Serenade of the Sea ( LARRY STYLINSON x PETER PAN )

Tizenkettedik fejezet

━━━━━━━━━━━━━━━━
SZELÍDSÉG
━━━━━━━━━━━━━━━━

A nagy asztal helyét egy dézsa veszi át.
Péter idegesen álldogál egyhelyben a keze pedig még mindig meg van kötve, és fogalma sincs, hogy mire számítson.

Valószínűleg a forró fürdővizet - ami csak úgy gőzölök a dézsában -, nem neki szánták. Bár erre nem nehéz rájönnie, amikor kettesben marad a Kapitánnyal, aki már vetkőzik egy ideje.

A fiú csendben figyeli, miközben a férfi megszabadul a ruháitól. A piros kalaptól és köpenytől. A mellényétől és lassan az ingjétől, már amennyire sikerül kilazítania a fonalakat benne.

Ahogy megmutatkozik Péter előtt a férfi meztelen mellkasa, hirtelen érzi, hogy égni kezd az arcra. Hook teste izmos, és megannyi tetoválás van rajta. A bal vállán végigfut egy eszköz, amely a kampós kezén megy végig.

A férfi leakasztja a tartókapcsot és lassan lefejti magáról az eszközt. A szerkezetet és a kampót,  - amely a végében van -, egyszerűen az asztalára dobja.

A csonka keze ijesztő lenne egy olyan fiú számára, mint amilyen Péter is. De ő már hozzászokott ezekhez a látványokhoz.
Főleg, hogy kezeskedett is valamilyen szinten abban, hogy a férfi elveszítse a kézfejét...

━ Tetszik a műved, Pán? – kérdezi horkantva a Kapitány, mintha csak a fiú fejében olvasna. – A kis bestiának is ízlett, amikor megette. – teszi hozzá gúnyosan. – Gyere ide! – néz fel a fiúra ellentmondás nem tűrő arccal.

Péter bár nem akar, de engedelmeskedik. Még mindig él benne a megcsonkított férfi látványa, akit a hajóorra szögeltek fel.

━ Mit akar tőlem? – kérdezi végül, amikor Hook elé ér. A férfi csendben figyeli Péter vonásait. Az ép kezével felemel egy kést az asztalról és elvágja Péter köteleit, amik a padlóra hullanak.

━ Jelenleg azt, hogy ne próbálkozz semmilyen csellel, kicsi fiú! – feleli a férfi. – Nyisd ki az ablakot! – utasítja.

Péter egy ideig mérlegel. Megakarja ragadni a kést és elvágni a férfi torkát.
Elsősorban azért, mert különben Hook fogja megölni miután megkapja, amit akart. Másrészt pedig amiatt, hogy megszűnjön az érzés, amit a férfi kelt benne folyamatosan.

Klover talán tudott volna neki segíteni megérteni mi ez, de mivel még nem bízott eléggé benne, ezért inkább nem beszélt erről.

Péter engedelmeskedik és a Kapitány asztala mögötti ablakokhoz lép, majd a középsőn, amin fogantyú van, kinyitja. Mire visszafordul a férfi már a vízben van. A fiúnak fogalma sincs hogyan csinálta, mivel a nadrágját ilyen gyorsan egy kézzel szinte lehetetlen lett volna levenni.

Nem vette le. – nyugtázza magában a fiú, hogy még véletlenül se gondoljon arra, hogy meztelenül ül előtte a dézsában.

━ Most pedig gyere ide! – int a kezével Hook, miközben hátra hajtja a fejét. Barna haja a vízpárától máris sokkal göndörebbnek tűnik. Péter kezébe minden további szó nélkül egy vizes szivacsot nyom. Szerencsére a fiú tényleg nem látja a férfi további testrészeit a víz alatt, ugyanis habok lepik el a felszínt. – Mire vársz? – mordul rá a férfi.

A fiú talán még sosem érezte ennyire megalázva magát. Letérdel a dézsa mellé és újra megnedvesíti a szivacsot, majd tanácstalanul áll neki, hogy megmosdassa a férfit.

Először csak a vállaihoz ér hozzá, de így is undorodik a tudattól, hogy ilyen munkát végeztet vele. Inkább ment volna, hogy elpucolja a hullákat a fedélzetről...

Hook viszont nagyon is elégedetten nézi Péter zavarát, amiért erre utasította őt.

Odakintről halk morajlás szűrődik be. A tenger most nyugodt, mivel felhőtlen az éjszaka.
Olyan furcsa, hogy már éjszaka van. – nyugtázza magában Péter, hogy elterelje a gondolatait a férfiról.

━ Hallod ezt, kicsi fiú? – töri meg a morajlás zaját a férfi.

━ Micsodát? – kérdez vissza értetlenül Péter, ugyanis nem tudja pontosan, hogy mire utal ezzel a Kapitány.

━ A tenger szerenádját. – feleli a férfi nyugodtan. – A víz ilyenkor szelíd. Nem bánt minket, hanem velünk ring. – nyúl Péter felé Hook és lassan hátra simít a fiú homlokából egy kósza, barna tincset. – Megőrzi a régmúlt fájdalmait.

A fiú nem igazán érti, hogy mi történik. Nem érti, hogy a Kapitány miről beszél. Nem hiszi el, hogy van egy ilyen oldala. Egy olyan, ami nem csak halált hozhat magával, hanem mást is.
Szelídséget és nyugodtságot.

━ Nem tudtam, hogy a tenger is képes beszélni. – mondja végül, bár maga sem érti, hogy miért válaszol.

Talán azért, mert hinni akar abban, hogy a története végződhet boldogan is.

━ A tenger olykor sokkal többet képes adni puszta kimondatlan szavaknál. – nyugtázza Hook.

Péter felemeli a fejét. A szivaccsal már a férfi izmos mellkasánál járt. Pontosan ott, ahol madarakat is vésette a bőrébe.
Két madarat, mert a madarak is párban járnak.

A férfi smaragd szemei ritka módon most őszintén tekintenek a fiúra. Semmi ellenséges megjelenés, csak ő és a kendőzetlen bőre... Meg a dobogó szíve Péter keze alatt.
A fiú érzi. Elengedi a szivacsot és a tenyerét a férfi mellkasára simítja. Pontosan oda, ahol Hook szíve dobog. Hiszen bármennyire is tagadni akarja: neki is van.

━ A tenger megmutatja a titkokat. Mindenről és mindenkiről. – folytatja a férfi, miközben ő is elveszik azokban a csillogó íriszekben.

━ Úgy beszél róla, mintha élne. – értetlenkedik a fiú.

━ Mert a tenger él, Péter. A tenger az én otthonom.

A fiú nem érti, hogy miért ver ilyen hevesen a szíve és miért lett hirtelen melege. Sosem volt ideges, de most nagyon is azzá válik. Nem tudja eldönteni, hogy inkább belefojtaná Hookot a vízbe, hogy végre hallgasson, vagy csak hallgatná tovább a férfi szavait.

De nem is kell sokat gondolkoznia, ugyanis a férfi előrébb dől és egyszerűen csak ismét birtokba veszi Péter ajkait. Mintha régi ismerősként köszöntené, a fiú elolvad az érintésétől.

━ Én egyetlen, Pán Péterem. Szeretnéd, hogy többet mutassak? – duruzsolja a férfi a szavakat, Péter pedig fel sem fogja azokat, csak hevesen bólogatni kezd.