1987 nyarán Rose Werfords elmenekül bántalmazó apja elől, Greenowellből, ahonnan mindig is el akart menekülni, hogy rémálommá tett gyerekkora kékes-lilás foltjai begyógyuljanak a testén. Hét évesen már egy csecsemőről gondoskodott, főzött, takarítot...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
❝1987 JÚNIUS 24 A SZIGETEN, SUNNDALE KÖZELÉBEN❞
─ EGY MÁSIK SZEMSZÖG
Mikor Rose felébredt, Derek az asztalnál ült. Ugyanazt a ruhát viselte, mint tegnap és azt a könyvet tartotta a kezében, amit Alissa adott neki. Rose nem szólalt meg és nem mozdult, csak figyelte néhány percig, ahogyan a fiú olvas.
Arra gondolt, hogy abban a pillanatban kővé dermesztve egy tökéletes szobor lehetne mondjuk egy szökőkút mellett egy városi téren.
Derek Rosera pillantott, ő pedig azonnal lehunyta a szemeit, amint a fiú felé fordította a fejét. Derek visszafordult a könyvhöz, de már el is vesztette a sort, ahol abbahagyta az olvasást. Arcára egy apró mosoly húzódott. Rose újra kinyitotta a szemeit. Derek nem nézett rá, de nem is olvasott. Csak bámulta az apró betűket, szinte érezte magán Rose tekintetét, majd hirtelen felszólalt; - Mit nézel? - kérdezte.
Rose elszégyellte magát, de próbálta leplezni. Felült az ágyon.
- Hogyan? - kérdezte, mintha nem tudta volna, hogy a fiú miről beszél.
Derek csak parányit megrázta a fejét. Rose felállt és odalépett az asztalhoz. A kagylók még mindig ott feküdtek rajta, Rose egyet a kezébe vett. Fekete volt, ovális alakú. Megforgatta a kezében.
- Szép - szólta. - Szereted a kagylókat? - kérdezte.
- A tavikagylókat nem - felelte Derek. - Amik az óceánban vannak, sokkal szebbek.
Rosenak eszébe jutott, hogy még sosem látott tengeri kagylót élőben. Képeslapokon látott már furcsa kinézetű kagylókat, amik úgy néztek ki, mint egy tölcsér, vagy mint egy csigaház, de még sosem tartott a kezében egyet. Az óceánt sem látta soha sem, bár az apja sokszor igérte neki, hogy elviszi őt az óceánhoz. Csupán százötven mérföld volt a legközelebbi tengerpart Field Bayben Greenowelltől, odaértek volna három óra alatt, de az apja sosem vitte őt el oda.
- Még nem láttam tengeri kagylót előben - mondta Rose.
- Tényleg nem? - erre Rose megrázta a fejét. - Láttad már az óceánt? - kérdezte, mire a lány újra megrázta a fejét.
- Nem - válaszolta.
- Egyszer látnod kell - mondta Derek.
- Miért, milyen? - Rose leült vele szemben.
- Olyan, mintha egybeérne az éggel - felelte Derek. - Soha nincs vége.
Roset lenyűgözte Derek minden szempontból, ahogyan csak egy embert le tud nyűgözni egy ember. Maga sem értette miért, úgy vélte Derek különleges volt. Eszébe jutott a csók, amit tegnap kapott és Derek érintése az ő derekán. Összeszorult a gyomra, azon tűnődött, hogy a papa mit tenne, ha megtudná. Biztosan megverné őt, órákig feküdne a padlón a fájdalomtól és nem bírna megmozdulni. De nem volt ott a papa. Nem tudott semmiről sem és Rose életében először úgy érezte, hogy biztonságban van.
