Álmomban már láttalak | Szoboszlai Dominik

~24. Sie erzählt die Wahrheit~

Veronika továbbra is kissé zihálva és rendkívül dühösen pillantott fel saját tükörképére, miközben kezeit erősen a fehér kerámiából készült mosdókagyló oldalára fonta. Az utóbbi időben sokat gondolkodott azon, hogyan kellene helyesen kezelnie a Dominikkal való kapcsolatából származó népszerűséget. Nem támadták le emberek az utcán és nem faggatták a focistáról, hiszen a kapcsolatuk nem volt hivatalos, de az online felületeken lévő követői egyre csak gyarapodtak és Veronika biztos volt benne, hogy nem lehet ezt az egészet örökké titokban tartani majd.

Nem is ragaszkodott volna hozzá görcsösen, de szerette volna megőrizni a magánéletét bizonyos mértékig. Szeretett volna ismét normális életét olyan értelemben, hogy dolgozhat, hogy találkozhat számára kedves emberekkel nyilvános helyen és szerette volna mindezt félelmek és korlátozások nélkül megtenni.

- Ez a csaj egy kis senki. - jelentette ki Olívia, amint kivágtatott az egyik kabinból, majd a nővére melletti mosdókagylóhoz lépve sietősen nyitotta meg a vizet és mosott kezet.

- Nem is értem, miért érint ez ennyire rosszul. - sóhajtott Veronika gondterhelten. - Nem akarom, hogy... Dominik kellemetlenül érezze magát miattam. Az emberek azt hiszik, hogy valami dühöngő őrült vagyok. - mondta halkan és teljes testével a húga felé fordult.

- Veronika. - nyögött fel Olívia egy szemforgatás közepette. - Dominik az életének körülbelül 0,001%-ban érzi magát kényelmetlenül, annak pedig semmi köze nincs hozzád. Na jó, talán amikor az egész családunk ott van, de figyelj rám. Totál oda van érted, és sokkal okosabb attól, hogy egy ilyen kis ribivel foglalkozzon. Tényleg szeret téged. - mondta komolyan.

- Én csak... - emelte tekintetét a plafonra Veronika. - Talán túl gyors és túl sok volt ez az egész. Nem... vagyok erre felkészülve.

- Dehogynem. - nézett rá Olívia jelentőségteljesen. - Ti ketten tökéletesek vagytok egymás számára. Még a sors is így akarta, különben miért álmodtatok volna egymásról?

Az idősebb lány elengedett egy remegéssel kevert sóhajt, szemeit lehunyta egy pillanatra. Nem tudatosan, de agyában megjelentek a közös álmaik emlékképei. Veronika ajkait idegesen összepréselve nyitotta ki újra a szemeit.

- Igazad van, én csak... annyi hülyeség történik mostanában és fura ismét mindent teljes intenzitással érezni így, hogy nem tompít el már semmilyen gyógyszer. - rázta meg fejét lemondóan, s szavai végén egy apró mosolyt is erőltetett magára. - Menj csak vissza, biztos már mindenki téged keres. Én még... el kell döntenem, hogy leveszem-e ezt az alsóneműt vagy sem. - nyögte kelletlenül.

Olívia csodálkozó vigyort villantott a nővérére. Mielőtt bármit is mondott volna, hirtelen mozdulattal húzta magához Veronikát és ölelte meg.

- Képzeld csak el mennyire mocskosan izgalmas lenne egy hazaút a taxi hátsóülésén Szoboszlaival. - Olívia halk kuncogással tudatta nővérével az eszébe jutó gondolatot. - Ne maradj sokáig. Innod kell majd velem. - lépett távolabb és egy utolsó cinkos kacsintás kíséretében magára hagyta Veronikát.

Dominik idegesen forgolódva nézelődött a klubban, miközben számára jelentéktelen emberek próbálták meg őt is bevonni a csevegésükbe. Tudta nagyon jól, hogy az előbbi jelenet ezzel az Adelina nevű lánnyal rémségesen béna és kínos volt, de számára nem jelentett semmit az egész. Szerette volna ezt álmai nőjének is elmondani, de már több, mint negyedórája volt, hogy Veronika magára hagyta őt és azóta sem került elő.

Tehetetlenségében már a bejárat felé fordult és legnagyobb meglepetésére megpillantotta Veronikát, Tyler-rel és Sarah-val beszélve. Látszólag a két amerikai épp csak akkor érkezett meg. A focista gondolkodás nélkül indult a beszélgető 3-as felé.