Álmomban már láttalak | Szoboszlai Dominik

~4. Er ist verwirrt~

Amint ismét magához tért, Veronika sietősen rántotta fel az üzlet ajtaját. Mielőtt közelebb sétálhatott volna és ámultan tovább bámulhatta volna a férfit az álmaiból - aki ezek szerint egy futballista volt? - az eladók köszöntötték és rögtön meg is kérdezték, hogy segíthetnek-e valamiben.

Hebegve viszonozta a köszönést, de hirtelen nem tudta mitévő legyen. Azt azért csak nem kérdezhette meg, hogy ki volt az a férfi? Biztos mindenki tudta, aki betévedt ebbe a boltba. És talán mindenki tudta ebben a városban, tekintve, hogy Németország mennyire futballőrült hely volt.

- Csak körbenézek. - mondta végül, mire az eladók biztatóan bólintottak rá, ő pedig egy utolsó pillantást küldve a poszter felé, tanácstalanul fordult meg és legjobb megoldásként elindult a mezek gyűjteménye felé.

Persze, a mezekkel nem sokra ment, mert még mindig nem tudta a férfi nevét, a mezszámát pedig végképp nem. Egy pillanatra megállt e gondolat közben. Láthatta volna valaha valamelyik álmában? Az első találkozásuk alkalmával Veronika maga is ezt a mezt viselte - világosodott meg. De nem tudta, hogy milyen szám volt rajta, s a férfin akkor nem figyelt meg hasonló részletet. Végül próbálta zakatoló szívverését picit lassítani és nyugodtan lélegezni.

A mezektől továbbra is tanácstalanul fordult a mindenféle random kiegészítő szekciójához. Őrület, hogy mennyi haszontalan dolog volt itt - született meg a fejében a gondolat, de ugyanakkor reménykedett benne, hogy talál valami egyértelmű információt is.

- Ezek a legújabb sálak, most érkeztek a héten. - jelentette ki az egyik eladó, Veronika pedig érdeklődve lépett a jobb oldalán álló állványhoz, ahol tényleg megannyi sál volt található a játékosok nevével és képével.

Hogy is nem látta ezt hamarabb?

- Köszönöm. - motyogta, s sebesen kezdte átnézni őket.

Lélegzete elakadt egy pillanatra, amint a férfi az álmaiból összefont karokkal, rendkívül komoly pillantással nézett vissza rá az anyagról. Szoboszlai.

Veronika vértől zúgó füllel hagyta el az üzletet, majd telefonját előhúzva kezdte rögtön beírni az imént olvasott nevet. Szoboszlai, a kereső pedig máris segítségére sietett és tudatta vele, hogy a keresztnév, amit keres Dominik. Továbbra is hevesen dobogó szívvel nyomott rá a keresésre. Hirtelen nem is érzékelte a külvilágot maga körül. Megannyi találat jelent meg a szemei előtt, ő pedig türelmetlenül és sebesen olvasta végig az információkat Szoboszlai Dominikról. Egy órája még azt sem tudta, hogy tényleg létezik-e ez a fiú, most pedig, pár perccel a nagy felfedezése után tudta, hogy mikor és hol született, milyen csapatokban játszott eddig, milyen sérüléssel küzdött nemrégiben. Megtudta, hogy a magyar válogatott egyik legértékesebb tagjának számít ez a rendkívül fiatal srác.

Egy biciklis agresszív csengetése rántotta vissza a valóságba, aki elől az utolsó pillanatban ugrott el és segélykérően nézett körül. Még mindig a lipcsei sétálóutcában volt, telefonját pedig úgy szorította, mintha az élete múlott volna rajta.

Szinte visszaszaladt az autóhoz, sietősen vágódott be a vezető ülésre, de esze ágában sem volt beindítani a motort. Telefonja képernyőjét ismét feloldotta, s ezúttal a focistáról készült képeket vette szemügyre. Tényleg ugyanúgy nézett ki mint az álmaiban, ugyanolyan volt a haja, a tetoválásai, mindene. Hihetetlen volt ez az egész.

Veronika ujjai sebesen siklottak a képernyőn, amint a videókra nyomott. Ajkát beharapva várta, hogy a videó betöltődjön. Valamilyen nyilatkozat lehetett egy mérkőzés után, Veronika nem is nagyon tudta hova helyezni az elhangzott információt, de nem is ez érdekelte a legjobban. Szoboszlai hangja ugyanolyan volt mint az álmaiban, fehér fogai ugyanúgy villantak meg néha beszéd közben, ahogyan már ezelőtt is látta. Veronika fejét mély sóhajjal vetette hátra az ülésben és hirtelen azt sem tudta, mihez kezdjen. Azt sem tudta, hogy kellene éreznie. Örült annak, hogy a napok óta őt nyomasztó rejtély megoldódott, legalábbis annak legfontosabb kérdése, de mégis... mit jelentett ez az egész?