Démoni Rémálom

5.Rész

Már egy jó ideje zuhantam amikor is hirtelen földet értem. Hatalmas erővel csapódtam a földnek. Mindenem fájt,  szemem csukva maradt, csak reménykedtem,hogy vége ennek a rémálomnak, hogy valaki felsegít a földről, megráz és közli velem, hogy minden vissza került a régi kerékvágásba és nem vagyok komplett idióta. De nem jött senki, hogy megmentsen. Lassanként magamhoz tértem, ismerős illatok, hangok vettek körül. Óvatosan kinyitottam a szemem, a szobám padlóján feküdtem, az ágyam mellett.
A polcomon kész reggeli hevert, szendvics, gyümölcsök és egy bögre tea, ami már jéghideg volt. Feltételezem anya már régen készítette.
"Szeretlek kicsim" ~anya~ állt a a jól elkészített reggelim és jéghideg teám mellett. "
Nem volt semmi étvágyam, még szedültem és borzasztóan kába voltam a bal vállamat erősen bevertem,amikor földre értem kék, lila foltos lett. Fogalmam sem volt arról, hogy mi is történt valójában, bár most nem foglalkoztatott, már meg sem lepődtem, rémálmaim vannak folyamatosan, halucinálok, random másik helyekre kerülök és a fejemben fura hangokat hallok. Megőrültem és kész. Komplett idióta vagyok és pont. Már csak nevetni tudtam saját nyomorúságomon. Leemeltem egy könyvet a polcról, vissza feküdtem az ágyamba, órákon át olvastam. Csendes, borús nap volt, szerettem az ágyamban feküdni és semmit tenni. Közben anya is megérkezett, érdeklődött felőlem,mivel elvileges beteg voltam, nem zaklatott, így én nyugodtam folytathattam az olvasást. A délutánom lassan telt, az erdőre gondolni sem akartam, viszont a kedvenc könyvem és rajzos füzetem hiányzott, csak reméltem, hogy ott van a fa aljában, ahol hagytam még pár napja. De nem csak a könyveim hiányoztak, a lény is akivel ott találkoztam. Gyönyörű szép volt, de a külseje rejtegetett valamiféle titokzatosságot és természetfeletti kisugárzást is. Ennek ellenére vonzónak és érdekesnek találtam. A kapu csengő hangja zavart meg, odarohantam az ablakhoz. Egy magas barna hajú srác állt a kapuban, azonnal felismertem.
-Dylan,hát ő meg mit keres itt? - rettentően meglepett hogy őt itt látom. Honnan tudja hol lakom? Miért jött? Lehet nem haragszik rám? Ki akar osztani? Vagy elmondja anyának mit tettem, hogy mennyire megaláztam őt, mennyire barátságtalan tudok lenni? Csak bámultam ki az ablakon, szürreális volt hogy egy fiú áll a házunk előtt. Dylan felnézett és meglátott engem, integetett nekem, én bambán vissza integettem. Kába tekintetemet látván arcán megjelent egy széles vigyor.
-Ava, téged keresnek-kiabált anya a földszintről. A hangja vissza rántott a valóságba, gyorsan elléptem az ablakból, mielőtt még kinosabbá válik a helyzet. Nagyon nem akartam így mutatkozni Dylan előtt, a szemem alatt még mindig hatalmas karikák voltak, egy óriási fekete pulcsiban voltam, szinte elvesztem benne, meg egy melegítő nadrágba, a hajam kócosan terített be, a fáradság minden jele kiült az arcomra.
-"Ne menj le, küldd el MOST" - hallottam megint az ő gyönyörű ám de undok hangját. Nekem ennyi elég volt, ellenkezni akartam, mert őrületbe kergetett már, még ha képzeltem akkor is. Rohantam lefelé a lépcsőn. Ki az udvarra, fullákolva álltam meg a kapu előtt. A kerítést allig tudtam kizárni remegő kezeimmel túl nehéznek bizonyult.
