A szárnyas alfa omegája

5. A szerelem kétélű fegyver, gyermekem, örömöt szerez, de fájdalmat is okoz.

18 évvel ezelőtt:

Kibou Nariko vagyok 27 éves férfi omega, a szüleimmel éltem az erdőben, mígnem 10 éves koromban itt nem hagytak egyedül. Azt mondták hogy gyógynövényeket mennek szedni, én addig várjak itthon, de azóta se tértek vissza. Szerencsére mindenből kitanítottak, így boldogultam egyedül is. Régen mesélték hogy a születésem előtt a faluban éltek a hegy mögött, de elűzték onnan őket az orvoslási tudásuk miatt, azt mondták hogy boszorkányok ők és száműzték őket. Ekkor már "anyám" terhes volt velem és az erdőben hozott világra, én itt nőttem fel, ismerem az erdőt mint a tenyeremet. A szüleim engem is kitanítottak az orvosi tudásukból, így én is ismerem a gyógyítás csínját-bínját. Az orromra kötötték hogy soha ne menjek a falu közelébe, mert velem is azt tennék mint amit velük tettek, száműznének.

Ez a nap is szépen indult: felkeltem, felöltöztem, megmostam az arcomat, megfésülködtem, megreggeliztem, majd felvéve a kis kosárkámat, elindultam gyógynövényeket és élelmet szerezni. Ki gondolta volna hogy ez a szép nap megváltozik az egyik pillanatról a másikra:

Épp gombákat szedtem, amikor is megpillantottam egy testet a fűben, ijedtemben dobtam egy hátast. Erőt véve magamon közelebb menvén, megfigyeltem hogy eszméletlen, így bátorkodtam megérinteni, s mikor realizáltam hogy tényleg nincs magánál, megfordítottam, mivel hason feküdt.

-E-ez egy alfa.-mondtam, igen a szüleim meséltek az alfákról és omegákról.

Én omega vagyok, s mivel ennek a férfinak másabb a testalkata és az illata, csakis alfa lehet. Jobban megfigyeltem és észrevettem a harapás és karmolás nyomokat a testén, lehet hogy vérfarkasokkal verekedett? És sajnos a jobb szemét el is vesztette. Nem hagyhattam csak úgy itt, így nagy nehezen elvonszoltam a kunyhómig. Elláttam a sebeit és hagytam pihenni.

Másnap reggel:

Ah. De fáj mindenem.-kezdett ébredezni a sebesült egyén.

-He? Mi ez?-kérdezte a szeméhez érve, amikor is realizálta hogy egy anyag takarja.

-Ó felébredtél?-hallott meg egy kérdő hangot.

Feléje nézett és amikor is elemezte hogy egy omega áll előtte, ezeket kérdezte:

-Hol vagyok? Ki vagy te? Mit keresek itt?

-Nyugodj meg! Biztonságban vagy. Sérülten találtam rád és sajnos a jobb szemedet elvesztetted.-mondta ezeket az omega és az alfa az említett részhez ért.

-Értem. De ki vagy te és hogy kerültem ide?

-Kibou Nariko vagyok, omega és ez az én kunyhóm, azért hoztalak ide hogy elláthassam a sebeidet.-mondta ezeket Nariko.

-Értem. Én Rinji Jigme vagyok, alfa. Köszönöm hogy nem hagytál ott meghalni és idehoztál ellátni a sebeimet.

-Szívesen. Amúgy ha nem baj a kérdés, vérfarkasokkal verekedtél?-kérdezte Nariko félénken.

-*sóhaj* Igen. Épp járőröztem, amikor feltűnt hogy néhány farkas a falunk körül szaglászik, így követtem őket, de én bolond egyedül szálltam szembe velük és pórul is jártam.-mesélte Jigme és megint a szeméhez nyúlt.

Nariko óvatosan a kezére tette a kezét és ezt mondta:

-Sajnálom, hiába vagyok járatos az orvoslásban, a szemedet sehogy se tudtam megmenteni.

Jigme lágyan megfogta Nariko kezét és ezt mondta:

-Semmi baj, így is sokat segítettél, köszönöm hogy nem hagytál meghalni.-és nyomot egy csókot az omega kézfejére.