1987 nyarán Rose Werfords elmenekül bántalmazó apja elől, Greenowellből, ahonnan mindig is el akart menekülni, hogy rémálommá tett gyerekkora kékes-lilás foltjai begyógyuljanak a testén. Hét évesen már egy csecsemőről gondoskodott, főzött, takarítot...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
❝1987 JÚNIUS 20 GREENOWELL, LOUISIANA❝
─ ROSE WERFORDS
Egy pillanatott sem aludtam azon az éjszakán. Visszamentem a déli partra, a tenyereimbe temettem az arcom. A papára kellett gondolnom és Scarlettere, no meg a mamára. Bűntudatom volt, mert eljöttem otthonról és lassan felemésztetett, beszívott magába. Ugyan nem akartam, hogy így legyen, de fájt a szívem, hacsak a papára gondoltam. Keresett engem. Életemben először úgy éreztem, hogy törődott velem, miután a mama elment. És lehet, hogy a mama is tudja már, hogy eltűntem, lehet ő is Greenowellben van most.
Jó lett volna - gondoltam. Jól lett volna, ha a mama is otthon lett volna és a papa is, és engem vártak volna haza. Akaratlanul is eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha most azonnal visszamennék Greenowellbe. Csak sóhajtottam egyet.
- Ne gondolj butaságokra - súgtam magamnak csendben.
Felálltam és visszamentem a viskóhoz. Liam az egyik fa tuskón ült, éppen rágyujtott egy cigarettára. Kifújta a szürke füstfelhőt az ajkai közül, ami lassan semmivé vállt a feje fölött. Megálltam előtte, magam sem tudom, hogy miért, hisz mérges voltam rá, de mégis jó lett volna valaki, akivel beszélni tudtam volna és Alissa már rég aludt.
- Bűntudatom van, amiért eljöttem Greenowellből - mondtam ki váratlanul őszintén.
- Annyira beszívott az a hely? - kérdezte én pedig csak lesütöttem a szemeim.
- Nem is tudom, hogy miért mondtam el - mondtam és bementem a viskóba. Észrevettem, hogy az autókulcs már a párnámon nyugodott és pár perccel később Liam bejött a szobába, becsukta maga mögött az ajtót és rám nézett.
- Miért nem mész vissza, ha bűntudatod van? - kérdezte, de én nem mertem megmondani neki az igazat.
- Nem tudom, hogy jó döntés lenne-e. El akartam jönni onnan.
Lehet visszamehetnék. Lehet, a papának hiányzom és ezután más lesz velem. Lehet a mamát is láthatnám, csak egy pár órára - gondoltam magamban.
Liam előhúzott a zsebéből egy összehajtott térképet. Piros, hosszú vonallal volt kijelölve a Sunndaletól Greenowellig vezető út. A térképen vastag, nagy betűkkel volt írva Eastville, körülötte pedig csak a kisebb városok kisebb betűkkel kinyomtatva. A szélei megsárgultak, be voltak repedezve, mintha már öt éve Liam zsebében rejtőzött volna.
Liam nem szólt semmit sem, csak kiment a viskóból és tovább szívta a cigarettáját az egyik tuskón ülve. Csak ültem ott a szobában a kanapén, a térképet néztem, kicsordult egy könnycsepp a szememből, de végül felálltam, megragadtam az autókulcsot és a térképet a markomban szorongatva léptem ki a viskóból. A déli parton eloldoztam a csónakot, és áteveztem a túlsó partra, miközben mindvégig csak azon kattogtam, hogy biztosan ezt akarom-e. De csak a papára tudtam gondolni. És kicsit a mamára is.
