Álmomban már láttalak | Szoboszlai Dominik

~18. Er liebt sie~

Dominik lassú mozdulatokkal kelt fel az ágyból. Telefonját elővéve láthatta, hogy már lassan este 10 óra volt. Veronika már körülbelül egy órája elaludhatott, ő viszont nem tudott és mindemellett még nagyon szomjas is lett, tekintve, hogy el sem hagyta a lány szobáját érkezése óta. Kicsit éhesnek is érezte magát, de úgy gondolta, hogy elengedi ezt a kérdést mára. Megígérte Veronikának, hogy vele marad éjszakára, így tényleg csak egy pohár vízre vágyott és hogy elmehessen mosdóba, aztán pedig szerette volna egész éjszaka a lány álmát vigyázni.

A folyosóra lépve kicsit elbizonytalanodott, tekintve hogy azt sem tudta, merre van egy villanykapcsoló ebben a házban, de a lépcső tetejére érve kis mozgásérzékelős fény gyulladt fel a padlón, így lassú és csendes léptekkel indult lefelé. A konyhát gond nélkül találta meg, hiszen délelőtt itt hagyta magára Veronikát. A helyiségben csak a páraelszívó fénye világított, ami elég is volt ahhoz, hogy lássa a szükséges dolgokat. Tanácstalanul lépett az egyik felső konyhaszekrényhez, remélve, hogy ott talál majd poharat és óvatosan nyitotta ki az ajtót.

- Éhes vagy, kicsikém? - csendült Veronika anyukájának hangja háta mögött, Dominik pedig összerezzenve engedte el a szekrényajtót, ami kelletlenül nagy hanggal csapódott vissza. - Jaj, ne haragudj, nem akartalak megijeszteni. - lépett hozzá közelebb Anna.

- Semmi baj. - nyögte ki Dominik, s hirtelen ötlete sem volt, hogy kellene az asszonnyal beszélnie.

Természetesen nem tegezte le csípőből, mikor megérkezésekor az előkertben találkoztak.

- Veronika elaludt. - mondta végül legjobb megoldásként. - Csak inni akartam.

- Oh, értem. - bólintott az asszony. - Itt vannak a poharak. - lépett egy másik szekrényhez és vett elő egyet. - Mit kérsz?

- Sima víz tökéletes lesz. - mondta tanácstalanul.

Kezdte magát kicsit átkozni, hogy csak így lejött és bele sem gondolt, hogy összefuthat valakivel, és hogy mennyire kellemetlen is lesz ez. Anna a kezébe adta a vizet, ő pedig hálás mosollyal bólintva motyogott egy köszönömöt.

- Biztos nem vagy éhes? - kérdezősködött tovább az asszony. - Nem pakoltam még el, mert reméltem, hogy megéheztek. Ilyen sajtszószos húst csináltam krumplival, mert Veronika nagyon szereti. - mondta szomorú mosollyal, Dominik pedig érezte, hogy összefut a nyál a szájában.

- Oh... - mondta rendkívül elmésen.

- Na ülj le, egyél egy kicsit. - biztatta Anna.

- Rendben. - bólintott végül, s engedelmesen helyet foglalt.

Persze kényelmetlenül érintette, hogy Veronika anyukája csak úgy kiszolgálja, de már nem tudott mit tenni.

- Köszönöm. - mondta, mikor az asszony elé tette az ételt.

Anna mosolyogva bólintott rá, majd helyet foglalt vele szemben.

- Sikerült beszélnetek? - kérdezte óvatosan, miután a focista evett pár falatot.

- Igen. - válaszolt mély sóhajjal. - Nagyon nehéz beszélgetés volt, de örülök, hogy sikerült ezt tisztáznunk.

- Szegény Veronika annyira szomorú volt. - mondta az anyukája tehetetlenül. - Nagyon fontos vagy neki.

Dominik csak komoly tekintettel bólintott.

- Ő is az számomra. Kérem ne gondolja, hogy én is olyan vagyok, mint az előző barátja.

- Nem gondolom. - mosolygott rá Anna halványan. - Tegezz nyugodtan, kicsikém... Jaj, én pedig megpróbállak nem így hívni.

Dominik elengedett egy nevetést.