Álmomban már láttalak | Szoboszlai Dominik

~7. Sie lebt wieder~

Veronika jókedvűen pattant be húga autójába, miután elintézte a szerződés átadást. Sietősen csatolta be magát, majd indította be az autót, mert tudta, hogy nincs sok ideje odaérni a pszichológushoz. Vezetés közben néha-néha elmosolyodott ahogyan visszagondolt rá, hogy milyen pillantásokat kapott a recepciós sráctól és mennyire béna flörtölési kísérletben volt része. Nem vette komolyan, de egójának valahol jól esett ez az egész. Reménykedett abban, hogy ha nem is a közeljövőben, és valószínűleg nem Szoboszlaival, de valamikor még része lehet igazi és kiegyensúlyozott párkapcsolatban.

A rádió halkan szólt, miközben a város forgalmas főutcájára hajtott, ám amikor felismerte Sia Alive c. számát a német adón, sebesen nyomkodta fel a hangerőt a kormányon. Amint az előtte lévő lámpa zöldre váltott, Olíviához hasonló erősséggel lépett a gázra. Türelmetlenül előzött végig mindenkit, miközben a rádióval együtt dúdolt. Szeretett volna boldog lenni ismét. A számot hallgatva hálát adott azért, hogy egyáltalán életben van még és viszonylag egészséges. Ez az alig pár perces utazás és a zene pedig akkora energiával töltötte fel, hogy miután leparkolt, és mobilján aktiválta a parkolását, határozott léptekkel indult Frau Schiller rendelőjébe, azzal a szándékkal, hogy ezúttal őszintén beszél vele a legújabb érzéseiről, és nagyon remélte, hogy a pszichológus majd ellátja néhány jó tanáccsal azt illetően, hogy mit is kezdjen a jelenlegi helyzettel.

***

- Most miattad nem tudtam vele beszélni! - akadt ki Dominik Tylerre, mikor ismét visszahuppant a helyére.

- Micsoda? - nézett rá hatalmas szemekkel az amerikai.

- Mert itt terpeszkedtél! Egyébként kijutottam volna és...

- És mit mondtál volna neki? Benyögöd az álmos dumát és még gyorsabban menekült volna! Egyébként meg lassú vagy, Domi... nem csak a pályán. - vigyorgott rá idegesítően, mire Szoboszlai csak kelletlen nyögéssel túrt bele amúgy is össze-vissza álló göndör tincseibe. - De! - hajolt hozzá Tyler ismét. - Megjegyeztem neked a rendszámot, szóval stalkolhatod, bár én azért valaki olyat képzeltem el melléd ezúttal, akinek végre jó cicije meg segge van. - mondta sejtelmesen.

- Neki igen is jó cicije és segge van! - kérte ki Dominik már-már hisztérikus hangnemben, mire Adamstől csak egy hangos röhögés volt a jutalma, s többi csapattársuk is érdeklődően figyelni kezdte őket.

- Csak nem álmodban láttad? - kérdezte Tyler olyan halkan, hogy csak a magyar focista hallhatta.

- Pöcs vagy. - jelentette ki, majd tüntetőleg ismét az ablak felé fordult és elővette telefonját. - Egyébként én is megjegyeztem a rendszámát. - tette hozzá még sértődötten, miközben menedzserének kezdett írni, hogy derítsen ki mindent, amit tud arról a rendszámról.

A berlini utolsó edzés és stadionbejárás után Dominik folyamatosan a telefonját figyelte, de egyelőre csak értetlenkedő, miértekkel teli válaszokat kapott Mátyástól, amiket próbált rendkívül éretten "csak, mert fontos" válaszokkal lereagálni.

Ugye tudod, hogy Németországban rendkívül háklisak az adatvédelemre? Nem fogok tudni túl sok mindent kideríteni. - érkezett a következő üzenet.

Csak szerezz már valamit! - írta vissza Dominik, majd telefonját eldobva utoljára megnézte magát a tükörben, hogy mégis csak normális kinézettel menjen le vacsorázni.

Látta saját arcán, hogy meggyötört volt, hirtelen még ráncosnak is látta magát. Aztán pedig ismét Tyler szavaira gondolt. Mi történt volna, ha a lány nem megy el? Mit mondhatott volna neki? Talán mosolygott volna egy jót Szoboszlain és csak azután hajtott volna el? A focista rosszallóan felnyögött saját gondolatait hallva. Egy éve ilyenkor meg sem fordult volna ilyesmi a fejében. Akkor annyira magabiztos volt, hogy csupán arra gondolt volna, hogy a nő lélegzete elakadt volna izgalmában, ha ő odamegy hozzá, hogy beszéljen vele.