-Szia-köszönt mosolyogva Dylan.
-Hello, kérlek ne haragudj-mondtam neki.
-Ugyan miért kéne haragudnom? - kérdezte meglepetten.
- A tegnapi miatt, nagyon magam alatt voltam.
-Semmi gond, minden oké-nyugtatott meg.
Csak néztem a szemébe a világos kék szeme,gyönyörű volt,olyan különleges. Egyre erősebb lett bennem a felismerés, nem is Dylan szemét látom, helyette az Ő szemét a gyönyörű tenger kék szemét. Az őrületbe kergetett már mindenhol őt láttam, hallottam. És mindig rajta járt az eszem,a fura kis ember formájú lény,de semmi esetre sem egy átlagos ember. Ki lehet ő?
-Őhm esetleg bemehetnék? Persze ha te nem érsz rám most, akkor elmehetek-Dylan hangja zavart meg.
Nyugodt tekintetét hirtelen zavaros, ideges pillantás váltotta fel.
-Ja, Öm aha, persze, gyere-kézen fogtam és felvezettem az emeletre egyenesen a szobámba.
Meg álltunk a szoba közepén, szembe fordultam vele, hosszas perceken át csak néztem őt
-"Küld el MOST"
-"Csak szeretnéd" - válaszoltam az Ő gondolatra.
-Biztos jó helyen jársz? - kérdeztem.
-Igen, biztos, csak gondoltam elhozom neked a házit, meg segítek tanulni és elmagyarázom a mai tananyagot. Reakcióm láttán mosolyra húzta ajkait. Köpni, nyelni nem tudtam.
"Hogy mi a fene? Komolyan mondja?"
-Önszántadból jöttél? - kérdeztem gyanakvóan.
-Persze! Miért? - kicsit meglepődött, de én is az ő válaszán. Tekintetem bosszúsá változott, reméltem komolyan mondja. Miért is kéne hinnen neki? Hiszen nem is ismerem, de nem is fogom megismerni, ha most elküldöm.   Elfogadtam de valahogy még sem tudtam hinni neki, rosszul éreztem magam.
-Nagyon köszönöm, fogalmad sincs mennyit jelent nekem. - mondtam neki végül.
-Ugyan nincs mit.
Leültünk egy asztalhoz, az egész napot nálunk töltötte. Próbált mindent elmagyarazni érthetően és mindenbe segített. Előadta az anyagot, pont úgy mint ahogyan a tanár az órán. Közben összebarátkoztunk, társasága eléggé szórakoztató volt, jókat nevettünk és meséltünk magunkról egymásnak. Nagyon hálás voltam érte. El is feledkeztünk az idő mulasáról, így amikor Dylan elindult már sötét volt.

Mivel az állapotom nem javult anya nem engedett el suliba. Dylan mindennap eljött, már a hétvégéket is együtt töltöttük, ez így ment heteken keresztül. Beszámolt arról, hogy mi történt a suliba, és a leckét is mindig elhozta. Kezdtem bízni benne és elhinni, hogy nem fizet neki senki az együtt töltött napokért, hetekért.
Egy pénteki délután is így történt, miután Dylan elment felmentem a szobámba. Könyveim között válogattam, megláttam a helyet az üres részt amit a volt kedvenc könyvemnek tartottam fent. Hirtelen elkapott a rettegés.
-A francba is-a fejem újra fájt, émelyegni kezdtem, erőtlennek és nyomorúltnak éreztem magam. Eszembe jutott könyvem ahogy ott hever az erdő közepén egy fa
lábánál Ez a pár hét alatt mentális egészség jelentősen javult. Viszont újra kezdtem magam átadni a félelem és a fáradtság keverékének.
-"Gyere vissza, ha kell a könyved. Még itt van, téged vár" - hallottam meg hetek után újra az ő hangját.
_____
Itt lennék a következő résszel.
Ha bármi mondani
valótok vagy kérdésetek van nyugodtan tegyétek fel itt/ írjatok privátban.