Álmomban már láttalak | Szoboszlai Dominik

~12.Er ist verletzt~

Dominik gondolataiba merülve és mindenekelőtt csalódottan vezetett haza. Próbálta megérteni azt a helyzetet amibe kerültek, de a sértettsége mindezek fölé kerekedett, és hirtelen dühösnek érezte magát. Persze ötlete nem volt, hogy mégis hogyan kellett volna ezt a szituációt helyesen kezelni. Nem akart haragudni Veronikára, most mégis legszívesebben a fejéhez vágta volna, hogy a titkolózásai nem vezetnek majd semmi jóra, és ha ő maga viselkedik úgy mint egy 13 éves, akkor ne csodálkozzon, hogy úgy is bánnak vele.

Szemeit összeszorítva állt a zuhany alatt és próbált megnyugodni. Megtörölközött, haját megszárította, hogy legalább egyenes legyen, majd úgy döntött, hogy másnap beállítja rendesen is a mérkőzés előtt. Étvágya nem igazán volt, így mély sóhajjal vetődött ágyba és vette telefonját kezébe. Szeretett volna Veronikának írni, de ötlete sem volt, hogy mit mondhatna.

Veronika továbbra is feldúltan vágtatott be a házukba, édesapjukkal nyomában.

- Kicsikém... - szaladt elé az anyukája, bátyja pedig szorosan követte.

Olívia unott szemforgatások közepette jelent meg a konyhába vezető átjáró alatt és a falnak dőlt, miközben egy "bocsi"-t tátogott nővérének.

- Hol voltál ilyen sokáig? - kérdezte anyukája végig simítva Veronika karjain.

- Mondtam, hogy kint leszek. - húzódott el kelletlenül.

- Kicsikém, tudod, hogy...

- Találkoztam egy fiúval! - fakadt ki Veronika hangját felemelve, amivel Zolit és édesanyját kellőképpen ledöbbentette, Olívia pedig megvillantott egy elismerő mosolyt, míg István szótlanul állt kicsivel lánya háta mögött. - Vele voltam a parkban és fociztunk, mert szerettem volna kicsit jobb kedvre deríteni őt a holnapi meccse előtt, ami itt lesz a Red Bull arénában, sok ezer ember előtt. Oh, és mielőtt megkérdeznéd... - nézett anyukájára villámló szemekkel. - Nem történt semmi, ami miatt aggódnod kellene!

Pár hosszú másodpercig senki nem szólt semmit, csak az előszobában álló emberek szapora lélegzetvételei hallatszottak.

- Miért nem mondtál erről semmit, hugi? - kérdezte Veronikát a bátyja.

- Miért kellett volna? - kérdezte Veronika kétségbeesve. - Hogy kémkedhessetek utánam? Hogy megtiltsátok, hogy találkozzak vele?

- Kislányom, sosem tennénk ilyet. - szólt közbe az édesapja kicsivel barátságosabb hangon, és Veronikának még jól is esett egy pillanatra, de hirtelen annyira csalódott volt és annyira utálta magát, amiért Dominikot kellett megbántania a családja hülyeségei miatt, hogy nem tudott ennek most örülni igazán.

- Akkor valószínűleg nem bánjátok, ha most felmegyek és nem folytatom ezt az értelmetlen vitát. - mondta megvetően. - Holnap pedig elmegyek a meccsére, mert ez fontos mindkettőnknek. - jelentette ki, s nem is értette, miért teszi ezt, majd sebes léptekkel indult a lépcső felé.

Ágyán heverő telefonját csalódottan dobta vissza az ágytakaróra mikor látta, hogy semmit nem kapott a focistától, majd ruháit kelletlen nyögéssel vette le magáról, és továbbra is feldúltan indult a fürdőszobába, hogy hajat mosson és zuhanyozzon.

Amikor végzett és immár száraz hajjal és törölközővel a teste körül visszament a szobájába, Olíviát az ágyán ülve találta, amint rá várt.

- Elbasztam, mi? - kérdezte fájdalmasan a húgát, mire ő csak enyhe nevetéssel rázta meg a fejét.

- Nem, nem. Ez kellett nekik. Persze, lehetett volna kicsit nyugisabb körülmények között beszélni velük erről, de hát ez van ha nem bírnak megülni a seggükön. - vont vállat. - Apa elmondta, mi történt... beszéltél erről azóta Szoboszlaival?