Ez volt az első éjszakám Nancy-ék nél és hát igazából semennyit sem aludtam,nem tudtam másra gondolni csak hogy apám miért nincs velem de ez szokásos szóval nem lepődtem meg hogy már megint ez jár a fejemben.De épp hogy kiszáltam az ágybol Nancy már ott is termett és kérdezgetni kezdett.
-Jól aludtál?Kényelmes volt?Jól vagy?(N)
Én pedig mindenre igent mondtam persze mert nem akartam hogy aggódjon,és hiába akarok bárkinek is beszélni a problémáimrol nem megy mert azt gondolom hogy idegesítem őket vele vagy csak simán Pick me-nek tünnék.Ezek után időm se volt gondolkozni már Mike is ott volt a szobámban és azt mondta van 10 percem elkészülni mert vele megyek suliba.Hirtelen azt se tudtam mit csináljak,gyorsan felkaptam valami ruhát,fogatmostam,sminkelés egy nagyon kicsit szinte csak szempilla spiráll és szájfén volt rajtam.És amint kiléptem a szobámbol már Mike rántott is magával hogy induljunk.Megvártuk a haverjait és bringával mentünk suliba velük.Kívülröl elég szimpi volt a suli és örültem hogy nem valami romhalmaz az egész.Leraktuk a bringákat és ahogy meléptünk szó szerint rengeteg ember volt mintha ilyen tipikus középsulis filmben lettem volna.Igazábol tetszett szóval jól éreztem magam.
*4óra múlva*
Hát az óráim nem voltak rosszak ,de nem is voltak valami nagyon szuperek,szimplán normális volt.
De eljött az ebéd idő és hát persze hogy Mike-hoz mentem oda mivel nagyon senki mást nem ismertem.Mike benne volt valami klubban de ez nem nagyon érdekes a lényeg hozzájuk ültünk le.Még le sem ültem de már meg is szólalt egy fura fiú.
-Hé,hé,hé Mike ez meg ki?(E)
-Oh bocsi Eddie nem mondtam még,ő az unokatesóm még új a suliban.(M)
Én csak ültem és néztem hogy még is mi van, először ezt hittem hogy valami rosszat csináltam vagy bármi hülyeség.
-Nem is tudtam hogy van unokatesód,soha sem beszéltél róla.(E)
-Hát nem tudtam róla sokat már évek óta nem láttuk egymást.(M)
Ezek után már kezdtem magam kellemetlenül érezni és úgy éreztem nem akarják hogy itt üljek szóval megkérdeztem tőlük hogy:
-Figyu látom nem nagyon akarjátok hogy itt legyek ,csak egy szavatokba kerül és elmegyek okés?(Y)
-Erről egy szó se volt hogy nem látunk szívesen itt drágám.De lenne egy ajánlatom..itt ülhetsz velünk és át unokatesóddal ,ha csatlakozol a klubbomba.😏(E)
Hirtelen szó hoz se jutottam.Megvoltam győződve arról hogy nem vagyok nekik szimpatikus és nem látnak szívesen.A másik pedig hogy miért akarja hogy csatlakozzak abba a cuccba?De mivel nem merek nagyon nem-et mondani senkinek se csak annyit mondtam
-Persze,csatlakozok ha nagyon akarod .(Y)
-Ebben az esetben üdv a Hell Fire klubban*rámkacsint*(E)
Ahogy rámnézett eleve elbüvölt mert gyönyörű szemei voltak,és a haja is tetszett olyan kis aranyos fürtjei voltak és az hogy rám kacsintott mindenen túl tett.Abban a pillanatban úgy éreztem hogy beleszerettem.
*suli után*
Úgy volt hogy megyünk haza Mike-al de a haverjai hirtelen felénk szaladtak és lihegve azt mondták:
-Azt üzeni Eddie hogy látni szeretne még ma a klubban szóval siessetek oda kell érnünk.(D)
-Igen szóval spuri (L)
Egyböl Mike elkezdett szaladni én pedig nyilván szaladtam utána művel mi mást tudtam volna tenni.Az fél tüdömet kifutottam mire odaértünk de amint beléptünk...már megint a szemembe nézett és nem tudtam ellenálni hiszen gyönyörű volt és imádtam a kisugárzásat így szóhoz se jutottam ,csak bámultam.
-Szívem elvileg a cica a nyelved?Vagy annyira bűbájos vagyok?*rám mosolyog*(E)
Nem tudtam semmit se mondani csak tovább bámultam...
-Hát ezek szerint igen.Ma mind1 azért hívtalak ide mert oda szeretném adni a klubb pólót.(E)
-oh okés(Y)
*odaadja a kezembe a pólót és amint elvenném a kezem utána kap és magához húz*
-Hoppáá milyen tapadós vagy királynőm.(E)
-Oh bocsi(Y)
-Miért kérsz bocsánatot szívem?(E)
Szinte olyan közel voltunk egymáshoz hogy hallotam minden levegővételét.De Mike közbevágott..
-Elég volt a nyálaskodásbol,y/n nekünk már haza kell mennünk.Most!(M)
-Bocsi Mike.(Y)
-Ebben az esetben viszlát drágám.(E)
-Szia Eddie..(Y)
Mike nagyon mérgesnek tünt és amint hazaértünk...