YOUR LITTLE WHITE HANDS | JIKOOK

•·3·•

•·Jimin·•

—Volt egy barátom Buszánban. Óvodás korunk óta ismertük egymást. Amikor kimentünk Japánba, akkor még nem volt meg semmi elérhetősége, sem telefonszáma, sem semmi. Ha valamit mondani szerettünk volna mondani egymásnak, az erkélyről kiáltottunk át a másiknak. —mosolyodott el az emlékek hatására.

—Érte jöttél vissza?

—Elmentem Buszánba, a régi házukhoz, de már nem laknak ott. Mióta nem láttam, azóta ürességet érzek idebenn.—mutatott a szívére.

—Őszintén átérzem. Én is elveszítettem egy embert. Egy lelkitársat. Minden nap hiányzik nekem. Kicsik voltunk, de úgy érzeztem, hogy szerelmes voltam és még most is az vagyok belé. És az a legjobb az egészben, hogy egy fiú volt.—hajtottam le a fejem.

—Amikor megláttalak a padon, átjárt a felismerés, s remény támadt fel a szívemben. Mond valamit esetleg neked az a név, hogy Park Jimin?—mondta, mire felkaptam a fejem.

—És neked az a név, hogy Jeon Jeongguk?—könnyeztem be.

—Igen. Én vagyok Jeon Jeongguk.—mondta értetlenül, majd mosolyomat meglátva felvilágosodott.—Jimin? Te vagy az?—könnyezett be ő is.

—Én vagyok.—bólintottam, miközben kezem a kezére vezettem.

—Akkor mégsem játszottak velem a megérzéseim.—pattant fel a padról, majd engem is felrángatott, és szorosan megölelt.—Végre megtaláltalak téged!-bújt bele a nyakamba.—Úgy hiányoztál!

—Jungkookie!—öleltem szorosan a nyakát, a sírásom pedig ismét feltört.

—Mond, hogy még mindig szeretsz engem!—vált el tőlem, és arcomat vette a kezébe.

—Nagyon szeretlek! Egész életemben szerettelek!—tettem kezem a derekára.

—Annyira szeretlek!—döntötte az enyémnek a homlokát.

—Tényleg miattam jöttél vissza?

—Csakis miattad!—simogatta az arcom.

—Hiányoztál! Ugye többé nem hagysz egyedül?—néztem reménykedve a szemeibe.

—Veled maradok, és segíteni fogok neked.—tűrte hátra a hajam.—Megcsókolhatlak?

—Egész életemben erre vártam!

Nem tétlenkedett sokáig. Lehajolt hozzám, és egy lágy csókot nyomott az ajkaimra. Pár másodperc múlva kezdtük el mozgatni csak ajkainkat. Az eufórikus érzés egyre jobban hatalmába kerített. Alig bírtunk leállni, de a levegő miatt muszáj volt.

Azt hiszem megtaláltam a lelki társamat, akit kilenc évesen egyik napról a másikra elveszítettem, és azt hittem, hogy soha nem fogom őt többé látni.

Van egy kis jó a rossz életemben. Talán Jungkook miatt, képes leszek kissé boldogabb életet élni, és kizárni az iskolai bántalmazásokat az életemből.

Ez az ember az egyetlen aki képes fényt hozni a sötét életembe. Miatta erősebbbek kell lennem!

Folytatjuk…