A szerelem mindenhol megtalálja az embert! [Wincest]

14. fejezet

Dean hasogató fejfájásra ébred és nem értette, hogy ez hogyan lehetséges, amikor meghalt... Megpróbálta kinyitni a szemeit, de nem ment neki csak még jobban kezdett szúrni az egész agya az erőlködéstől és inkább hagyta, hogy a sötétség a társa maradjon. Annyit érzett, hogy egy puha és kényelmes helyen fekszik melegben végre nem az a hideg nyirkos levegő veszi körül, mint az elmúlt két napban. Gondolatai egy pillanat alatt megtalálták a helyes irányt, ami azt mutatta neki, hogy csak álom volt minden, amit eddig tapasztalt egy nagyon rossz rémálom, amit a megfázástól legyengült és a láztól ködös agya vetített elé. Kezdett megnyugodni, hogy semmi nem volt igaz amikor egy hangot hallott, ami minden törékeny illúzióját tönkretette, de ez a hang egyben élete legszebb és legkedvesebb hangja is volt.

- Dean! Ébren vagy? Hallasz engem? - Sam hangja nagyon aggódó volt és rá is fogott Dean kezére és elkezdte simogatni a kézfejét.

Mire Dean megpróbálta megszorítani az őt becéző kezet, de csak gyenge próbálkozás tellett tőle és csak az ujjait tudta ráfonni.

- Dean jobban vagy?! - még mindig nem tudott válaszolni neki csak feküdt a takarók halma alatt és élvezte a meleget, ami körül veszi és végre nem fázik.

- Helga szólj a gyógyítóknak! Dean felébredt! - kiáltotta Sam reménykedve.

De ez a pár mondat Dean szívét jobban összetörte, mint eddig bármi. Mert tudta nem menekült meg és nem is álom volt. Hanem minden a valóság még ha Emily is teremtette nekik. Fájt neki arra gondolni, hogy ki mellette van az is meg nem is, akire most a legjobban szüksége lenne. Hallotta amint a nehéz fa ajtó becsukódik majd csend lesz, ami addig is volt, de mintha ez a csend sokkalta nehezebb és fojtogatóbb lett volna. Csak feküdt az ágyban még mindig csukott szemmel és hallgatta amint öccse és ő lélegzik és senki se szól semmit sem.

- Dean hallasz engem? - Sam hangja most sokkalta lágyabb volt, mint eddig bármikor az itt eltöltött idő alatt.

Inkább arra emlékeztette az egész amikor még minden sokkalta egyszerűbb és élhetőbb volt számukra amikor még ez az egész nem kezdődött el és boldog gondtalan életet éltek úgy, hogy csak egyszerű szörnyekre vadásztak, akikhez semmi közük nem volt. Nem, mint most, amikor az első célpontok ők maguk és minden annyira új és kaotikus, hogy nem lehet látni merre van a kiút mit annyira szeretne elérni és megtalálni.

- Kérlek, ha hallasz akkor jelez valamit. Nem kell válaszolnod, ha nem szeretnél csak tudni szeretném, hogy jól vagy. - Sam szinte könyörög neki de Dean elhatározta, hogy jobb, ha csendben marad és nem nehezíti meg senkinek sem a dolgát.

Már tudatosult benne, hogy nem halt meg és nincs is közel hozzá csak el van fáradva és ettől annyira gyenge.

- Dean én vagyok az öcséd és nem ennek a bohóc birodalomnak a királya kérlek szólalj meg... - Sam szinte suttogta ezt és Deannek nagyon kellett figyelnie, hogy meghallja mert minden gondolat, ami átfutott a fején ólomlábakon haladt és elfárasztotta, amikor pedig öccse újra elkezdett hozzá beszélni már majdnem elaludt.

De ettől a reménykedő kérleléstől szinte új előre kapott és nagy nehezen rábírta a nehéz pilláit arra, hogy engedelmeskedjenek neki és kinyitotta őket igaz, hogy először csak résnyire majd be is csukta, de látott egy elmosódott alakot az ágya mellett ülni. És ez miatt újra és újra próbálkozott, aminek meg lett az eredménye igaz így is csak homályosan, de látta már Samet, amint a kezét szorongatva ül az ágy mellett lehajtott fejjel. Így semmit nem vett abból észre, hogy Dean éppen a kérését próbálja teljesíteni. Így mivel nem figyelnek rá megpróbálta megint megmozdítani a kezét, de nem ment olyan könnyen, mint először itt is többszöri nekifutásra sikerült elgémberedett ujjait megmozgatni mire Sam felkapta fejét és akkor látta Dean, hogy öccse szemei könnyesek. Sam nem mondott semmit sem csak Dean mellkasára borult és ott folytatta a sírást, de most már nem azért, mert el fogja veszíteni, hanem azért, mert életben maradt és látszólag jobban is van. Dean szeretett volna elég sok mindent elmondani, ami a napokban nyomasztotta, de nem tudta hogyan kellene neki kezdeni mert nem szeretett volna mindent azonnal Sam nyakába zúdítani hiszen ki tudja mennyi ideig lehet vele és nem azzal a másikkal, akinek a jelenléte jobban fájt neki, mint azt bemerte volna vallani magának vagy Samnek. Csak élvezte, hogy ketten lehetnek ebben nyugodt pillanatban és nincs senki sem, aki zavarná őket. De ekkor Sam visszaült az ágyra Dean mellé és megszólalt.