𝐁𝐞𝐞́𝐤𝐞𝐥𝐨̋𝐝𝐨̈𝐭𝐭 𝐞́𝐫𝐳𝐞𝐥𝐦𝐞𝐤 | ✓

𝐇𝐚𝐭𝐨𝐝𝐢𝐤

Szeptember 16., péntek

A mai nap mindenki számára nagy nap, ugyanis ma lesz az idei első meccse az Evergreen-i csapatnak. Ezt pedig követi egy nagy buli Becca Hemmings-nél, aki amilyen könnyűvérű, annyira közkedvelt a fiúk körében. Festett szőke, nagy mellű, alacsony lány éles hanggal, aki a pompon lányok közé sorolható, azaz minden meccsen tánccal bátorítja a fiúkat. A legtöbben ezért nem teljesítenek mindig jól a csapatban: elvonja a figyelmüket a falatnyi felsőbe és nadrágba bujtatott Becca, akit csak és kizárólag Noah érdekel évek óta. Csak a szokásos.

– Ne már, Miya – mondja Noah az egyik óra közti szünetben. – nem hagyhatod ki az év első meccsét. Két évig kihagytad, de most már nem hagyom.

– Miért olyan fontos, hogy ott legyek? – kérdezem kedvtelenül. Sok ember, ok nélküli szemetelés, miközben mellettük van a kuka ordítozás. Nem a legkellemesebb kombinációk.

– Az, hogy leckéket adok neked a „szerezzük vissza Owent" tervben nincs ingyen ám – mondja Noah vigyorogva.

– És ezt eddig miért nem mondtad?

– Most mondom. Szóval legyél ott a meccsen.

– Egyébként is, a leckéknek pontosan nulla értelmük van. Owen felém sem néz – mondom, miközben felé pillantok. A terem előtt ül, ahol óránk lesz, és olvas. Egyedül.

– Mert az én öcsém okos gyerek. Tudja, hogy ez a célunk, hogy bosszantsuk őt, és alább adjon a makacsságából. Erősebb módszerhez kell folyamodni, hogy annyira megmozgassuk benne az idegeket, hogy tegyen érted valamit, ami nem beszéd, hanem, mondjuk, valami olyan, amitől még én is elhiszem, hogy sajnálja amit tett, és belátja, hogy rosszul cselekedett.

– És ebben segítségünkre van az, hogy kollégista lettél, ugye? – nézek rá gúnyos mosollyal.

– Bizony ám. Baromira bosszantja, hogy egy épületben alszok veled, az meg főleg, hogy nekem nincs szobatársam, a portás pedig nem foglalkozik a kollégium dolgaival, így bármikor átugorhatsz hozzám egy nyögésekkel teli estékre.

– Noah! – szólok rá pironkodva.

– Mi az? Nem azt mondtam, hogy beszélgetéssel teli estére? – néz ártatlan szemekkel. – Pedig azt akartam mondani.

– Gondolom – forgatom meg szemeimet. – Ilyen estékre ne is számíts.

Hétfőn, miután realizáltam, hogy mostantól Noah is kolis, ergo mostantól szinte folyamatosan egy légtérben leszek vele, átgondoltam a dolgokat, hogy hogyan lesznek kivitelezve. A héten nem igazán volt taktikára szükségem, hogy mégis hogyan kezeljem a dolgot, mivel nagyon sok edzése volt, és általában késő este, hullafáradtan érkezett meg az épületbe, mikor én már aludtam.

– Szóval, mit mondasz? Jössz? – tér vissza az eredeti témára Noah.

– Még mindig nem értem, miért olyan fontos neked az, hogy ott legyek. Évek óta jól játszol anélkül is, hogy én ott lennék.

– Akkor nézzük a te szemszögedből a dolgokat – hajol hozzám közel, amitől lever a víz. – Ha jól hallottam, Owen is jön, és hozza magával a jelenleg turista jellegű Gabbie barátját. Ha látná, hogy te miattam vagy ott, újdonság lenne neki, és valószínűleg nem tetszene neki.

– Ha te a pályán focizol, én pedig a lelátón ücsörgök, mégis mi zavarná őt?

– Arról majd én kezeskedek, hogy legyen, ami zavarja, Miya – mondja vigyorogva, majd hirtelen megpuszilja a fülem alatti pontot, amitől felnevetek. Kiráz a hideg. Brr!