A szerelem mindenhol megtalálja az embert! [Wincest]

12. fejezet

Majdnem eltelt négy év (hát már el is telt mióta ezt itt megírtam de nem szerettem volna megváltoztatni, a fejezet végén van a magyarázat mi okozta a csúszást) amióta elkezdtem ezt a könyvet és az eleje óta, amikor kiraktam a fent lévő fejezeteket nem is volt érdemben folytatása ennek de szeretném, hogy ez megváltozzon így úgy döntöttem, hogy a tavaly csinált dolgokat idén is folytatom. Vagyis, ha nyár akkor nekem Odaát. Tavaly öt és negyed külön álló storyt találtam ki abból már láthattátok az Őrület {Samifer} címűt és amint ezt befejeztem reményeim szerint a többit is olvashatjátok majd. Arról, hogy milyen sűrűn lesznek fejezetek nem tudok semmit mondani majd alakul valahogy. Változás annyi lesz, hogy a rész megszerkesztése és tagolás lesz más minden marad a régiben. Hát akkor ennyi is lenne remélem tetszeni fog a folytatás jó olvasást!

Dean a fürdőszobában állt teljesen egyedül a tükörrel szemben és nézte magát, de egy idő után a tükörképe kezdett elhomályosodni majd teljesen eltűnni és egy másfajta kép kezdett kialakulni. Amiben Samet látta, amit egy trónuson ül régi koroknak hű ruhában palásttal és koronával a fején miközben az előtte álló embereknek magyaráz valamit. Dean a tükör felé nyúlt egyik kezével, de még nem érintette meg. Figyelte ahogy Sam mennyire természetesen viselkedik a környezetében hiszen nem emlékszik ő rá és erre az igazi életére, hanem hamis emlékei vannak hamis emberekkel és érzésekkel feltöltve, de akkor is az a boldogság, ami éppen körül lengi nem lehet, hogy valós a sok valótlan között? Dean köhögve és szédelegve a mosdókagylóra támaszkodott majd, amikor alábbhagyott a rosszulléte akkor gondolt arra, hogy ő éppen megfázott és csak tegnap éltek túl egy próbát erre itt van egy másik, ami már most sokkalta veszélyesebbnek tűnik, mint az eddigiek összesen. Félve pillantott fel a tükörre újra, ami már nem Samet mutatta és nem is a saját tükörképét, hanem fekete alapon egy fehér szöveget.:

Indulsz már?! E.

Sóhajtott egyet, hogy felkészüljön arra ami a túl oldalon fog várni rá, de tudta arra akkor se tudna felkészülni ha temérdek ember és természetfeletti állna az oldalán hiszen öccse a legváratlanabb helyzetekben se dönt úgy ahogy azt mindenki elvárná. Így szemeit becsukva a hideg tükörre helyezte a tenyereit. De nem érzett semmit azon kívül, hogy eltűnt a keze alól a sima hűvös érzés és szél borzolta a haját így szemeit is kinyitotta. A látvány ami fogadta mindennapinak is tűnhetett volna, de mivel tudta hova került így idegenül hatott. Egy erdőben állt, körülötte csupasz fák és bokrok voltak hóval lepve ahogy ő is bokáig állt benne. Nem látott és hallott embereket maga körül így csak reménykedhetett benne, hogy nincs messze Samtől. Mert ha igen akkor az egy hét nagyon hamar el fog telni. Még mindig egy helyben állt és a hideg kezdte kikezdeni így egyre jobban fázni kezdett, ezért nyomok után nézett a hóban, de sajátján kívül másikat nem talált. Jobb ötlete nem lévén azon indult el és csak reménykedett benne, hogy Samhez viszik és nem el tőle. Egy óra reménytelen gyaloglás után egyszer csak kibukkant az erdőből és egy nagy üres területet látott, ami előtt egy vár terült el a maga pompájában így elindult felé. Nemsokára oda is érkezett és a talpig páncélban álló két őr közül az egyik megszólította.

- Merre voltál? Már azt hittük meghaltál.

- Eltévedtem...

- Rendben, a többiek már visszajöttek a vadászatból te is térj vissza a napi feladataidhoz.

- Öhm... izé mik is lennének azok...?

- Mi van veled? Megint részeg vagy? Vesztettél a fogadásban Joanna ellen.

- Nem, nem vagyok az csak a hideg... miben is vesztettem?

- Ivászat, az anyja ivójában tegnap volt ez az egész. Biztos jól vagy?