Hazelnek igaza volt. Néhány hónappal később kezdtem megtalálni a stílusom, a hangom. Majd egy kicsit több,mint egy félév után eldöntöttem,hogy megmérettetem magam egy tehetségkutatóban. Apám kicsit féltett a showműsorok világától. Aggódott,hogy átformálnak, kihasználnak és báb leszek,amíg végleg ki nem fáradok.
- De itt vagy nekem te,ha baj lenne. - mondtam,majd megöleltem.
- Igaz. - adott egy puszit a fejemre. Az ő gépéről adtuk le a jelentkezést. A nénémék és anyáék is biztosítottak a támogatásukról,persze apának meg kellett ígérnie,hogy vigyáz rám. Néhány héttel később eljött a nagy nap. A gitárommal az oldalamon érkeztem a stúdióba. Apám a közönségben ült, nem akartam,hogy miatta figyeljenek fel rám. Rajta kívül Harper, Hazel és Poppy (igazából Penelope) kísért el. Én kaptam a 165998 számot. Egész délelőtt vártunk, közben egy kis szobába kísértek,ahol már vettek a kamerák.
- Mondj néhány szót magadról! - mondta egy nadrágkosztümös nő.
- Uhm...-még elléggé zavarban voltam. Nem voltam hozzá szokva az ilyen helyzetekhez.
- Neved, korod...
- T/N V/N vagyok. 22 éves.
- Honnan jöttél?
- New Yorkból jöttem és körülbelül 6 éves koromóta foglalkozom zenével. Apai ágról zenész családba születtem, úgyhogy mindig is az volt az álmom,hogy zenével foglalkozhassak. Nagyon remélem,hogy sikerül és elnyerem a zsűri tetszését.
- Rendben. - mondta a nő,majd kiküldtek. Hamarosan rám került a sor,úgyhogy 3 barátnőmmel egy színpad mögötti térbe kísértek minket.
- Sziasztok! -köszöntött a műsorvezető.
- Szia! - köszöntem. A kamerák láttán én is és a lányok is kicsit zavarba jöttünk,de attól még lelkesen mosolyogtunk.
- Kik kísértek el ma?
- A barátnőim.
- Gitárt is hoztál. Nagyon szép darab. - mondta a műsorvezető.
- Köszönöm.
- Hát akkor sok sikert! A zsűri már vár. - mondta,majd felsétáltam a színpadra.
Eléggé izgulós típus voltam mindig is. Most sem volt ez másként. A rengeteg ember, a fények...éreztem ahogy hevesebben ver a szívem és liftezni kezd a gyomrom.
- Nyugalom T/N. - mondom magamban és kifújom a levegőt,miközben középre sétálok.
- Szia! - köszönt az egyik zsűri.
- Sziasztok! - köszöntem én is. Miután ők is megkérdezték ki vagyok az előadásra került a szó.
- Miért jöttél ma el?
- Én...mindig is szerettem az zenét. Ráadásul az apám is zenész. Kicsi koromban,mikor láttam fellépni, akkor döntöttem el,hogy ezzel akarok én is foglalkozni. Ezért dolgoztam eddig. És remélem...mostmár elég jó vagyok,hogy megmutassam másoknak is. - válaszoltam.
- És mivel készültél?
- Egy saját dalt hoztam. - mondtam röviden.
- Halljuk! - mosolygott a zsűritag bíztatóan.
Kifújtam ismét a levegőt és játszani kezdtem.Először finoman kezdtem az ijedség miatt,de ahogy haladt a dal egyre feloldódtam.
And it takes a lot to love a man like you
A heartache, a heartache, a heartache, baby
Love will crack and fall apart
Love will crack, love will crack
Énekeltem és teljesen beleéltem magam. Mikor vége lett a dalnak, a közönség és a zsűri is állva tapsolt.
- Nagyon köszönjük T/N. - kezdte az értékelést a zsűri.
- Ez...nagyszerű volt. - folytatta egy másik. - Idejöttél egy gitárral, leültél és a gyönyörű hangoddal és előadtál egy ilyen szép dalt.
- Igen, mindannyiunkat megérintettél. - mondta a harmadik zsűri is, mutatva a közönség felé is.
- Akkor szavazzunk! - jelentette ki az első zsűri. Majd mind a zöld gombot nyomták be az előttük lévő tableteken.
- Köszönöm szépen. - mondtam teljesen meghatottan. Integettem a közönségnek,majd lementem a barátnőimhez.
- Gratulálok! - mondta a műsorvezető.
- Köszi. - mondtam,de szinte már oda sem figyeltem. Csak a csajokkal akartam ünnepelni.
- Akkor találkozunk a következő fordulóban. - mosolygott.
- Igen. Köszönöm. - vigyorogtam.
