Zenére hangolva

Huszonhetedik fejezet

Az elkövetkező két nap csiga lassan vánszorgott el mellettem. Úgy, hogy nem volt társaságom, akivel eltölthettem volna az időt, jöttem rá, hogy másoktól teljesen elzárkóztam. A szobatársaimról konkrétan nem tudtam semmit, pedig lassan 2 hete együtt lakunk. Annyira megszoktam a saját kis társaságom, hogy Patrikkal töltöm az időm nagy részét, hogy a hiánya még jobban megütött, amikor nem volt mit csinálni és tele voltam szabadidővel. De az az igazság, hogy semmi kedvem nem volt ismerkedni másokkal, úgy voltam vele, ha valakivel nem lettem jóba eddig, akkor később se fog kialakulni semmilyen barátság. Így szinte minden időmet Kornéllal töltöttem. Szabi tanácsát megfogadva elkerültem Patrikot és gondoskodtam arról, hogy látnia se kelljen. A táncosok konyhájában reggeliztem, ebédeltem és vacsoráztam közbe pedig türelmetlenül vártam, hogy Kornél szabad legyen. Néha Dáviddal voltam, de úgy tűnt Patrik neki hamar megbocsátott és nem szerettem volna, ha Dávidnak ketté kellett volna szakadnia, így nem lógtam vele valami sokat. Amikor már tényleg nagyon egyedül éreztem magam Szabira tapadtam rá, aki bár megpróbált lerázni magáról, végül hagyta, hogy maradjak és jókat beszélgettünk. Őszintén nem gondoltam volna, hogy valaha ilyen bizalmas viszonyt fogok Szabival ápolni, tekintve azt, hogy mennyire féltem akár még ránézni is korábban. Az álmaimban sosem szerepelt az, hogy Szabi, mint barát, csakis úgy, mint Szabi a pasi, akibe szerelmes vagyok, de azt hiszem sokkal jobban jártam azzal, hogy a barátot kaptam meg.

- Szabi – szólítottam meg péntek este, miután kikönyörögtem nála, hadd nézzek velük filmet a hatalmas mozi vásznon, ami az ő épületükbe kapott helyet.

- Na? – kérdezte le se véve tekintetét a vászonról.

- A tábor után, vagyis miután én hazamegyek.

- Szóval a tábor után – villant rám a tekintete.

- Akkor is barátok leszünk?

- Most se vagyunk barátok – vonta meg a vállát, majd amikor látta, hogy a szavai rohadt szarul esnek elmosolyodott és oldalba bökött. – Hát persze, hogy barátok maradunk te lökött! De szerintem hiba lenne hazamenned. Csináld végig te a tábort, te érdemes vagy arra, hogy megnyerd a...

Más talán rákapott volna arra, hogy Szabi majdnem elszólta magát, de én nem. Engem egyáltalán nem érdekelt a nyeremény, legyen az bármennyi pénz vagy egy Hawaii nyaralás. Ám azon, amit mondott elgondolkodtam. Mi lenne, ha nem cserélnénk helyet Hannával és itt maradnék? Ha én csinálnám végig a műsort és akár meg is nyerném? Hihetetlen, de két héttel ezelőtt még elborzasztott a tudat, hogy 2 hétig egy táborba kell lennem és azt kell tennem, ami miatt annak idején megszégyenültem. Énekelnem kellett és ez megijesztett. Sőt pánikot okozott nekem, aminek leküzdésében Patrik segített. Most pedig vágytam rá, hogy itt maradhassak, hogy itt maradjak az utolsó héten is és énekeljek. Annyira szerettem volna maradni és helyre hozni a dolgokat. Talán ha maradok, akkor sikerül Patrikkal beszélnem és minden olyan lesz, mint azelőtt. Végre az tudok lenni, aki vagyok, be tudnám neki bizonyítani, hogy a lány, akit az esték alatt megismert, mindig őszinte volt vele és sosem hazudott neki.

- Nem tehetem Szabi. Nekem van egy életem, amit vasárnap folytatni fogok. Hétfőn már Szilvásváradon leszek, egy hetes versenyen.

- Szóval simán feladod mindazt, amit eddig elértél – nyugtázta.

- Nem adom fel, csak folytatom a saját életemet.

- Ez is lehetne a te életed! – pattant fel dühösen, majd kettesbe hagyott Ákossal, aki csodálkozva pillantott Szabi távozó alakja után.

- Ennek mi baja?

- Telefonálni ment.

- A mobilja nélkül? – intett az asztalon lévő telefon felé.