Démoni Rémálom

12.Rész

Felém indultak, amint meglátták, hogy szabadulni próbálok, ajkuk mosolyra húzódott.
-Hogy hívnak? -álltak meg tőlem egy méterre. Nem tudtam, hogy tényleg nem tudják vagy csak szórakoznak velem. Miért vittek volna ide, ha nem tudják, hogy ki vagyok?
"Jobb lesz ha válaszol neki! Tarts ki ott leszek" halottam meg Tiaky gondolatait. Hát persze, hogy tudja hol vagyok, kicsit megnyugodtam. Úton van, hogy megmentsem.
"Válaszolj neki! Kérdezz tőle! Ne hagyd, hogy megátkozzon amíg oda nem érek!"
"Mi megátkozni??" újra elfogott a rettegés, megpróbáltam eloldani a kötelet, de egyre szorosabban tekeredett a csuklóm köré. A fekete alak elnevette magát. Kínomban egy aprócska könnycsepp csordúlt végig az arcomon.
"Ava! Most!" - kiabált rám Tiaky
-Ava, ez a nevem-össze szorítottam a szemem és hagytam magam lógni lefelé, már nem kapálóztam.
-Ava, Ava, látom nem vagy az a kitartó típus-jegyezte meg láttán, hogy abba hagytam a kapálózást. Pedig nem adtam fel, csak háttérbe helyeztem a túlélési ösztöneim és Tiakyra hallgattam. De hogy miért, miért bízom meg benne megint, hisz miatta kerültem ilyen helyzetbe, ő lesz a halálom oka!
-Na és Ava mit is tudsz, mesélj nyugodtan-szólalt meg a harmadik személy, az ő hangját még nem hallottam, magasabban szólt, mint a többieké.
-Mégis miről? -nem a hülyét játszottam, tényleg nem tudtam mit szeretne.
-Tiakyrol te idióta-emelte feljebb a hangját. Mégis mit mondhatnék Tiakyról, hisz ők hasonlítanak hozzá, mégsem ugyanolyanok, Tiaky szebb volt, barátságosabb, neki csak az egyik szeme volt bús komor. Ebben a játékban nekem kéne kérdezném.
-Csak annyit, hogy ő különleges. - Mi mást mondhattam volna, nem ismerem őt mégis megbíztam benne, lehet rosszul döntöttem.
-Bravo kislány, ez a te hibád,hogy ide kerültél, most szépen megtanulod, hogy ne játsz tiltott dolgokkal. - Újra megindultak felém. Szívem megállt dobogni egy pillanatra, hogy érti, hogy megtanulom, mi közünk neki Tiakyhoz, teljes testembe remegtem, szemem könnyek marták,szégenyembe a pulcsimba töröltem az arcom. Mikor elég közel értek hozzám, a vörös hajú kinyujtotta felém a kezét és keze közé vette arcomat. Mélyen a szemembe nézett, mintha ő is az elmémben turkálna, pedig nem, nem éreztem azt az érzést amit Tiakynal, csupán csak túl mélyen nézett szemeimbe.
-Drága Ava, magad végett kerültél ilyen helyzetbe, csakis magadnak köszönhetsz mindent-szavába varázslat csendült-ezzenel ez a hely lesz..-a fülemben éles sípolást hallottam, szemhéllyam elnehezült-és Tiaky sem fog keimen-elvesztettem a fonalat, testem ellazult, a sípolás is megszűnt, nem küzdöttem szemeim ellen, hagytam ellazulni magam, kizártam a valóságot.

Egyedül voltam, egy sötét szoba közepén, senki nem volt körülöttem. Egyedül egy talpig erő tükör volt velem szemben. Magamat láttam benne, de mégsem én voltam az, nem volt ismerős, én voltam, de mégsem. Újra előjöttek a régi emlékek. Az üresség, a fájdalom. A gyülölet amit magam iránt éreztem. A tudata annak, hogy nem tudom ki is vagyok valójában, hogy jó úton haladok-e. Hogy nem vagyok elég senkinek, de még magamnak sem. Bence, amit tett velem, megalazó pillanatása, bolond haverjai. A tükörben lévő lánynak végig csordúlt az első könnycsepp az arcán, felemelte kezét és átkarolta saját derekát, próbálta bentartani, az ürességet ami belűröl mardosta és nem szétengedi az egész testében, ismerős érzés volt, észre vettem, hogy akaratomon kívül én is pont ezt teszem, magamat öleltem. A lány arcán repedések jelentek meg, majd a karján, a lábán végül a hasán a szívénél, hallottam a törések, fájdalom éles hangját. Majd boom a lány darabokra hullott,pont mint én belűröl, hirtelen a tükör is megrepedt, elkezdtem szédülni, újra a sípolást hallottam, fájdalmat éreztem. A gondolataim egyre gyorsabban kavarogtak, újra felidéztem a múltat, amit egy ideje próbálok elásni magamban, jó mélyen. Bence..gyalazó pillanatása... Amit velem tett.. Ki vagyok valójában... Miért vagyok ennyire szánalmas... Miért gyűlöl mindenki. Egy éles kést tartottam a kezemben, most vettem csak észre, majd gondolkodás nélkül magamba döftem.

Szemem hirtelen felpattant, levegő után kapkodtam. Próbáltam észhez térni, a szobámba voltam, Tiakyval aki aggódó pillantássával mérgetett.
-Már megint rosszat álmodtál-suttogta. Tudtam, hogy nem volt kérdés, hiszen végig tudta mi játszódik le a fejemben, de azért mégis csak bólintottam. Hosszasan tanulmányozta az arcomat.
-Mire emlékszel a tegnapból? - aggódva figyelte, hogy hogyan reagálok a kérdésre. Próbáltam vissza idézni, de csak annyira emlékeztem, hogy suliban voltam Tiakyval.
-Szuper! - felelt Tiaky gondolataimra.
-Nem szeretnéd elmondani, hogy mi volt? Hogy miért nem emlékszem? - néztem rá értetlenül. Nem tudtam hova tenni a dolgot, hogy mi történt, miért nem emlékszem, állandóan Tiaky aggódó pillanatása jutott eszembe.
-Nem, szívem még túl fiatal vagy-ugratott-majd ha idősebb leszel-húzta apró mosolyra száját.
_____
Itt a következő rész? Nektek hogy tetszik?