Álmomban már láttalak | Szoboszlai Dominik

~14. Er überzeugt sie~

Veronika mindig azt gondolta, hogy nehezebb és megterhelőbb lesz Norbiról beszélnie. Persze tudta nagyon jól, hogy most alig árult el valamit róla Szoboszlainak, de amiatt nagyon is hálás volt, hogy a focista ennyire jól fogadta.

- Főzök egy kávét. - jelentette ki Dominik. - Rohadt álmos leszek ettől a gyógyszertől.

- Nem kellene inkább aludnod? - kérdezte Veronika bizonytalanul.

- Nem akarok aludni, hiszen még csak most jöttél. - rázta meg a fejét.

Veronika mindenttudó mosollyal csúszott ki a focista öléből, majd kezét megfogva húzta maga után, s mindketten eldőltek a kanapén, amit Dominik csak egy tehetetlen mosollyal díjazott.

- Aludj egy kicsit. - kérte Veronika halkan. - Itt maradok veled.

- Úgy érted itt? Így? - kérdezte Szoboszlai, miközben közelebb húzta magához a lányt és fejét Veronika nyakához hajtotta, s kényelmesebb pozícióba helyezkedett.

Veronika felnevetett ezen, de kezét Dominik vállára simította, arcát pedig a focista hajához hajtotta, miközben jólesően sóhajtott.

- Pontosan így. - mondta, s lehunyta szemeit egy pillanatra.

Pár perccel később időről időre elmosolyodott, ahogy érezte Dominik lassuló és egyenletessé váló lélegzetvételeit, amik halványan csiklandozták a kulcscsontját. Nem is gondolta volna, hogy ennyire jó érzés lesz ismét egy férfihoz ilyen közel lenni. A sok-sok szeretetteljes érintés és pillantás, amit a délután folyamán váltottak, nagyon boldoggá tették őt.

Szabad kezével a kanapé támláján heverő plédért nyúlt és próbálta a lehető legkevesebb mozgás közepette Dominikra teríteni, aki szerencsére olyan mélyen aludt, hogy nem is vett észre ebből semmit. Veronika megkönnyebbült mosollyal feküdt vissza; szemeit néha lehunyta, de nem érezte úgy, hogy el tudna aludni, ezért csak elgondolkodva simogatta a focistát hátát, közben szemeit végigjáratta a nappali berendezésén. Új és minimalista bútorok vették körbe őket, teljesen illett egy fiatalhoz az egész.

Zsebében lévő telefonja megrezzent, ő pedig szabad kezével kihúzta azt, hogy megnézze, mi történhetett. Olívia érdeklődött, hogy minden rendben van-e, mire Veronika csak egyszerű igen-t gépelt be, de aztán hozzá biggyesztett egy pirulva mosolygó szmájlit is. Kihasználva, hogy telefonja kezében van, gyorsan végigpörgette a social média oldalakat, de sehol nem talált semmi érdekfeszítő dolgot. Ezután a félig rajta alvó focistáról szóló híreket olvasta el, ahol főként azt találgatták, hogy mennyi időt kell kihagynia az előző nap történt sérülése miatt. Végül kisebb sóhajjal tette maga mellé a készüléket, ezután pedig szemeit ismét lehunyva próbálta élvezni ezt a rendkívül meghitt pillanatot, amit egyenesen imádott.

Nem tudta pontosan, hogy mennyi idő telhetett el, csak azt érezte, hogy már majdnem elalszik, amikor fura hangú rezgés rántotta ki a nyugalomból. Segélykérően nézett körül, s látta, hogy Dominik dohányzóasztalon heverő mobilja rezeg, az üvegfelület pedig kellemetlenül felerősíti a hangot, olyannyira, hogy a focista is meghallhatta, hiszen összerezzenve riadt fel.

- Jaj, basszus. - nyögte ki, mikor realizálta, hogy az ő telefonja zavarta meg őket.

- Vedd csak fel, ha fontos. Nekem úgyis ki kell mennem a mosdóba. - mondta gyorsan Veronika, és sietve ült fel, majd indult el a helyiség felé, amit ide érkezésekor megmutatott neki a focista.

Próbált kicsit elidőzni a mosdóban, hiszen hallotta, hogy Dominik nem intézte el a hívást fél perc alatt. Elgondolkodva nézett végig a megannyi férfi kozmetikai cikken, ami a fürdőszobában volt. Egy parfümöt magához vett és megszagolta, majd szélesen elmosolyodott, amint az illat ismerősként köszönt rá vissza. Óvatosan helyezte vissza, majd az ajtót halkan kinyitva indult vissza a nappaliba, ahol Szoboszlai még mindig telefonált. Szavaiból azt vette ki, hogy a sérüléséről beszél, sőt mindezt magyarul tette. Lehet, hogy a menedzsere vagy az apukája hívta - jutott Veronika erre a következtetésre.