I don't deserve you |Carlos Sainz|BEFEJEZETT

Huszonötödik Fejezet

-Ne! Megleszek! - ellenkezett, de már felkaroltam és elindultam vele. Aztán neki ütköztem valakinek.

-Bogaram! 

-Jackson! - fagyott meg az ereimben a vér.

-Te mi csinálsz?

-Kórházba viszem Liaht! Iszonyat rosszul néz ki, és nem akarom, hogy ő tényleg meghaljon! 

-Semmi baja, Liahnak! - szorított rá a csuklómra.

-Jackson... - néztem rá kétségbeesetten. 

-Nyugi baby, nem fog fájni! - mondta és utána a világ teljesen elkezdett sötétülni. A hallásom megtompult és az utolsó dolog amit érzékeltem, hogy összeesetem és Jackson tartott meg, majd villany leó.

Carlos Sainz

10.19

Reggel felhívott engem Riley. Reméltem, hogy valami jó hírt fog közölni velem, de nem így történt. Azt mondta, hogy tegnap reggel Deborah-t az utcán találták meg bemindenezve. Elméletileg valaki egy íenyekciós tű által bedrogozta és az utcán hagyta. Egy idegen vitte be a kórházba egy lánnyal együtt aki akkor már félig eszméleténél volt, de képtelen volt bármi féle kommunikációra. Értesítették a kórházból a szülőket, Riley is tőlük tudta meg. Állítólag ma már Deborah otthon van és a lány hozzájuk költözött. Riley ma dolgozni ment, de én attól függetlenül ellátogattam a házukhoz. Látni akartam, hogy van Deborah. Tudom, hogy utál engem, de én még mindig őt akarom és aggódom érte. A kapujukba álltam, aztán megláttam Deborah alakját. Éppen a kertjükben ügyködött valamit. Akkor és ott olyan nyugodtnak látszott, mintha minden rendben lenne vele. Jó volt látni, hogy most nem sír és nem is részeg. Nagyon elvoltam merülve a csodálásában, amikor egy biciklis nekem jött. Kimaradt párt másodperc a történések alatt és a következő pillanatban már Deborah állt felettem. 

-Baszki jól vagy? - nézett rám aggódva. 

-Aha, csak egy kicsit beütöttem a fejem. - ülltem fel nehézkesen.

-Jobb lenne, ha figyelnél a világra körülötted! - mondta mérgesen a biciklis.

-Maga ment neki! - mondta felháborodottan Deb, majd a pasi még dünnyögött valamit és eltekert. - Baszki neked vérzik a fejed! - mondta elfehéredve. - Gyere,  kezdjünk vele valamit! - segített feállni és bevezetett a lakásba. A nappalijukban lévő kanapére leültetett, majd elszaladt az elsősegély dobozért. Pár perccel később vissza is tért. - az öledbe kéne ehhez ülnöm. Szóval, ha inkább magadnak csinálnád akkor...

-Nyugodtan! - mondtam lágy hangon. Mit ne mondjak egyből éreztem, hogy Deborah hatása felém semmit sem csökként, amikor az ölembe üllt. Lefertőtlenítette alaposan a sebemet, ami eléggé csípett így a szisszenéseim közepette néha a combjába is belemarkoltam, Ő pedig ezen csak nevetett. 

-Kész is vagyunk! - tapasztotta le a sebet. 

-Annyira teljesen más vagy, mint hétfőn.

-Hát igen, kicsit megembereltem magam. Gondolom tudod mi történt szóval muszáj volt meghúzni egy határt. - vont vállat. -Inkább mesélj, hogy mi van veled meg ezzel a Lauraval.

-Mostmár semmi.

-Mostmár? Hétfő este még jegyben jártatok! 

-Igen, de rájöttem arra, hogy apám kedvéért sem akarom olyan nővel leélni az életem akit nemhogy nem szeretek, hanem egyenesen rühellek. 

Deborah akkor nagyon vitatkozott önmagával ahogy én is. Azt éreztük, hogy megakarjuk egymást csókolni, de túl bizonytalanok voltunk hozzá és végül egy számomra idegen lány jelent meg a nappaliban.

