𝐁𝐞𝐞́𝐤𝐞𝐥𝐨̋𝐝𝐨̈𝐭𝐭 𝐞́𝐫𝐳𝐞𝐥𝐦𝐞𝐤 | ✓

𝐌𝐚́𝐬𝐨𝐝𝐢𝐤

Szeptember 2., péntek

Ma van napja annak a bizonyos tanévindító bulinak, amiről az egész suli beszél.

De komolyan.

Az egész suli.

A parti a Summers testvérek házában lesz megrendezve, mivel a szülők elutaznak péntekre, ezzel pedig remek alkalom nyílt a berúgásnak, és az ereszd el a hajam hangulathoz.

Legalábbis Noah elmondása szerint.

Habár Owen nem támogatja az ötletet, Noah szokás szerint nem hallgat rá, figyelmen kívül hagyja öccse óvó szavait, miszerint „valami el fog törni", „le fogják hányni a falat", „anyuék rá fognak jönni". Egyedül én értek elvével egyet, ugyanis nem tudjuk felfogni, mit kell ünnepelni azon, hogy megkezdődött a tanév. Mostantól tanulhatunk száznyolcvan napot kisebb szünetekkel. Csodás. Ráadásul ezt a buli ötletet pont az az öt fős társaság találta ki, akik az iskola szégyenei. És ezt a tanárok mondták. Az iskola legösszetartóbb közössége, amely abban is megnyilvánul, hogy ha az egyikük bajba kerül (vagy bajba keveri magát), kiállnak egymásért. Noah például a mai napot is az igazgatóiban kezdte, ki tudja mi miatt. Pedig még csak a második tanítási napnál tartunk! Bár, ha most belegondolok, tegnap ellógott egy négyórás foglalkozást...

– Nem igaz, hogy te nem vagy besózva a ma este miatt! – Ujjong halkan Bell vendéglátás óra kezdetén. – Főleg, hogy téged Noah személyesen hívott meg. Tudod, hogy sokan mennyire örülnének, ha nem csak futólag értesültek volna arról, hogy bárki mehet?

– Valószínűleg ki akarja mozdítani Owent a punnyadásból, és tudja, hogyha én megyek, akkor az öccse is.

– És akkor miért nem őt kérlelte? Miért téged?

– Mert engem könnyebb fából faragtak – felelem észszerűen. Valóban könnyű volt engem rávenni arra, hogy elmenjek ma este, pedig semmi kedvem nincs hozzá. Bell sokszor kiakadt már ezért rajtam, mert nem álltam ki a véleményem mellett, de úgy tűnik, ezúttal örül neki, mivel még akkor is vigyorog, mikor a tanár bejön a tanterembe.

Mondanám, hogy jó napom volt, de nem. Ha éppen nem Owen szájából hallgattam a bosszankodást, miszerint az anyjuk rá fog jönni a buli létrejöttére, és ő is ugyanúgy „ki fog kapni", mint a bátyja, akkor Bell rágta a fülemet, miszerint ez egy remek lehetőség, hogy közelebb kerüljek Noah-hoz.  És hiába magyaráztam neki, hogy nem akarok közelebb kerülni hozzá, nem hatottam rá, így továbbra is a „Nomiya" nevezetű rózsaszín ködben él, amelyet ő talált ki.

Abból is lehet tudni, hogy mindenkinek – majdnem mindenkinek – fontos ez a buli, hogy még a kolisok is részt vesznek rajta. Habár a kollégiumban csak előre szólt esetben lehet tartózkodni hétvégén (ezáltal nekem nincs gondom az esti elhelyezkedéssel kapcsolatban, mert nekem minden estém le van zsírozva), mindenki megoldotta, hogy a péntek estét még a városban töltsék. Van, aki a szüleinek a régi ismerőseihez költözik be egy éjszaka elejéig, de olyan is van, aki a legolcsóbb hotelben száll meg. A gimiben nem vagyunk sokan, maximum kétszázan, mégis ott lesz körülbelül mindenki.

Ennek fényében Bell rám parancsol, hogy ma elmegyünk vásárolni, és veszünk nekem valami szexi ruhadarabot. Még mindig nem értem, hogy az atléta-rövidnadrág kombóval mi baja van.

Így jelenleg a Londoni bevásárlóközpont közepén vagyunk, és bizarrabbnál bizarrabb ruhákat válogatunk.

– Úr isten, ennek nincs meg a mell része – hüledezek.

– De, itt van – mutat Bell két karikára.

– De hát ez csak a mellbimbókat takarja el. Nagyon maximum.