamnak, na, akkor elmentem fodrászhoz, de egyébként magamnak intéztem otthon a hajvágást. A hajvégekből mindenki tud vágni magának, még az is, aki azt gondolja, hogy nem. Ám miközben Patrik a befőttes gumit próbálta kibogozni a hajamból, élveztem, ahogy csinálja. Olyan óvatosan ért a hajamhoz és azonnal bocsánatot kért, amikor véletlenül meghúzta. A szemközti emeletes ágyat bámulva, azon töprengtem, hogy miért nem ismerhettem meg őt máshol, teljesen más körülmények között? Miért éppen most kellett megismernem őt, amikor nem lehetek önmagam?