A békacsókolgató hadművelet

20. fejezet - A házastárs

Bár már régen véget ért a reggeli csúcsforgalom, a vonaton továbbra is annyian utaztak, hogy Ochakónak állnia kellett. Nem bánta különösebben, hiszen egyrészt hozzászokott már, másrészt fél óra ácsorgásnál sokkal nagyobb kihívások is vártak rá minden nap.

Mineta néha megkérdezte tőle, miért nem autóval közlekedik inkább, de Ochakónak rengeteg érve volt a tömegközlekedés mellett. Például ilyenkor volt ideje a felhalmozódott üzeneteket átolvasni és megválaszolni.

Szép lassan elkezdtek beérkezni az első jelentkezések a néhány napja posztolt álláshirdetésre, így eleinte a friss jelöltek önéletrajzait böngészte és osztályozta. Bár a marketingesének semmi nem tartozott a feladatkörébe a hirdetés összeállításán túl, Yoneda küldött neki egy nagyon hosszú dokumentumot, ami részletesen kifejtette, mi alapján érdemes rendszerezni a pályázókat. A leírás tartalmazott egyébként interjúkérdéseket is, valamint egy testbeszéd dekódoló gyorstalpalót is. Ochako szerette volna figyelmesen végigolvasni az összes tanácsot, de nagyjából a negyvenedik oldal környékén elaludt olvasás közben. Ez persze nem azt jelentette, hogy az anyag volt unalmas, csak azt, hogy talán nem ilyesmit kellene választania lefekvés előtti olvasmányként.

Gondolt arra, hogy megpróbálja rátestálni Minetára a szárnysegéd kiválasztásának első körét – hogy legalább egy előszűrőn átessenek azok, akikkel neki feltétlenül foglalkoznia kell –, de végül elvetette ezt az ötletet. Mineta nem rajongott az irodai munkáért, és már így is messze sokkal több adminisztrációba sikerült őt bevonni, mint amennyit előzetesen elvállalt. Duster ehhez még nem volt elég tapasztalt, és semmiképp nem bízhatta a civil dolgozókra a szárnysegédek anyagait.

Olyan volt, mintha egyik napról a másikra megháromszorozódtak volna a feladatai. Eddig is szűkösen fért bele a nap huszonnégy órájába, de mostanában mindenre kevésnek érezte az idejét. Az aláírásra váró iratok mintha sosem akartak volna elfogyni az asztaláról, a túlórák végtelennek bizonyultak, Kamiyának pedig mintha mindig lett volna fél perce válaszolni az üzeneteire. És ez utóbbi volt az egyetlen, amit nem hogy nem bánt, hanem még élvezett is.

Korábban még sosem tapasztalta meg, milyen érzés volt valaki osztatlan figyelmét élvezni. Nem tudta, hogy ennyire izgalmas munka közben azzal szembesülni, hogy valaki gondolt rá két páciens ellátása között. Ochako eddig azt gondolta, csak a romantikus regények lapjain létezik olyan férfi, aki nem helyezi a kialakulóban lévő románca elé a munkáját. Rá kellett jönnie, hogy tévedett­; Kamiya valamilyen rejtélyes okból kifolyólag képes volt elszabadulni a kórházból, ha megbeszéltek egy randit. És ez zsinórban kétszer is megtörtént a héten.

- Tetszel neki. – Yaomomo egyszerű magyarázata teljesen logikus volt, már csak azért is, mert Ochako már jó pár csókot váltott az új barátjával. Momo kijelentése nyomán mégis zavarba jött, és inkább kifelé kezdett pislogni a vonat ablakán, mintha így elbújhatna a kíváncsi pillantások elől. – Fusao szerint két éve nem látták ennyire felvillanyozva.

Ochako elgondolkozva tette át a telefont a másik füléhez. Mennyire furcsán pontos volt az időmeghatározás... de nem mert rákérdezni a dolog okára.

- Igazából nekem is tetszik, azt hiszem – mondta inkább. Biztos volt benne, hogy Tsuyu nem hagyta volna megjegyzés nélkül a dolgot, és valami olyasmit mondott volna, hogy „még jó, hogy tetszik, hiszen állandóan vele vagy!", Momo viszont nem piszkálta.

Talán ez is volt az oka annak, hogy Ochako még nem tudott részletekbe menően beszámolni a Kamiya és közte alakuló kapcsolatról a barátnőjének. Azt persze elmesélte Tsuyunak, hogy a korábbról ismert jóképű orvossal találkozgat, de a közös elemezgetés elmaradt. Ochako valójában nem is igazán vágyott arra, hogy a barátnője mindenről megmondja a véleményét. Egy kicsit talán szerette volna megtartani magának a történteket, a szép pillanatokat, mindent. Jó volt nem folyamatosan azon gondolkodni, mi miért volt úgy, ahogy.