-Deb! - szólította meg az ölembe ülő lányt aki azonnal távozott is addigi helyéről.

-Mi történt Liah? - kérdezte aggódva a lányt.

-Ma elkéne mennem egy állásinterjúra és nincs emmi ruhám.

-Nyugodtan vegyél el a ruháim közül amit csak akarsz! De hétvégén elviszlek vásárolni, rendben? 

-Nem szükséges, így is többet teszel értem, mint kéne!

-Szívesen segítek neked, tudod jól! Inkább menj és készülődj, mert soha nem leszel készen! Használj mindent amit szeretnél!

-Köszönöm! - mondta ezek szerint Liah hálásan és felszaladt az emeletre.

-Ő kicsoda? - kérdeztem érdeklődve amikor Deborah leült mellém.

-Ő Liah. Amikor anno Jacksonnal voltam akkor ismertem meg.  Az édesapja meghalt és a szörnyű anyjával maradt. Egyszer megunta és elszökött otthonról és az egyetlen hely ahova mehetett az Jackson drogtanyája volt. Hétfőn találkoztam vele miután mi beszéltünk. 

-És befogadtad magadhoz...

-A barátnőm és nem hagyhattam az utcán! 

-Kedves dolog tőled. Jó tudni, hogy semmi sem változott abból a lányból akit szeretek.... - azt hiszem ennyi kellett Deborah-nak, mert azonnal megcsókólt. Minden érzelem megtestesült egyetlen egy csókban. Szerelem, fájdalom, hiány és tényleg minden ami csak létezik. Miután elváltunk egymástól mélyen a szemébe néztem. - Deborah az elmúlt időszak borzalmas volt! Borzalmas volt, mert külön voltunk és én - akartam volna tovább folytatni, de Riley éles hangja tört be a ház minden szegletére.

-Az a gigantikus kokós seggfej és az a spanyol ribanc! - mérgelődött.

-Mi bajod van? - nézett rá furcsán Deb.

-Carlos te meg, hogy kerölsz ide? - vett észre engem, majd nem is foglalkozott tovább velem. - KInyomoztam azt, hogy kik akartak annyira ártani nektek! És az exeitek összefogtak! Az a spanyol ribanc annyira nagy keménynek mondja magát, aztán csak találomra hívtam fel azzal, hogyha nem mondja mit tett akkor felnyomom a zsaruknak, mert fenyegetőzött és, mint a madár csiripelt. 

-Miről beszél most?

-Deborah fenyegető üzeneteket kapott Jacksontól és attól a Lauratól vagy kitől, mert szét akartak szedni titeket! Ez a liba meg nem szólt senkinek semmit és a többit te is tudod!

-Ezt elkellett volna mondanod! - öleltem magamhoz a lányt aki eléggé megbánóan vizslatott engem. 

-De ezt mondjátok meg, hogy ti ketten mit csináltok.

-Hosszú történet! Nagyon,nagyon hosszú! 

-Hát oké! Egyébként Liah készen van már? Megígértem neki, hogy elviszem arra az interjúra, de ha nincs készen akkor cseszheti!

-Itt vagyok! Itt vagyok! - rohant le a lány. - Majd jövünk egy pár óra múlva! Sziasztok! - szaladt ki Liah a házból és szem forgatva ment utána Riley.

-Durva lehet nálatok az élet. - nevettem el magam.

-Nem olyan vészes, mint hiszed. - vont vállat.

-Deborah én tudom, hogy még gyógyítod nagyon a lelkedet, de nekem már nagyon hiányzol....

-Te is nekem Carlos. Nagyon is hiányzol nekem és talán, segíthetnél abban, hogy gyorsabban túlessek a történteken.

-Ezer örömmel. - kulcsoltam össze a kezeinket.

Vége

Még vár rátok egy epilógus és a könyvnek hivatalosan is vége lesz. Nagyon szerettem írni ezt a történetet és eléggé a szívemhez nőtt. Júliusban kezdtem és sajnálom,hogy ilyen gyorsan a végére értem. Kíváncsi lennék, hogy nektek, hogy tetszett a könyv. Mi volt a kedvenc részletek az egészben? Esetleg volt szereplő akit megkedveltetek?

<3