1987 nyarán Rose Werfords elmenekül bántalmazó apja elől, Greenowellből, ahonnan mindig is el akart menekülni, hogy rémálommá tett gyerekkora kékes-lilás foltjai begyógyuljanak a testén. Hét évesen már egy csecsemőről gondoskodott, főzött, takarítot...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
❝1987 JÚNIUS 22 A SZIGETEN, SUNNDALE KÖZELÉBEN❞
─ ROSE WERFORDS
Bár nem aludhattam sokat, legfeljebb négy órát, mégis életem legvalóságosabb álmát álmodtam azon az egy éjszakán. Álmomban Royt láttam és Scarletett Roy házában. Táncoltak egy már nagyon régi számra. Roy a karjaiba véve forgott körbe Scarlettevel, miközben a zene hangosan szólt. Nem voltam a házban, kintről figyeltem őket, az ablak előtt álltam és kint már rég sötét volt és kissé fújt a szél. Szinte éreztem, ahogyan megérintettem az ablak üvegét kívülről.
Amikor kinyitottam reggel a szemeimet, Derek nem volt mellettem, de éreztem az illatát a párnában. A takaró gyűrödten feküdt mellettem, miközben a nap besütött a kis ablakon. Felültem, eszembe jutott, hogy Derek lehet, hogy már rég elment. Még a cipőmet sem vettem fel, kinyitottam az ajtót.
Liam ott ült az ágyon, egy fát faragott egy bicskával. Felnézett rám.
- Derek elment? - kérdeztem, mire visszanézett az ölébe és folytatta, amit csinált.
- Nem tudom - felelte.
Kinyitottam az ajtót, Derek és Alissa ott ültek két fa tuskón. Mellettük már üres kukoricacsövek voltak papírtányérokon, Derek pedig egy könyvet tartott a kezében. Odaléptem hozzájuk, mindketten rám néztek. Derek felvonta az egyik szemöldökét és halványt mosolyt láttatott.
- Jó reggelt - mondta Alissa.
- Nektek is - mondtam, majd leültem közéjük.
Derek tovább olvasott, olyan volt, mintha egy pillanatra ott sem lettem volna.
- Ezt még sosem olvastam - nézett fel Derek a könyvből.
- Tényleg nem? - kérdezte Alissa.
- Nem.
- Hát - szólta a lány. - Neked adom, ha szeretnéd. Úgyis csak felégettem volna. Biztosan jól állja a tüzet.
- Igen, hiszen szent - felelte Derek, mire Alissa halkan felnevetett.
- Mi az? - kérdeztem. Derek felém nyújtotta a könyvet.
Egy könyv volt, különböző vallásokról. Sötétkék kemény borítójának a szélei már-már kezdtek repedezni. A lapok sárgák voltak, a betűk túl kicsik, valamelyik egybe is folyt és középen a lapokat egy hosszú piros madzag választotta el. Sosem olvastam még el egy ilyen fajta könyvet és sosem tartottam még egyet sem a kezemben. Jól megnéztem a könyvet, az apró betűket és a megrepedezett széleket is, majd visszaadtam Dereknek.
- Az árvaházból van. Elolvastatták velünk - mesélte Alissa.
